Az igrici hírmondó
– Van újságja a falunak?
– Van hát, a postán, ott sokfélét lehet kapni.
– De olyan, ami a faluról szól...
– Ja, olyan nincsen. De én amúgy se olvasok, nem jó már a szemem.
– S honnét tudja meg, mi történik a környéken?
– Honnét, hát a boltból! Ott mindenki tud mindenről. Néha tévét is nézek, három csatornám van: a magyar egy, a magyar kettő meg az RTL.
– Kábelen jön?
– Dehogyis! Vason.
– Vason?
– Hát ott van az a furcsa vasdrót a tévé tetején, azon...
Egy borsodi kistelepülés, Igrici egyik hetvenhat éves lakójával beszélgetek, nem messze a piactól. A „piac” néhány szépen sorba rakott asztalból áll, amelyeket esővédő óv a csapadékos időjárástól: reggelente itt gyűlik számos helybéli, s miközben szöget, karabinert vagy épp importszőlőt vesznek az árusoktól, megtárgyalják mi történt előző nap a faluban, ki lett beteg, s lehet-e már alkalmi munkát vállalni a község határában lévő kertészetben. Működnek más hagyományos „hírcsatornák” is: igaz, a hivatalos hirdetőoszlopokon alig néhány fecnit látni, ezek ugyanis nem esnek útba a piac–bolt–óvoda–iskola négyszögében, így megállásra sem nagyon késztetik a helyieket. Aki fel akarja hívni valamilyen eseményre a figyelmet, az vagy a községháza előtti táblákra ragaszt, vagy a villanyoszlopra. Utóbbiról például megtudni, hogy kimondottan háztáji tartásra ajánlott, állatorvosilag ellenőrzött, előnevelt csirke és kacsa fajtaválasztékkal megrendelhető, illetve hogy vágott és töves fenyőfa ezerforintos darabáron háznál kapható. Ennél egyszerűbben üzent az, aki egy gyümölcsfa ágára tűzte kartonját, rajta a felirat: „Házi jellegű hízósertés eladó”.
Aki a község híreire kíváncsi, az a polgármesteri tájékoztatót veheti kézbe, negyedévente két alkalommal. A négyszáz példányban kinyomtatott, kétoldalas, A4-es lapot a falu főállású, energikus polgármestere, Kislászló Csaba szerkeszti, akinek íróasztala fölött egy-egy cetlin szikár számok jelzik, mennyi pénzt sikerült pályázaton elnyerni az utóbbi években. Ez is egyfajta kommunikáció a nyilvánossággal: aki belép ide, mindjárt látja, hogy itt nem a szavak, hanem a tettek beszélnek. A stencilezett polgármesteri tájékoztató áprilisi száma is hasonlóan célratörő: megtudhatjuk belőle, hogy elkészült a művelődési ház felújítása, s a hónap második felében kihelyezik a közterületekre és a főutcán lévő kapubeállókra a virágládákat, amelyeket kéretik óvni! Arról is tájékoztatja vezetőjük az igricieket, hogy sajnálatos módon az utóbbi hónapokban kevesebb állami normatíva érkezett az önkormányzat számlájára: amíg korábban a segélyek és a bérek kifizetése után havi egy-másfél millió forint maradt az oktatás, étkezés, fűtés, világítás költségeinek kiegyenlítésére, addig most mindössze 53 ezer forintból kellene ezt megoldani. Jelentősen csökkent a közfoglalkoztatásra szánt állami támogatás kerete is, így míg korábban 86 embert tudtak munkára fogni nyolc órában, három-négy hónapon keresztül, addig most mind össze napi négy órában, két hónapon át foglalkoztathatják őket. Így persze nem tudnak majd minden területet lekaszálni, minden virágot gondozni, s a szemetet rendszeresen összeszedni sem – ezért ebben kérik a lakosság segítségét! – olvasható a tájékoztatóban.
Igriciben a hagyományos nyilvánosság mellett működik egy újfajta információközvetítés is, amely a legszegényebbeket és a leginkább kiszolgáltatottakat segíti. A Társaság a Szabadságjogokért ide is telepített TASZ-pontot, ahol internet, mobiltelefon és webkamerák segítségével szakemberek közvetlenül adnak jogi vagy más segítséget a rászorulóknak. Borsod megyében Dudás Attila jelenleg gyesen lévő roma fiatalember működteti a rendszert, őt keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal a helyiek. Van, aki egy-egy rendőrségi eljárást kifogásol, vagy vél igazságtalannak, de olyan is akadt, akinek a bankkal gyűlt meg a baja, mert kiderült, hogy hitele teljes törlesztése után is vonták tőle a részleteket. Ilyenkor elég egy internetes hívás Igriciből, s a kérdésekre a budapesti központból néhány perc alatt válasz érkezik.
Igricit persze már a neve is kötelezi a hírek áramoltatására. A legenda szerint Mátyás király hajdan itteni birtokokkal jutalmazta hűséges regőseit más néven az igricieket. Menynyivel szebb is ez a helyiségnév-történet, mint a másik, amelyik szerint egy meggyulladt kacsatelep adott nevet a falunak. Ezeket a szárnyasokat ebben a térségben récének, népiesebben ricének nevezték, s amikor lángra kapott a telep, mindenki azt kiáltozta: „ég a rice, ég a rice!”
Sajtónyelven szólva: ez utóbbi történet inkább csak egy „kacsa” arról, miként született meg Igrici neve.
