Voltak gyalogosok a hídon jó néhányan, az eset közelében is, de még aki hallotta a keszeg férfit, az se lepődött meg, világosabb vagy sötétebb közömbösséggel nézett maga elé, és haladt tovább. Ha lenne az Úristennek, konkrétan a magyarok istenének egy olyan számítógépe, mely rögzítené, osztályozná, és órás bontásban gyakorisági sorba állítaná a világban magyarul elhangzott mondatokat, az összeset a Kárpát-medencén kívül és belül, akkor a fenti tudatosságot, sőt tájékozottságot mutató hiányos mondat „cigánykurvaanyádat” kitétele sokadmagával állna, és nem a sor végén. Magyarán, ha mi, a biciklis és a fácános honfitársai pontosan tudnánk, hányszor hangzott el a világban e szitokszó a mondott délelőtti órán, alighanem meglepődnénk, bár, miként az Úr, se okosabbak nem lennénk, se szomorúbbak.

Kétszer bizonyosan elhangzott.

A biciklisnek jó füle volt, fürgén lelépett a pedálról, visszafordította a biciklit, s a meglepett, fácános férfit mintegy foglyul ejtette a beszögellésben. Annyit tett, hogy bezárta a háromszöget a biciklijével. Nem durván, de gyorsan és határozottan. Áramvonalas volt, izmos, még szinte fiú, és kétszer akkora, mint a másik.

Mi a hézag, Batman, kérdezte a fácános tárgyszerűen, egész kicsi éllel, mely a humort sem nélkülözte.

Az a helyzet, hogy nem tudom, tudod-e, hogy lecigányoztál, felelte a Batman.

Az a helyzet, hogy ellöktél a bicikliddel, mondta a férfi elvékonyodó hangon.

Én nem löktelek el, ellenberger te lecigányoztál, mondta újólag a jó arcú biciklista, és ennek megvannak a hátulütői. Volt a hangjában valami pedagógiai hév, terápiás elkötelezettség. De ha, mondjuk, egy hangyányit, minden látható külsérelem nélkül, el is löktelek volna, mert nem tudtál magadtól arrébb menni a szétalkoholista, kripli testeddel, akkor az már ok teszerinted, hogy súlyosan lecigányozzál? Mi? Hadd halljam!

A férfi hallgatott. A sporttáskából kicsit kilógott a fácán feje és farktolla.

Ok teszerinted, hogy azt mondjad egy másik embernek, hogy „a szájbahümhüm hümhümkalapácsos cigányhümhümanyádat”? Azért hümhüm, ha nem tudnád, mert nem akarok lesüllyedni a te szintedre, és trágárkodni, mint a magadfajta.

Én így erre már nem emlékszek, hogy mit mondtam, válaszolta a fácános, legalábbis ilyen részletességgel nem.

Az baj, mondta a Batman, rettentő nagy baj.

Minden szart minek megjegyezni, mondta a férfi, amit az ember mérgében mond, és esetleg nem is gondolja teljesen komolyan.

Hanem hogyan gondolja, kérdezte a Batman.

Hogy ne lökjenek el, válaszolta a fácános, úgy.

Bele is dobhatnálak a Dunába, sóhajtott a Batman. Amilyen kis tomésdzseri vagy, Csepelig megennének a halak, fasznak se hiányoznál. Pénisznek.

Időközben, előfordul ilyesmi, valahogy kiürült a híd, a gyalogjárda legalábbis, se Buda, se Pest felől nem közeledett senki, a kissé valóban Tomésdzseri kinézetű férfi hiába tekintgetett körül. Fényes nappal úgyse dobol be, szólalt meg aztán, hiába vagy a Batman.

Meglátjuk, hogy nem-e, mondta a biciklis. Van tárcád?

Nemá, ki akarjál rabolni, nézett rá a fácános.

Nincs neked semmid. Amid neked van, az nekem nem kell. Azt akarom tudni, hogy ki a pénisz vagy. Név, lakcím. Mert magadtól úgyse mondanád meg. Hazudnál, bele a képembe. Szabót mondanál vagy Kovácsot és Kossuth utcába laknál, esetleg Petőfibe.

Ismerem az ilyeneket. Bagoly mondják verébnek.

Nincs nálam az iratom, mondta a Tomésdzseri.

Mindjárt gondoltam, bólogatott a Batman, és ábrándos mozdulattal elhúzott egy aranyszínű villámzárat a hóna alatt. Akkor legalább nem fog elázni a büdös kis személyid, ha bedoblak. Tiszta haszon mondta, és szinte mosolygott, nem igaz? Előhúzta a mobiltelefonját, oda se nézve beüzemelte, és ráirányította a férfi arcára.

Tessék, mondhatod a neved, mondta, az igazit.

Tomésdzseri, felelte a fácános. Te mondtad, hogy Tomésdzseri.

