A biszexualitás a regényben a személyes identitásvállalás egyik aspektusa, miként a zsidóság is – szemközt a személyen kívüli világ(ok) által elvárt magatartásformákkal, lett légyen szó ortodox zsidó közösségről vagy munkamániás, tömegkultúrába, felszínes viszonyokba, csömörbe torkolló, New York-i yuppie-létről. S könynyen lehet, hogy a két nemhez vonzódás –mely az elérhető információk szerint nem autobiografikus elem a regényben – önmagán túl a kettős identitás jelképeként is dekódolható a szövegben.

Ronit Krushka számára nem csupán erotikus vonzalmai jelentenek terhet, hanem az is, hogy korán elveszítette anyját.

Egyedül élt apjával, a közösség rabbijával, akit hat éve elhagyott. Halálhírére visszatér Londonba nős férfi szeretője mellől, akinek felszínes alakja (s bizonyos értelemben a vallásos Estié is) azt hivatott példázni, hogy Ronit – talán apjához fűződő érzelmei ősmintázata következtében –mindig elérhetetlen partnerekhez vonzódik. A gyász hetei során ismét közel kerül szerelméhez, a melankolikus, némaságba süppedt Estihez, csakhogy ezúttal Esti az, aki közeledne, épp ő, aki barátnőjével ellentétben, mindeddig lojális volt a közösség normáihoz, és Ronit részben a közösség normáival szemben érzett dac miatt élesztené újjá a provokatív viszonyt.

Kapcsolatukat megnehezíti, hogy Esti férjhez ment Dovidhoz, a rabbi unokaöcscséhez, aki így Ronit rokona is. Szűk, fülledt kapcsolatrendszer legbelső körében zajlik a kamaradráma, melyet a vallásos zsidó közösség faluszerű, árgus szemekkel fi gyelő világa övez. Akadnak kiszámíthatóbb, egyszerűbb alakok, mint az intrikus Hartogé, aki pénzével irányítja a közösséget, és próbálja rávenni lázadó viselkedése miatt Ronitot a távozásra. Másrészt a külvilágtól elzárkózó, s talán ezért is pletykaéhes asszonyoké, akik képesek felháborodni egy rövidebb ujjú blúzon is, ám akiket talán az is bosszant, hogy Ronit szembesíti őket feladott ambícióikkal, melyeket a tradicionális létforma erősen korlátoz.

A szorongó, migrénes Dovid, a rabbiutód azonban kilóg a sorból. Még azt is képes elviselni, hogy rajtakapja Ronitot és feleségét, akit – az esetet csak sejtő Hartog szerint – szintén el kéne távolítani Hendonból. Dovid érzékenysége, megértő magatartása képessé teszi az addig alig megszólaló Estit, hogy – a női emancipáció igényét is jelezve – Rav Krushka búcsúztatóján férje helyett beszéljen. Coming outja által, belső feszültségét, lényének kettősségét, addig leplezett vágyait felfedve, képes megmaradni a közösség határain belül, míg Ronit, aki tanúja mindennek, bár visszatér New Yorkba, képessé válik arra, hogy életébe integrálja – a maga liberális módján – az addig elutasított hagyományt. Maga a regény is egyfajta coming out: a tradicionális zsidó gondolkodás és a modern lét közti átmenetek, egyensúlyok keresése.

Zsidó regény? Női regény? Leszbikus regény?

Is-is. Az ikertornyok elleni terrorista akció után az ügyvédi pályának hátat fordító, és írni kezdő Naomi Alderman érzékenyen ábrázolja, hogy a huszonegyedik századi zsidó tudat egyaránt vágyik individualitásra, másrészt a hagyományra és a közösségre, mint ahogy azt is egyértelművé teszi, hogy radikálisan szakítani életünk egy-egy fontos aspektusával nem lehet anélkül, hogy egzisztenciánk bele ne sántuljon. Nyugodtan hozzátehetjük: mindez korántsem etnokulturális sajátosság, más közegben is megtapasztalható. Női olvasatban, elsősorban talán az emancipációs törekvés válik hangsúlyossá egy férfidominanciájú közösségben.

Az egyes szám harmadik személyű narráció váltakozik Ronit monológjaival. Érdekes, hogy a szándékosan laza stílusban írott önreflexió tűnik helyenként nyelvileg erőltetettnek a szövegben, míg a fejezetek elején, a történésekkel összefüggő zsidó kommentárok, melyeket a szerző, női problémákat hangsúlyozva, helyenként tovább kommentál, szervesen belesimulnak az elbeszélésbe.

Feig András gördülékeny fordítása pontosan adja vissza a regény zsidó miliőjének jellegzetes hangsúlyait. A könyv magyar címe azonban, mely vélhetően kiadói szempontokra kacsint – akárcsak korábban, az eredeti, erotika és neurózis angol kifejezéseivel játszó, szellemes Neurotica helyett, magyarul Buja zsidók címmel megjelentetett antológia – nem szerencsés választás. A rabbi lánya címen adott már ki könyvet a kiadó, ettől jelen kötet címe alig tér el, másrészt az eredeti cím (Disobedience, magyarul: Engedetlenség) szándékolt hücpéjét korántsem adja vissza. Nem érzékelteti továb zsákutcát sem. Az elmozdulást a kamaszos lázadástól az ember saját sorsának felismeréséig és vállalásáig: a családi hagyomány és a szuverén személy közti kompromisszum, illetve folytonosság megteremtéséig. Melyet a regény végének kafkai történeteket idéző álomjelenete a lázadásról és a visszaszerzett hitről, mély öniróniával példáz.