– Nem bánta meg, hogy igazgatónak állt?

– Nap mint nap előfordul, akár többször is, de ezt csak század másodpercekig gondolom így. Nem feltétlenül biztos, hogy mindent sikerült azonnal megoldanunk, de előbb-utóbb a végére járunk. A kérdés, hogy munkajogilag tudunk-e haladni. A munkajogászunk szinte társulati tag, minden héten bent van, temérdek munkát végzett már el.

– Miért kell munkajogász?

– Fontos a támadhatatlanság.

– Kik támadják?

– Azok, akiket egy ilyen átalakítás bánt, sért vagy zavar.

– Tehát azok, akiket elküldtek.

– Igen, de a sok szerződésmódosítás a gazdálkodásunkban csak nyáron lesz érzékelhető. A társulat kis része csupán a színháznak, mármint ennek, amely mamutkonstrukció volt. Kicsit most is az, de a racionalizálásnak körülbelül a felénél tartunk. 278-an dolgoztak itt, most 140-en. Ez nem azt jelenti, hogy kirúgtam a művészek felét, pláne a nyugdíjasokat, hanem más struktúrát alakítottunk ki, ami a piaci viszonyok szerint időszerű.

– A nyugdíjasok azt mondták: kiálltak önök mellett, mégis kirúgta őket.

– Ez félreértés. Nem hiszek a gyökerek nélküli fában. Elképzelhetetlen, hogy a nyugdíjas tagjainkat az utcára tegyem, csak a szerződésüket alakítottuk át. A közalkalmazotti státuszuk szűnt meg, hogy felvehessünk fiatalokat. De hogy mennyire számítunk rájuk, jól jelzi, hogy mindegyiküknek új szerepe van az évadban. Sőt a fellépti díjaikat is megemeltem: a korábbi számlások nyolcezrét 30 ezerre. Akiknek megszűnik a közalkalmazotti státuszuk, azoknak esténként 50 ezer forintot ajánlottam. Egyelőre azonban még nem sikerült a szerződéseket módosítani, és a valóban elbocsátottak végkielégítéseit kifizetni, mert közben megtaláltuk az „örökséget”, a rendezetlen számlákat, és azokat törlesztettük. A fenntartótól nem kaptunk segítséget az átalakításra, a jelenlegi kusza helyzetben felesleges lenne várni erre. Ezt az összeg et csak mi tudjuk kitermelni.

– Mit ért kusza helyzeten?

– Hiányzik a kultúrpolitikából a szakmaiság, nincs kivel érdemben egyeztetni. Kicsit elegem van abból, hogy mindenki – függetlenül attól, melyik kormányról van szó – úgy kezdi: nagy baj van. Az előzőek így-meg-úgy, meg az az előttiek és az az előttiek is. Az évet megint nem nulláról kezdjük, hanem mínuszvalahányról. Ha közös teherviselésről beszélünk, stabilitási alap létrehozása a cél, mindenhonnan, így a kultúrából is csippenteni kell. De nem fűnyíróelven. Ehhez szakmai koncepció kellene, meg intézményekre lebontott állapotfelmérés. Kiderülne, melyik mennyit bír még el. Nem tudjuk, mikor várható a zárolás feloldása, egyáltalán megtörténik-e. Az elvonás és a zárolás valószínűleg szinonima.

– Ön önként ajánlott volna tízmilliókat?

– A közalkalmazotti jogviszonnyal működő intézménynek rendelkeznie kell a bérek anyagi háttérével és a rezsi összegével. A támogatásunk nagyot változott az elmúlt másfél évben. Korábban 800 millió forintos állami szubvenciót kaptunk, nálam már 650 milliós büdzsével írták ki a pályázatot. Ebből is elvettek 20 milliót. Az idei 77 millió forintos zárolás, 12 százaléknyi elvonást jelent, miközben legfeljebb hatszázalékosat bírtunk volna ki. Most a közalkalmazotti bérek kerültek veszélybe. Ki akarjuk használni az előadóművészeti törvény által lehetővé tett mecénáskeresés minden egyes forintját. Azaz a színház támogatást kérhet az éves jegybevétele nyolcvan százalékáig, cserébe az adományozó cég a felajánlott összeget leírhatja a társasági adójából.

– Állítólag, mikor átvette a színházat – divatos fordulattal élve – csontvázak hullottak ki a szekrényből. Számított erre?

– Illúzióim nem voltak. 19 éve tag vagyok itt, és az elmúlt két évben Iglódi István sok mindent megmutatott. Még a pályázatírás előtt, hiszen engem ő talált ki igazgatónak.

– Mert magától eszébe se jutott volna?

