A világbajnok: I. Blick

A 22 éves debreceni Mikulán Attila felejthetetlen utazásokat és élményeket köszönhet a tantrix nevű játéknak: a matematikus végzettségű fiatalember pár héttel ezelőtt tért haza Új-Zélandról, ahol három hónapot töltött, de játékostársai korábban meghívták már Nagy-Britanniába, Hollandiába, Csehországba, Lengyelországba, sőt a játék révén eljutott Kanadába is.

S hogy mi is az a tantrix? E stratégiailogikai kirakójátékot az új-zélandi származású, korábban az IBM egyik marketingrészlegén dolgozó Mike McManaway fejlesztette ki 1988-ban. A célja első hallásra igen egyszerűnek hangzik: a játék során három színű vonalakat tartalmazó, hatszögletű lapkákat kell egymás mellé rendezni úgy, hogy végül minél hoszszabb egybefüggő vonalak alakuljanak ki az asztalon. Az a győztes, aki a lapkákból a leghosszabb egybefüggő vonalat rakja ki. A gyakorlatban azonban sokkal nehezebb a játék, mint azt elsőre gondolnánk. Ezt jól példázza, hogy az 1997-ben megrendezett első tantrix-világbajnokság után Mike McManaway a saját maga által feltalált játékban egy évtizeden át hasztalan próbálta megszerezni a világbajnoki címet. Az végül csak 2007-ben sikerült neki. Ennek tükrében különösen jelentős teljesítménynek számít, hogy a legutóbbi tantrix-világbajnokság győztesét úgy hívják: Mikulán Attila.

Pontosabban Blick – a fiatalembert ugyanis a világon rohamosan terjedő, s az interneten egyre népszerűbb játék művelői a gyerekkorában ráragadt becenevén ismerik Új-Zélandtól Kanadáig.

Blick az idén szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen alkalmazott matematikusi szakirányon, szakdolgozatát a magánnyugdíjpénztárak indexálásának modellezéséből írta. De ennek – mint mondja – az égvilágon semmi köze a tantrixhoz.

– Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy az ember jó tantrix játékos legyen – magyarázza –, hiszen a játék háromszoros világbajnoka, az új-zélandi Matthew Peek sem matematikus, hanem informatikus.

A debreceni fiatalember már kamaszkora óta szereti a kirakós játékokat, nagy rajongója például az évenként Hollandiában megrendezett, és számos országban televízión közvetített dominóépítési és -ledöntési őrületnek is. De ebben nemcsak a dominóépítés foglalkoztatta, hanem az is: mi van a verseny után? Mi történik akkor, ha kikapcsolják a kamerákat, s véget ér a közvetítés? Olyannyira izgatta ez a dolog, hogy 2008-ban sikerült bekerülnie az egyik csapatba, több hónapot töltött Hollandiában, s miután ledőltek a dominók, megtudta végre, mi zajlik a helyszínen az élő követítés után.

– Gondolhattam volna: akkor kezdődik a buli – mondja. – A verseny után két óráig buliztunk a csarnokban.

De visszatérve a tantrixra: 2002-ben ismerkedett meg vele egy nyári matematikusi táborban, ahol egyik nap egy logikai játék kiválasztása és megoldása volt a feladat. Blick a megadott listából kiválasztotta azt, amelyik a leggyorsabban megoldhatónak tűnt. Ez volt a tantrix. Nem sejtette, hogy a következő években erről fog szólni az élete.

– Rákattantam a tantrixra, s az első félévben több mint ezer játszmát játszottam – teszi hozzá. S hogy mi fogta meg benne? Szerinte az az izgalmas a tantrixban, hogy a játék során nem szabad figyelmen kívül hagyni a szerencse faktort.

– Ha sakkozik az ember, a szerencse nem számít – magyarázza –, legfeljebb azt nevezhetjük szerencsének, ha az ellenfél elnéz egy ütést. A tantrixban azonban nem tudhatod, mi fog történni a következő lapka lerakása után, s ettől nagyon feszült a játék. Nagyon fontos szabály, hogy higgadtan és koncentráltan kell játszani, mert ha nem fókuszálsz százszázalékosan a játékra, akkor veszíteni fogsz.

Megtudom tőle, hogy az elsősorban az interneten űzött tantrixban világszerte előkelő helyen jegyzik a magyarokat. A játék különösen népszerű Ausztráliában, Új-Zélandon, Angliában és Izraelben – nem véletlen, hogy a felsorolt országok mindegyike adott már világbajnokot. S most dagadjon a büszkeségtől a nemzeti kebel: Magyarországon a lakosságszámhoz viszonyítva igen magas az aktívan tantrixozók száma, nem csoda hát, hogy nem Mikulán Attila az első világbajnokunk. 2004-ben Petrecz Péter szerezte meg a címet, és a vele járó vándortrófeát.

Blick azt mondja, hogy a tantrixban nem csak a játékot élvezi, hanem a közösséget is.

– Nagyon jó fej emberekkel ismerkedtem meg az elmúlt években a legkülönfélébb országokból – meséli –, és azon kívül, hogy ennek köszönhetően rendesen megtanultam angolul, ráadásul még barátokat is szereztem. Hihetetlen élmény, hogy a tantrix révén a földgolyó másik felén élő emberekkel azonnal megtaláljuk a közös hangot.

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben Mikulán Attila már nem csak játékos, hanem szervező is: az ő nevéhez fűződik az idén júliusban Budapesten tartott tantrix asztali világbajnokság megrendezése. A tantrixot ugyanis nem csak interneten, hanem – a hagyományos táblás játékokhoz hasonlóan – asztalon is játsszák: a versenyzők igénylik, hogy személyesen is találkozhassanak egymással. Természetesen asztalhoz ült a debreceni világbajnok is – de csak a negyedik helyig jutott.

– Nem baj – legyint nevetve. – Ha Mike McManaway feltalálóként el tudta viselni a vereséget, nekem miért ne menne?

Egy nyári matematikusi táborban ejtette rabul Mikulán Attilát a tantrix
Egy nyári matematikusi táborban ejtette rabul Mikulán Attilát a tantrix
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.