A Batman jobb kézzel a járda felé fordította a telefont, és a hosszú, békalábszerű bal kezével adott a férfinak egy hatalmas, erős csendőrpofont. Az kicsit megtántorodott, csak amennyire a szűk hely engedte. Nézett döbbenten, aztán kiabálni kezdett, hé, kiabálta, hé, de nem hallotta senki, hamar abba is hagyta. Remegett a szája. A korlátnak támaszkodott, hogy a biciklihez véletlenül se kelljen hozzáérnie.

Ezt azért kaptad, mert engedetlen vagy, mondta a Batman. Meg azért, mert sajnos igazad van, fényes nappal mégse dobhatlak a Dunába. Belátható időn belül.

Na látod, mondta a Tomésdzseri. Engedjél el az utamra, és kvittek vagyunk.

Csak tudod, az a helyzet, hogy te engem lecigányoztál, az anyukámról nem is beszélve.

Bocs, bazmeg, mondta a férfi, és nézett maga elé. A szemem sarkából azt hittem.

Az nekem kicsit kevés, a bocs, mondta a Batman, szinte barátságosan. Az ilyesmit nálam nem lehet ennyivel megúszni, a XXI. században. Úgyhogy most szép hangosan belemondod ide nekem a kamerába a koszos nevedet meg a lakcímedet. Meg a mobilod számát. Vagyok értve?

Vagy.

Utána pedig szépen, érthetően megismétled, amit az előbb mondtál nekem.

A leizélást, kérdezte a fácános és járt a szeme, ugrált a kép part között

A lecigányozást, pontosan, bólogatott a Batman. Gyerünk! Addig ismételjük, amíg

nem lesz tökéletes. Nem jön senki, nem leszel zavarva. És aztán a kész mozit fölteszem a hálón bizonyos helyekre. Facebookra és satöbbi. Az ilyen megérdemli, hogy ország-világ lássa, mekkora mocsok.

Mérgemben mondtam, és már kiment a mérgem, mi a fasznak mondjam el még egyszer, akadékoskodott a Tomésdzseri.

Annak, felelte a Batman, és most jobb kézzel adott egy sportos, nagy pofont a férfinak, aki elejtette a táskát, a fácán lakkozott fatalpa nagyot koppant az aszfalton.

Azért ez már mégiscsak sok, mondta a Tomésdzseri szipogva, mit kell hülyéskedni?

Szerintem se kell, felelte a biciklis.

Ha belemondom, elengedsz, testvér?

El, mondta a Batman. Ha szóról szóra, gumikalapáccsal együtt mondod!

Anyjaneve nem kéne, baszod, mondta a fácános.

Az nem, mondta a biciklis. De ha még egyszer megpofozlak, megsüketülsz. Ki van próbálva. Elszakad a fütyi dobhártyád. Megint fölemelte a telefonját. Ránézett a képernyőre, egy pillanat, mondta, aztán intett, hogy: most.

A Tomésdzseri megtörölte a szemét, nagy levegőt vett, és elmondta, amit kért a biciklis. Hangosan, hitelesen, bár az indulat mellett félelem és méltatlankodás is volt a hangjában. Amikor elhallgatott, hangosan megszívta az orrát, beleszívta ennek a majomnak a köcsög felvételébe. És most engedj el, mondta, és lehajolt a táskájáért.

A híd közepén feltűnt egy lila esernyő, mögötte egy csoport japán turista, homlokukra szerelt kis kamerával, fejüket a Várpalota irányába fordítva lassan közeledtek.

A Batman kényelmesen eltette a telefont, behúzta a villámzárat. Szerinted én cigány vagyok, kérdezte.

Nem, mondta a Tomésdzseri, látom, hogy nem.

Hanem?

Hanem rendesen magyar vagy.

Akkor hogy merészeltél lecigányozni, kérdezte a Batman.

Tévedtem, baszki, mondta a fácános.

Mind azt mondjátok, hogy tévedtem. De mért nem előre tévedtek, azt mondd meg, mért mindig utólag, kérdezte emelt hangon a biciklis, és indulatos, szinte durva mozdulattal kitépett egy tollat a fácán farkából.

Na, azért ez már sok, horkant fel a férfi, most már tényleg nyugodjál le, Batman, mert kiabálni fogok, és rendőrt hívni.

Ácsi, mondta a biciklis, és mint valami varázspálcát, fölemelte a tollat, beletűzte a sisakjába. Még nem engedtelek el.

Hanem?

Hanem most engedlek el, felelte a Batman kis hallgatás után, és elfordította a bicikli első kerekét a korlát sarkától. A fácános lassan elindult, de a Batman a kerékkel újból megállította. Szerencséd, hogy ilyen megértő voltam, mondta. De azt meg te értsed meg, hogy egyszerűen nem bírom gerinccel, ha valaki nemcigány létemre lecigányozik. Eldurran tőle a gondolkodásom.

Értettem, mondta a sporttáskás férfi.

Akkor jó. Húzz el, amíg szépen vagy, mondta a biciklis, és félrehúzódva utat engedett a Tomésdzserinek meg a japán turistáknak.

Tettamanti Béla rajza