Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója szerint viszont egyet viszonylag rövid időn belül rekonstruálni lehetne: a legjobban dokumentált Szent István Termet. Akár még ebben a kormányzati ciklusban.

A régi Budavári Palotának szinte minden szárnyában voltak reprezentatív termei, teremsorai. A déli épületcsoport nyugati oldalán (ahol most a Nemzeti Galéria található) a Trónterem, a Tabán felé néző keresztszárnyban (ahol a BTM, a Budapesti Történeti Múzeum lakik) a Szent István Terem és a Vadászterem, a krisztinavárosi szárnyban pedig (melyet jelenleg a Széchényi Könyvtár foglal el) a Hunyadi Terem. És még ezen kívül is jó néhány, de most nem szeretnénk összezavarni az olvasót.

Ezek a termek többnyire turisztikai látványosságok voltak a háború előtt is, kivéve a Hunyadi Termet, amely Horthy Miklós rezidenciájához tartozott. A kormányzó ugyanis ott lakott a Várban, a krisztinavárosi szárnyban, körülbelül abban a helyiségcsoportban, amelyben ma a könyvtár színháztörténeti gyűjteménye található.

Volt egyébként olyan terem, amelyet a háború után vissza akartak állítani eredeti formájára, meséli Rostás Péter, a vár történetének kutatója. Ilyen volt például a Trónterem (vagy Díszterem), amelyről még Aczél György is úgy nyilatkozott a hatvanas években, hogy rokokó pompájában kell felújítani. De végül valahogy mégis másként döntöttek. Lecsupaszították, s ma ebben a dísztelen enteriőrben látható a Nemzeti Galéria szárnyasoltár-kiállítása. De az eredeti falak és boltozati formák még ma is a helyükön vannak. Negyven évvel később, 2006-ban a Széchényi Könyvtár nagy előadóterme állt közel a visszaállításhoz (bár a helyén valaha fejedelmi lakosztályok voltak). Az engedélyeztetés is megkezdődött, ám végül inkább a könyvtár ablakainak szigetelésére pályáztak a Norvég Alapból, nem a teremrekonstrukcióra. Elakadt a Gyurcsány-kormány idején kiemelt uniós támogatásra jelölt vári projekt is, amelynek része volt a mostani Nemzeti Galéria előtti díszlépcső, a Habsburg lépcső helyreállítása.

Napjainkban újabb várrekonstrukciós koncepciók látnak napvilágot. Az egyik a Potzner Ferenc-féle KÖZTI-terv, a másik Zoboki Gábor irodájáé. És mind a Potzner-féle tervben (amely lényegében visszaállítaná a XIX. század végi, Hauszmann Alajos tervezte külsőt, s néhány belső teret is), mind a Zoboki-koncepcióban szerepelnek történeti rekonstrukciók. Rostás Péter szerint a leggyorsabban és a legolcsóbban a Tabánra néző Szent István Terem volna helyreállítható. Ez a BTM jelenlegi bejárata fölött található kis kiállítóterem. Mindössze 7x11 méteres. De kicsisége csak az egyik ok, amiért épp ez volna alkalmas a helyreállításra. A másik, hogy nagyon pontosan dokumentált. A Thék-gyár által készített fa falburkolata és berendezése szerepelt az 1900-as párizsi világkiállításon; Zsolnay kandallójának terve és néhány darabja is megvan. Falba épített, Roskovics Ignác festette zománc királyképei szintén ismertek, egy meg is van közülük.

Fényképfelvételeken jól látható intarziás parkettája, még színezett fotó is van róla, de enélkül is pontosan ismerjük a színeket leírásokból. Megvan a teremnek nevet adó kerámia Szent István-szobor, amely a kandallón állt. Érdemes volna épp ezt a termet rekonstruálni azért is, mert így, a BTM-en belül, a Budavár évszázadait bemutató kiállítás részeként reprezentálhatná a palota egy fontos korszakát. Az sem volna mellékes, hogy társadalmi visszajelzéseket kapnánk, amelyek fontosak lehetnek a további rekonstrukciók sorsát illetően, s kiderülne az is, hogy mire képes jelenleg a hazai szakipar, mondja Rostás Péter. Tehát ez minden tekintetben próba lehetne.

Vannak persze más termek is, amelyek hosszabb távon alkalmasak volnának a rekonstrukcióra, mert a térfalaik legalább még megvannak az eredeti helyükön. Ilyen a már említett trónterem, vagy esetleg a B épület bálterme, amely valaha Budapest legnagyobb táncterme volt. Volt egy pompás teremsor is a mai Nemzeti Galéria szárnyán, de ennek a fa lait teljesen eltüntették, arrébb helyezték. E rekonstrukciókat azonban Rostás Péter is csak úgy tartja elképzelhetőnek, ha átfogó koncepció születik a megújulásra, és alapos történeti kutatás előzi meg a Budavári Palota „visszahistorizálását”. Ahogy például Bécsben egy kutatócsoport már tizenegy éve kutatja a Burg történetét.