A Cigány Superman színre lép
Dokumentumszínház. Nem ismeretlen műfaj Magyarországon. Nemzetközileg híres művelője, a német Rimini Protokoll is többször járt már előadásaival a Trafóban. Most újabb szóval bővül a szótárunk: verbatim színház, amely szó szerintit jelent. Angolszász hagyományból táplálkozik, és az utóbbi tíz évben a Broadwayn is nagy figyelmet követelt ki magának. Az egyik legnagyobb visszhangot a Tectonic Theatre Group előadása, The Laramie Project kavarta egy 1998-as történettel. Moisés Kaufman írta a társulattal egy meleg srácról, akit kikötözött, ripityára vert és félholtan magára hagyott egy másik fiú. A bántalmazott belehalt a sérüléseibe. A tett egyetlen indoka: a homofóbia – meséli a PanoDráma vezetője, Lengyel Anna, a Szóról szóra című produkció koncepciójának írója, kreatív producere. A verbatim színház ismérve, hogy valós interjúkat szó szerint használ fel. Hozzáírni, stilizálni tilos, szerkeszteni, kihúzni lehet.
A magyarországi romatámadásokról szóló Szóról szóra tökéletesen illeszkedik a PanoDráma két éve indított szociokulturális programsorozatába. Kezdődött a Jelinekkel a raszszizmus ellen című maratonnal, majd ugyancsak Jelinektől a Kézimunkával folytatódott, amely az írónő első hazai színházi bemutatója volt. Az igazán érdekes a műben és az ügyben is az: mit kezdünk mi a gyűlölködéssel.
Az előző köztársasági elnök, Sólyom László például a kilenc magyarországi cigánygyilkosság közül csak a hetediknél szólalt meg. Németországban – Lengyel Anna szerint – ez nem fordulhatott volna elő, a második „hallgatásba” belebukott volna. És amikor Sólyom beszédet mondott a Magyar Gárda megalakulása után egy hónappal, akkor is azt nyomatékosította: bűn a félelmet sulykolni, eltúlozni a veszélyt. Aki igazán fél, annak a köztársasági elnök úgyis meghallja a szavát.
És hogy mit jelent az utca emberének saját magyarsága, mit szólna például ahhoz, ha cigány miniszterelnöke lenne hazánknak, ugyancsak megtudjuk az előadásból. Hiszen nemcsak a romagyilkosságot, az atrocitást megélt falvakba ment el a társulat anyagot gyűjteni, beszélni az áldozatokkal, rokonokkal és szomszédokkal Tatárszentgyörgytől Galgagyörkig, hanem Budapest, Kecskemét és Veszprém utcáin is megállították a járókelőket kérdéssorukkal. Illúzió nincs, az utcakép nem túl rózsás, ahogy a politikusok megnyilatkozásai is dermesztőek. Nem kevésbé megdöbbentőek Magyar Elemér ügyvéd történetei, aki évtizedek óta cigányokat véd a bíróságon.
De menjünk tovább. Nagy kérdés, hogy akik eljárnak efféle produkciókra, mint amilyen ez lesz, elítélik ugyan a rasszizmust – de vajon eleget tesznek-e ellene? Kimennek-e mondjuk az utcára tüntetni miatta? A többség válasza: nem. Sokan úgy vélik, az utcára csak a szélsőségesek mennek. De ez tévedés – mondja Lengyel Anna.
Az előadás egyik résztvevője, Orsós Róbert – aki nemrég végzett média szakon – arról mesélt a próbákon, hogy a Magyar Televízióba ment gyakorlatra, és azonnal a Roma Magazinba akarták beosztani. Nehezen tudta megértetni a főnökeivel, hogy ő a Híradónál szeretne dolgozni. Amimég ennél ismegdöbbentőbb tapasztalat volt: a nyakkendős fogadáson, ahol a Híradót képviselte, a kaszinótojásos táltól taszajtották arrébb – heves cigányozás közepette.
– Ha már a médiánál tartunk –mondja Lengyel Anna –, azért azt nem árt tudni: a támadások kapcsán született riportok jó része félinformációból készült, vagy az újságíró leragadt a nyomozás első stádiumánál és nem követte az eseményeket. Alig esett szó például arról, amikor négy kiskorút letartóztattak Lakon, mondván, megöltek egy 81 éves nőt; nem sokkal később aztán a faluban elfogtak két felnőttet is az üggyel kapcsolatban. A gyerekeket azóta sem engedte el a gyámhatóság, hiába utalnak rá egyes nyomok, hogy az elkövetők akár felnőttek is lehettek.
Erről sok tapasztalatot szereztek, hiszen az interneten végignézték a romatámadások egész sajtóhátterét. A netről halászták a védőszentként elénk lépő Cigány Superman történetét is, amely visszatérő eleme lett a produkciónak. („Sárga acélpáncél, fémcsizma, bíborpalást. Fején díszes cigánykalap. Hogy ne ismerjék fel, húzzon zacskót a fejére, de a vastagabb fajtából. A legjobb a media marktos »Hülye azért nem vagyok” feliratú, mert így a Superman eszét is tudtára adja a náciknak«.”)
Mégsem ez a legmegdöbbentőbb része az előadásnak, hanem egy elsőre békésnek tűnő kánon. De az énekkar most nem azt énekli, hogy „Ég a város, ég a ház is”, bár az sem lógna ki a produkcióból, hanem egy rasszista mondókát, amelytől az ember a kislábujjáig pirul: „Egy sor akác, egy sor fűz, egy sor cigány, egy sortűz.”