– Abszolút nem. Egy forgatáson beszéltünk erről a váci börtönben.

– Ez volt a büntetése?

– Nem így fogalmaznám meg, mert hihetetlen sok öröm is van benne. Iglódi nekem szegezte a kérdést, és mikor igent mondtam, sok mindenbe bevont. Úgy tűnik, mégsem készültem fel mindenre.

– Mire nem?

– Mondjuk arra, hogy előnytelen szerződések garmadájával állunk szemben, no meg adósságtengerrel. Fogalmam sincs, hogyan működött ez az intézmény. Csak néhány példa: ki nem fizetett bérleti díjak, túlórapénzek, amiket most pótolnunk kellett. Azt is hozzáteszem, hogy szerződések és kötelezettségvállalások papírjai tűntek el. A szervezeti és működési szabályzatunk – amelyet alá sem írtak – 1993-as, pedig ma más a fenntartó, a piac mentalitása, a belső működése. Most elölről fel kell építenünk a rendszert. Megmagyarázhatatlanul felduzzasztott részlegek voltak a színházban, például nyolc gondnok, senki nem tudta, mit csinálnak. Ha rákérdeztem, azt mondták: ő X. Y., harminc éve itt dolgozik. Az átlag életkor 60 év feletti. Hangsúlyozom: nem a nyugdíjasok ellen vagyok, nem tagadom a múltat, ragaszkodom hozzá, de azért néha frissíteni kell. A bérezési rendszer is jócskán változásra szorult. Hosszú ideig három részből állt a fizetés: alap- és nemzeti illetmény, valamint egy rész, amely a munkáltatói döntésen alapul. Kiderült, hogy a nemzeti illetmény teljesen jogtalan. Időközben rájöttem, azért adták így a pénzt, hogy ez az összeg nehogy belekerüljön a túlóraalapba. Ezt azonnal eltöröltük.

– Ez hogyhogy nem derült ki eddig egy fenntartói vagy APEH-vizsgálaton?

– Harminc éve felépített konstrukciórólvolt szó, megfelelő rokoni vagy kapcsolati szálakkal. És ezek elértek egészen a fenntartóig.

– Iglódi csak 2000 óta vezette a színházat.

– Iglódi azon volt, hogy túlélje az intézmény a 2000-es átalakítást, mikor Nemzeti Színházból Pesti Magyar lett. Nem tudták, fenntartja-e a színházat a minisztérium, ezért úgy döntött Pista, ne legyünk feltűnők, inkább csendben, fű alatt csináljunk dolgokat. Sok esetben a homokba dugta a fejét, és elnéző volt a gazdasági ügyekkel szemben.

– Ezt már nem nagyon lehet számon kérni. 2009 decemberében Iglódi István, pár hónappal később Pollák Magdolna gazdasági igazgató is meghalt.

– Viszont ezeket az uram-bátyám viszonyokat el lehetett vágni.

– Feljelentették hűtlen kezelésért – már akit még lehet?

– Nem, ők viszont feljelentettek minket. Igazság szerint, esélytelenek, mert az aduk a mi kezünkben vannak.

– Mik ezek az aduk?

– Csak a legenyhébbeket mondom: a szervezési osztályon más színháznak értékesítették a jegyeket, ez egy költségvetési intézményben tilos. Vagy ott a siófoki egykori Nemzeti-üdülő, ami koloncként maradt a Pesti Magyarnak, mert nekünk kell fenntartanunk. Én csak gyermekként nyaraltam ott apám révén, mert később szűk körben osztották le a lehetőséget – a szakszervezet támogatásával. Úgy döntöttem, az üdülőt visszaadjuk az államnak, a dunabogdányi Gobbi-villát viszont megtartjuk. Gobbi Hilda egykori nyaralóját szintén a gazdasági és szervezési osztály, valamint az ügyvitel osztotta fel, sőt civileket is beengedtek. Szerencsére a villa nagyon jó állapotú, és mivel rendkívül sok benne az ereklye a Blaha Lujza téri Nemzetiből, olyan mint egy múzeum. Ezt meg is nyitottam, hetente egyszer látogathatja a közönség. Végre valami, ami jó állapotban van. Mert a Hevesi Sándor téri épületünkben az 1966-os átadása óta semmit nem tettek. Regényt írhatnék róla.

– Inkább az egypercest választom.

