Mert igaz ugyan, hogy így nem volna sokszínű, különösebben izgalmas és egyéni az év utolsó napjának televíziós kínálata, viszont legalább nem lenne állítólag szar sem, ami pedig mostanság alapértelmezett.

Mondjuk, így se nagyon vesződnek sokat a melóval, miként az a szomszédos tévékritikából oly élesen kiviláglik. „Még a Frizbi volt a legjobb, és ezzel mindent elmondtam” –így apám elsején, mikor kérdezem, na, mi volt a tévében?

A rádió viszont más.

A Sinkó Péter szerkesztette, Litkai Gergely és Trunkó Barnabás konferálta idei kabaréban, nézd már: humorosak a dalok. A Három Kismalac nótái, Dolák-Saly Róbert Citeradala és a Bruti–Kovács András Péter duó által előadott Route M6 is okés. Ami nem változott tavaly óta: az egyszemélyes, mondjuk úgy, stand up comedy számok dominálnak, aminek nem lehet eléggé örülni, mert hát valóban úgy van az, hogy mintha évről évre kevésbé volnának dinamikusak a jelenetek.

A többszereplős szkeccsek közül meg talán a Hadházi László–Pataki Balázs páros Karácsonyi buli a Halálcsillagon, illetve a Szomszédnéni Produkciós Iroda Tímbilding című opusa volt a legjobb, mely utóbbiban egy, a yuppie-nyelvet folyékonyan beszélő checking account manager egyeztet egy tanyatulajdonossal a közelgő csapatépítő tréning ügyében. Kihozzák a nem túl újszerű helyzetből, amit ki lehet. A többiről most nem beszélek, az olvasó hallgassa meg a január 8-án szombaton reggel sugárzandó ismétlést, és döntse el magában, igazam van-e.

A stand up számok viszont tényleg nagyon rendben vannak. Magyarországon a műfajnak amúgy erős konjunktúrája van. Korábban is volt neki, persze, csak akkor máshogy hívtuk. Mindenesetre az ilyen-olyan csatornákon néha látható stand up műsorok többnyire fiatal hőseinek térnyeréséről bátran állíthatjuk, hogy a legjobb dolog, ami a magyar színpadi humorral történt a rendszerváltás óta. Hadházi László Nyelvtanórája, Beliczai Balázs A polgármester pitéje című szövege, a lassú beszédű Hajdú Balázs monológja, Kovács András Péter zseniális Nagy Sárga Szatyorja is heveny nevetésre ingerel, pedig tudvalevőleg olyan humortalanul sötét a lelkem, mint a Lacrimosa. Kőhalmi Zoltán Csillag születikje frenetikusnak bizonyul, ahogy a legnagyobb tapsban részesülő Bödőcs Tibor száma is.

Akárcsak tavaly, idén is Sándor Györgyé az utolsó két perc. Immár nem közönség előtt, hanem a stúdióból szól a humoralista, aki most sem okvetlenül nevettetni szeretne. A megosztottságról beszél. Pedig ő összefogna, ha volna kivel. „Legyen a következő évtized már a naivak és hiszékenyek országa. Mégis higgyünk egymás jóindulatában” – zárja sorait. Ennél szebbet mi sem tudunk kívánni az újévre. Mert ahogy nincs szocialista, konzervatív vagy épp liberális Magyarország, úgy nincs jobboldali nevetés meg baloldali nevetés – nevetés van. Már, ha jó a kabarészám.