Kosztümök a Harmonia caelestis világából
Közép-Európában páratlan ruhaegyüttes ez, és Nyugat-Európában is csak néhány királyi gyűjteményben őriznek olyan különleges XVII. századi, főúri ruhadarabokat, mint amilyenek az Esterházy-kincsárban maradtak fenn, és most közszemlére kerülnek az Iparművészeti Múzeumban.
A hetven tárgy közül több mint húsz úri ruha. Mégpedig személyhez köthető és valaha ereklyeként őrzött darab. Egykori tulajdonosaik nevét kis cédulán bele is varrták a ruhákba, az utókor tájékoztatására. Az egyik dolmány a rajta lévő pergamenlap felirata szerint Mátyás királyé volt, ezt azonban a textil megvizsgálása után cáfolják a kutatók, hiszen az anyag Mátyás koránál későbbi. De akad azért királyi ruhadarab is: Esztergom fölszabadítójának, Sobieski János lengyel királynak szőlőfürt mintás kaftánja és I. Lipót koronázási köpenye, amelyet később barátjának, Esterházy Pálnak adományozott.
Egyébként a legtöbb darab Esterházy Pálhoz köthető, akit a kismartoni kastély kiépítőjeként, valamint a Harmonia caelestis című zenemű szerzőjeként, de főleg Esterházy Péter hasonló című regényének szereplőjeként ismerünk napjainkban. Ruhái által most háromszáz év távolából szinte érintésközelbe kerül ez a különös nagyúr. Itt van például a második esküvőjén, 1682-ben, Thököly Évával kötött házasságkötésekor viselt vörös atlaszselyem dolmány különleges, galamb alakú mellkapcsaival és arany kezeket formázó díszeivel az ujján. Egyébként nem is valamely ruhadarabját tartják a legfőbb unikumnak a szakemberek, hanem lovának (E. P. regénye nyomán vélhetően Zöldfikárnak) török eredetű lótakaróját, féltenyérnyi aranyozott ezüst rátétekkel s vagy ezer apróbb-nagyobb gyémántot őrző foglalatokkal. A világon, azt mondják, csak két helyen őriznek ehhez hasonlót: Kairóban és Athénban. Selyme ugyan kissé megfakult, amikor a második világháború után négy évig pihent a budai Esterházy-palota romjai alatt. Sajnos hasonló megpróbáltatásokat élt át a gyűjtemény többi darabja is. Például ezért fakult sárga színűre Sobieski egykor (s itt-ott még ma is) vörös kaftánja.
Európa a XVII. században spanyol divat szerint öltözött, kivéve a magyar urakat. A magyaroknál megmaradt a tradicionális öltözet olyan ruhadarabokkal,mint a dolmány, amente, nőknél a magyar váll. Az Esterházy-ruhák az udvari szabóműhelyben készültek, magyar divat szerint. Legfeljebb a gyöngyfűzést végezték városiműhelyek. Külön mesterség volt a paszomány, és a „skófiumnak” is nevezett arany és ezüstdrót hímzés készítése (melyhez igen erős kéz kellett, s ezért férfiak végezték), a gombkötés, a gyöngyvarrás. Értékes, messze földről hozott díszítő anyagokat használtak: korallt, igazgyöngyöt, drágaköveket, különleges prémeket. A szövetek főként Itáliából, spanyol vagy török földről származtak.
Mint említettük, az öltözet valaha lószerszámot és lakásban használt kárpitokat is jelentett. Zöldfikár lótakarójáról már beszéltünk. De szemünk elé kerül oly különös darab is, mint például egy érseki paplan, amely alig kevésbé díszes egy miseruhánál. Állítólag a híres humanista Oláh Miklós esztegomi érseké volt valaha. Van skófiummal gazdagon kivarrt cafrag, azaz aranyhímes nyeregtakaró, van aranykápájú, türkizkövekkel díszített bársony nyereg és e díszes lóöltözethez illő íjtartó tegez, meg nyílvesszőknek való puzdra. Utóbbiakról állítólag már a millenniumi kiállításkor sem nagyon tudták, hogy pontosan mire valók, mert az íjtegezen még ma is látszanak a rossz helyre erőltetett nyílvesszők okozta sérülések.
Az Esterházy-kincstárból származó főúri öltözetek a II. világháborúban megsérültek. Restaurálásuk 1949-től a mai napig tart. Ezért a kollekció a mostanihoz hasonló teljességben és szépségben soha nem volt még látható. A stockholmi, a koppenhágai és a drezdai királyi és fejedelmi ruhagyűjtemények után Európa negyedik legnagyobb XVI–XVII. századi öltözetegyüttese kerül karácsonyra a közönség elé Budapesten. Szép ajándék.