– Igazság szerint nem azzal kellett volnafoglalkozni, hogy mikor üdülhetnek a csókosok egynegyed árért, hanem mondjuk, hogy színpadtechnikailag mit kellene fejleszteni. Himihumiztak a fenntartói ügykezeléssel, egyéni zsebre játszottak, ahelyett, hogy panaszkodtak volna, hogy lejárt szavatosságú az épület. Például, most a nézőtéri dolgozók minden előadás előtt tesztelik az összes széket, hogy nem szakad-e le. Ugye, ez azért vicc? Az előtérben az égősorok 1966 óta nem változtak, az ősrégi foglalat miatt nem lehet takarékosra cserélni. Az áramért vagyont fizetünk. Most barterszerződést kötöttünk egy céggel, amely átalakítja az egészet.

– Kicsit sokan vannak művészek az igazgatóságon, ön mellett a rendező Guelmino Sándor a művészeti vezető, a színész Sipos Imre a menedzserigazgató. Sehol egy racionális ügyvezető, számember, aki mederbe tereli az önök elképzeléseit.

– Erre nincs szükség, hiszen az enyém a felelősség. Pályázaton nyerte el a gazdasági igazgatói posztot Lenkainé Ungvári Krisztina, aki remekül ért a számokhoz. Fontosnak tartottam, hogy az új vezető civil területről érkezzen, ne ismerje a művészi kiskapukat, de könnyen átérezze a színház specifikumait. Elengedhetetlen a számviteli szemléletmód.

– Úgy hírlett, év végén fizetésképtelenné válta színház. Ez a számviteli szemléletmód?

– Havonta kapjuk az állami támogatást, és decemberben a fenntartó zárolási rendeletet adott ki az utolsó hónapra. És mi nemhogy elköltöttük előre a pénzt, de túlléptük. És mivel a minisztériumi értesítés előtt már elment csomó utalás, majdnem bajba kerültünk. 60 millió forintnyi számla torlódott fel, két hónapos késedelemben vagyunk. Előfinanszírozást kértünk a fenntartótól, és ezt az összeget részletekben fizetjük vissza, azaz minden hónapban ennyivel csökkentik az állami támogatásunkat.

– Azt hallottam, a 77 milliós zárolás miattnem lesznek új bemutatók sem. Ez egy színháznak a vége lehet.

– Csonka évadot kell és fogok hirdetni.Szerencsére a mostani, Végzet asszonya szezon hét bemutatót jelentett, ami nem kevés. Művészileg megújul a színész, ha annyi különböző rendezővel dolgozhat, mint az idén: Galambos Péterrel, Göttinger Pállal, Kiss Csabával, Koltai M. Gáborral, Novák Eszterrel vagy Pelsőczy Rékával. Ilyen itt közel-távol nem volt. Szeptembertől minőségi felújítások lesznek, és csak 2012-ben jöhetnek az új előadások. Szerencsétlenül alakult a Macska a forró tetőn bemutatója, mert a premier Pál András balesete miatt leállt, és májusig nem is tudjuk játszani a produkciót. Április végén lesz az előbemutatója az Osztrigás Micinek is, így ősszel „tűzijátékos premiert” tarthatunk mindkét produkcióból. És az idén még egy új előadás várható: a Rúzs a kiscsajon. Nagyon örülök annak, hogy három játszóhelyünk lett: a pici Sinkovits Imre Színpad és a 654 személyes nagyszínpadon kívül a 150–180 férőhelyes mobilnézőtér, amely a színpadra rendezhető be, a vasfüggöny mögé.

– Ne gondolja, hogy piszkálni akarom, de azt mondják, félig üres a nézőtér, még a Sweet Charity-musicalnél is. A régi közönség elpártolt, az új nem szokott be?

– Kétféle nézője volt a színháznak, a kényszerített iskolás és a nyugdíjas. Hiányoztak az egyetemisták, a középgeneráció, az értelmiségi réteg. Most kezd ez átalakulni. Ez persze nem megy egy évad alatt. A Sweet Charityt blokkokban kellett játszanunk, mert a lámpapark átalakítása egy napot vett igénybe. Sajnos, ez a rendszer nem működött. De januárban már a nyolc tervezett előadásból öt telt házasat meg tudtuk tartani. Ez nem azt jelenti, hogy hármat lemondtunk, hanem mindig megnyitottunk egy újabb kontingenst, ha elfogyott a korábbi. Jövőre át kell alakítani a világítást, a teret. Lehet, hogy szegényesebb lesz ettől, de fontos, hogy havonta 2-3-szor menjen a produkció. A színházat 57 százalékosan vettem át, most körülbelül 67 százalék. Ez a fizető nézők számát jelenti. Mindig ezt kell figyelni, vattázással bármikor lehet telt házat produkálni, de annak nincs jó üzenete, és nem is engedem.

Az aduk a mi kezünkben vannak