A rendszerváltás után a Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a Márai-hagyatékot gondozta és a Helikon Kiadó nagyon sokat tett azért, hogy az író hazatérjen, és ismertté váljon a magyar olvasóközönség előtt. Most egy másfajta hazatérésen dolgoznak a múzeum munkatársai: egy határon túlnyúló együttműködés keretében szeretnék elérni, hogy Kassa is újra felfedezze magának híres szülöttét.

– Kevés író életében jelentett olyan meghatározó élményt a szülőváros, mint Márainak: a terek, az utcák, az ottani polgárság, a szimbólummá váló dóm. Azt az európaiságot jelölte, amelyet mindmáig tisztelünk benne –indokolta Csorba Csilla, a PIM főigazgatója a vállalkozás nem mindennapi fontosságát. Az utókornakmár azért is volna teendője ez ügyben, mert az író számára Kassa a kommunizmus idején idegenné vált, s azt is nehezen élte meg, amikor kezébe került egy Kosice nevű kiadvány, amelyből kimaradt a magyar múlt, a polgárok, a rokonok. A munka most annak jegyében zajlik, hogy ezt a rossz tapasztalatot és szomorúságot, ha utólag is, de feloldja.

A kassai olvasókhoz való visszatérés máris elkezdődött: a Kalligram Kiadó tavaly három könyvet jelentetett meg szlovákul, köztük az igen kedvezően fogadott Füves könyvet. A fordítások megjelentetése az idén is folytatódik, hiszen tény: inkább a magyarok ismerik őt, mint a szlovákok.

– Azt szeretnénk elérni, hogy az legyen Márai Kassának, ami Kafka Prágának – mondta Roman Sorger, a kassai EKF-projekt vezetője. Hiszen Kafka úgy vált Prága emblematikus alakjává, hogy soha egy sort sem írt le csehül, ráadásul Márai volt az első, aki Kafkáról írt – magyarul. S ahogy Prágát színesíti Kafka nézőpontja, amelyet az útikönyvekben hiába keresünk, úgy teheti teljessé Kassát Márai szemlélete.

A két író közti kapcsolatot már idén közös kiállítással szeretnékmegerősíteni, és ennek jegyében készülne el a már említett balett is, valamint egy háromnyelvű (szlovák–magyar–angol) dráma is, amelyet később Budapesten is bemutatnának. Márai és a sajtó szabadságáról szólna az e témában megrendezett filmfesztivál, és tervezik, hogy az életéről dokumentumfilmet forgatnak. Mind Budapesten, mind Kassán szeretnének olyan kulturális-ismertető útvonalat összeállítani (s ezt füzetben kiadni), amely sorra veszi az íróval kapcsolatos fontosabb helyeket, épületeket. A kultúrturizmus egyenes következménye lenne, hogy Márai újra „élni” kezdene a kassaiak körében. Hiszen van mit tanulni tőle: kozmopolitizmusa, magatartása meghaladja azt, amit ma a polgárságról gondolunk, hangsúlyozta Sorger. Külön öröm, hogy az anyagiak nem állnak majd a megvalósítás útjába: a turizmust elősegítő projekt kis híján 155 ezer euróból gazdálkodik, melynek 85 százalékát az EU, tíz százalékát a szlovák, míg a fennmaradó öt százalékát a magyar fél állja.

További terv a Márai-emlékszoba modernizálása, ebben a hagyaték gondozójának, Mészáros Tibornak lesz majd szerepe. A Mészáros utcai lakás a közhiedelemmel ellentétben nem Márai szülőhelye, itt csak rövid időt töltött a gyermekkorából. A Szegfű utcai szülőház helyén ma parkoló, a Fő utcai lakóház (ennek bemutatásával kezdődik az Egy polgár vallomásai) helyén pedig áruház található. A második világháború bombázásai, a kommunizmus átépítései miatt ezek nyomait így már csak a könyvek őrzik.

– Kényszerűségből járta be a világot, de a Márai-univerzum számára Kassa és Budapest jelentette a fővárost – magyarázta Mészáros. A dóm, mint biztos pont ezen belül is központi szerepet játszott: ezekben látta a kultúra megőrzésének zálogát. A múló időben a dómok jelentették az örök Európát. S hogy mi volt Kassa? Egy betegség, amelyből nem tudott kigyógyulni. Hiszen bárhol élt is, mindig érdekelte, hogy olvassák-e műveit szülővárosában, s ha igen, vajon mit szólnak hozzá.

Sokatmondó és reménykeltő a projekt sikerét illetően a Kassán már korábban felállított emlékszobor. Az ülő, elrévedő Máraival szemben ott áll egy üres szék, amelyen bárki helyet foglalhat, „elbeszélgethet” az amúgy zárkózott, saját világába forduló szerzővel. Megteheti az első lépést az életre szóló barátság felé.