Felfedezőút Nemecsek nyomában
Tervezője Bierbauer Virgil volt, aki a harmincas években sokat dolgozott a fővárosi elektromos műveknek. Egyebek mellett a kelenföldi erőmű ovális, űrhajószerű vezérlőterme az ő munkája. Hasonló terem egyébként található itt is. Fölülvilágító mennyezettel, márványlapokra szerelt műszerfallal. Merényi Zoltán mérnök a laikus örökségnéző közönségnek a lehető legegyszerűbben magyarázta, hogyan változik (illetve változott) itt át az erőműből érkező 30 ezer kilovolt 10 ezerré és 5 ezerré, s ment aztán tovább a kisebb trafókig, a fogyasztók felé. Az ötvenfős csapatból mégis kevesen értettük. De annál nagyobb áhítattal csodálkoztunk rá a számunkra felfoghatatlanul nagy áramerőket szakaszoló és megszakító szerkezetekre, a biztonsági relékre, a hatalmas porcelánszigetelőkre, melyekről valaki szakértőn megjegyezte: virágcserépnek is jók lennének.
Épp az ilyen megjegyzésekért lehet ezt az egészet szeretni. Majd végül kikötöttünk az olajradiátorokkal körbehűtött transzformátoroknál. Hisz ezek apropóján keveredtünk ide aMagyar Szabadalmi Hivatal jóvoltából. Ugyanis 125 éve találta fel a transzformátort Bláthy Ottó Titusz, akiről a hivatalban most kiállítás is látható.
S ha már szóba került a virágcserép, kedvünk kerekedett átnézni a közeli Füvészkertbe, ahol a nemrég felújított pálmaházban szerettük volna kideríteni, hol volt az a medence, amelybe Nemecsek beleereszkedett a vörösingesek elől. Isépi Istvánnak, a Füvészkert volt igazgatójának előadása azonban nem Nemecsekre volt kihegyezve. Számtalan más érdekesség viszont kiderült azok számára, akik végigkövették a professzort: például, hogy a kivi madárnak és a kivi gyümölcsnek van köze egymáshoz (az újzélandiak marketingokokból nevezték el nemzeti madaruk után a nemzeti gyümölcsüket is kivinek), vagy hogy az óriás vízililiom kifejlett levele (a vízitepsi) akár egy húsz-harminc kilós gyereket is fenntart a vízen, s ezt itt a kertben ki is próbálták. Persze, nem az örökségnapokon. Az a bizonyos medence egyébként, a pálmaház nagykupolája alatt, amelyről Molnár Ferenc ír, nincs meg, talán sose volt, csak egy hasonló van a pálmaházon kívül: ez a vízililiomoknak fenntartott Viktória-ház. Ebben lakik a vízitepsi is. Molnár talán irodalmilag összegyúrta a két helyszínt.
Idén 780 hely és azokon még ennél is több látnivaló várta az örökségnapi vendégjáró közönséget. Kertész Margit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, az esemény főszervezője szerint az esővel fenyegető idő miatt főleg a belső tereket keresték az emberek. Ez alkalommal is hosszú sor állt a Sándor-palota előtt, ahová vidékről buszos csoportok is érkeznek ilyenkor. Most valamivel kevesebb volt a helyszín, mint tavaly, amikor a szakrális tematika miatt 900 objektum, templomok sokasága volt nyitva. Viszont most több volt a sétaútvonal. Mint a főszervező mondja, amerre járt, magas színvonalú előadásokat hallott, a kapuikat megnyitó intézmények kitettek magukért. A Színháztörténeti Intézetben például maga az igazgatónő vezette körbe a csoportokat a történelmi épületben, a vám- és pénzügyőr múzeumként működő VI. kerületi Schiffer-villában a szeceszszió kitűnő szakértője, Gábor Eszter tartott előadást, de eljött a villa egykori tulajdonosának unokája is Bécsből. A belvárosi ferences templomban pedig csodálatos, telt házas Bach-est volt az örökségnapokkal párhuzamosan futó „Templomok éjszakája” program részeként. Bár ezek mind fővárosi események, a főszervező kiemelte, hogy az örökségnapra jelentkező helyszínek kétharmada ma már vidéki. A kisebb települések nem is csak egyes épületeiket, hanem önmagukat mutathatják meg ilyenkor.
A vidéki helyszínek között idén először szerepelt például a Fejér megyei Dinnyés és Agárd. Utóbbi helyszínen egyebek mellett a Gárdonyi Géza szülőháza melletti XIX. századi magtárat mutatták meg az érdeklődőknek. Az öreg épületet – a szentendrei Művészet Malomhoz hasonlóan – idén felújították, és galériává alakították. Maga a tervező, Marcell Kolos „magyarázta a házat” a vezetésre jelentkező negyven-ötven főnyi érdeklődőnek.
