Ismeretlen ismerősünk: Escher
A megbízás az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül érkezett, a beígért honorárium pedig egészen mesésnek tűnt. Háromszáz dollár ma sem kis összeg, 1990-ben még többet ért. Nekilátott, minden lehetségest bevetett. A tanulmány viszont nem jelent meg – mire kiderült, melyik hivatali tisztviselő fiókjában akadt el a kézirat, már elmúlt az Escher-centenárium. A megmaradt cédulákból, jegyzetekből végül azért elkészült egy „szösszenet” a Szabó Ervin Könyvtár eseménynaptárának Escher-különszámába.
– Így terjedt el, hogy én valamelyest értek Escher Károlyhoz – eleveníti fel mosolyogva a múltat a ma nyíló kiállítás kurátora.
Két évvel ezelőtt, közeledve a 120. évfordulóhoz, azaz 2010-hez, Kincses Károly és Bánkuti András tanácsára Albertinit bízta meg a Mai Manó igazgatója, Kőrösi Orsolya az idei Escheréletmű-kiállítás összeállításával. A munkában a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíja volt segítségére.
– Az Ismeretlen ismerős cím pontosan fedi a helyzetet: sok mindent tudunk ugyan Escher Károlyról, ismerjük a híres műveket, A csodálatos mandarint például, vagy a Bajor Gizi-képeket, sok lényeges dolog azonban homályban maradt eddig – így Albertini, aki hozzáteszi: a 2010-es tárlat a mester 1965-ben rendezett, első és utolsó nagy kiállításaként számon tartott bemutató tanulságait figyelembe véve készült. A Kádár-korszak kultúrpolitikája ugyanis erősen rányomta a bélyegét az akkori exhibícióra. Mihályfi Ernő, aki Escher képszerkesztője volt az Est-lapoknál, azt szerette volna, ha megmutatkoznak a fotóriporter/fotóművész erényei, ezt a törekvését azonban nem koronázta teljes siker. Az összkép, amely a negyvenöt évvel ezelőtti, 160 képet bemutató kiállítás kapcsán kialakult, azt mutatta: Escher Károly főként szociofotós volt, aki mellesleg sokat fotografált híres embereket, költőket, írókat, színészeket is.
Pedig a valóság ennél jóval bonyolultabb.
– Valóban a magyar szociofotó egyik legnagyobb alakjáról van szó. De ha megnézzük a mintegy 38 ezer ismert Escher-kockát (amelyeket ma az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek), azt tapasztalhatjuk, hogy a szociális fotográfiák alig egy százalékát teszik ki az életműnek. Csakhogy a politikai céloknak akkor ez a beállítás felelt meg leginkább – mondja Albertini. Az egykori kiállításból amúgy teljesen kimaradtak Escher festői fotográfiái. A múlt századforduló táján világszerte virágzott, de a század második felében eléggé kivert kutya volt ez a fajta fényképezés itthon. – Igaz, a fotográfia végül nem a festői irányba haladt, de azt a mintegy ötven évet, amíg ez volt az uralkodó fényképezési tendencia, nem lehet annulálni. Escher egy mérnöktől, amatőr fotográfustól, Belházy Imrétől tanulta meg a metódust, aki viszont a méltán világhíres Constant Puyo nyomdokain haladt –mondja Albertini.
A kiállításon, amellett, hogy válogatást találunk Escher festői fotográfiáiból, Flesch Bálint jóvoltából betekintést nyerhetünk az olajnyomás technikájába is. Az is látható, hogy Escher a festői fotográfiából egy radikális váltással „átlépett” a modern fotográfiai formanyelvbe, s elkezdte használni a brómezüst papírt. Ilyen váltásra még nemzetközi szinten is csak viszonylag kevesen voltak képesek, például az amerikai Edward Steichen vagy Alfred Stieglitz, Magyarországon pedig elsősorban Pécsi József.
Escher Károly 1916-tól tizenkét éven át filmoperatőrként dolgozott, ami akkor, a magyar némafilm aranykorában még meglehetősen új szakmának számított. Egy sor játékfilmnek – például a Dadának (Bródy Sándor színművéből) – és filmhíradó-etűdnek volt a gazdája. 1928 nyarán, mikor Munkácsi Márton elhagyta Magyarországot, Balogh Rudolf mellett Escher lett a riporter utóda az Est-lapoknál, főleg a Pesti Napló Képes Mellékleténél, mint mindig mindenre bevethető fotográfus. Ezt a korszakát is hangsúlyosan mutatja be az Ismeretlen ismerős. 1939 nyaráig a Képes Mellékletből, majd más sajtóorgánumokból, illetve a fennmaradt negatívok által láthatunk fotókat az 1935-ös választásokról, a korszak parlamenti eseményeiről,Horthyról, Telekiről, Bárdossy Lászlóról. A ’45 utáni képek egyikén Szálasi utolsó szó jogán előadott beszédét örökíti meg, ezek mellett Rákosiról, Nagy Ferencről, Ortutay Gyuláról és a korszak más politikusairól készült kifejező képek is helyet kaptak a Mai Manó falán. A politikai fotók közül sokat nem mutattak be ’65-ben, pedig nagyon fontos szeletei ezek Escher Károly életművének, aki sosem volt tagja egyik pártnak sem. Csak tette a dolgát: fotografált.
Az összesen hét teremben megrendezett kiállításonmegannyi tárgyi emlék is látható. Például Escher fényképezőgépei, életútjának relikviái: ezeket és több mint húsz képet Gadányi György bocsátotta a szervezők rendelkezésére, a kiállítás tartalmi gazdagságát illetően meghatározó jelentőségű a Gadányi-gyűjtemény. De mindezeken túl a mester közéleti-politikai témájú fotóiból is jókora anyagot közölnek, és a szocio-, az életkép-, sőt színházi és színészfotográfus Escher Károlyról is sokat mesélnek. Harmincnégy képet a Magyar Fotográfiai Múzeum, tizenkilencet az Országos Széchényi Könyvtár és négyet a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönzött a kiállításhoz.
Hagyományos katalógusa a kurátor szándéka szerint csak a jövőre Szekszárdon, a fotóművész szülőhelyén megrendezendő nagy kiállításnak lesz. Albertini Béla meg is mutatja a készülő kétkötetes, háromnyelvű nagymonográfia kéziratát, mit mondjak, vaskos dosszié. A 400 oldalasra tervezett szövegkötetben Escher alkotói területei mellett külön fejezetek szólnak majd a köz- és magángyűjteményekben fellelhető munkákról, a képkötet pedig minden eddiginél bővebb válogatást tartalmaz majd a képeiből. A „minden eddiginél” kitétel persze csalóka, hiszen normális méretű-kivitelű életrajz és album eddig egyáltalán nem készült Escherről.
Ha valóban kerül rá elég pénz, a szekszárdi kiállítás után talán már valóban elhagyható lesz az „ismeretlen” jelző Escher Károly neve mellől.
A látogatók eligazodását segítendő a Mai Manó Házban összeállítottak egy kislexikont, amely a korszak szereplőit bemutató és fogalommagyarázó szócikkeket közöl, s amelyet Ablonczy Balázs lektorált. Egy olyan műtárgylistát is hazavihetnek az érdeklődők, amelyen az összes kiállított fénykép is szerepel, persze bélyegméretben, a Fotóriporter című folyóirat pedig hatvanoldalas különszámot szentel Eschernek. A kiállításon megvásárolható lesz az 1911-es „Escher-naptár”, amelynek összeállítója, bevezetőjének szerzője Kincses Károly.
