Nem véletlenül választotta a neves kolozsvári grafikus, Könczey Elemér a fedőlap díszítésére a Balázs Péter festőművész egykori műtermének helyet adó házat ábrázoló fényképet. Ez a műterem ugyanis immár évek óta a szerző által vezetett Kolozsvár Társaság székhelye. Ekképpen tehát három fontos kolozsvári intézmény találkozik jelképesen ebben a könyvben, és ez már előre sejtet is valamennyit abból az attitűdből, amely a kötetbe szedett írások láthatatlan vezérmotívuma.

Kántor Lajos a 2008 júliusa és 2009 decembere közötti időszakban megjelent publicisztikájában napi politikai, társadalmi, gazdasági és művelődési események, történések apropóján vizsgálja újabb és újabb szemszögekből nézve ugyanazt a kérdést: milyen jövőt építhet magának a magyarság ebben a városban, amelynek lakossága a szerző születésekor még túlnyomórészt magyar volt, de amelyben a magyar közösség ma már abszolút kisebbségben, a bűvös, kisebbségi jogok gyakorlásának feltételévé tett 20 százalék alatti arányban él.

Szerzőnk vitatkozik, érvel, magyaráz, csak hogy bebizonyítsa: a magyaroknak Erdély mindenkori politikai, gazdasági és szellemi fővárosában jövőjük van, pontosabban jövőjük lehet, ha ezt igazán akarják, és ha ennek érdekében cselekednek. Kolozsvári néző – ezt a gyűjtőcímet adta a szerző ennek a másfél év kötetbe szedett termésének. Nem kérdéses, hogy miért, ezt maga is elmagyarázta. „Természetesen sokan keresik a kulcsot Kolozsvárhoz, próbálják tudatosítani: nekünk ő – nem csupán az itt születetteknek és az itt élőknek – a fel nem adható város” – fogalmazza meg.

Az éles szemű kolozsvári néző tekintete Bukaresttől Budapestig pásztázza végig folyamatosan azt a területet, amelyet dolga színhelyének tart, de gyakran átnéz Párizsba, Berlinbe, Brüsszelbe, Moszkvába vagy éppenséggel a tengereken túlra is, csak úgy, megbizonyosodni afelől, hogy a tekintetét nem kerülte el semmilyen fontos esemény, semmi olyasmi, amit a kitűzött célok szempontjából hasznosnak, alkalmazhatónak talál.

A kántori publicisztika – és ez a közelségnek köszönhető –részletekbe menően, rezzenésszerű mozdulatokra felfigyelően követi az eseményeket, világunk és lehetőségeink alakulását. Hogy aztán, visszacsatolás-szerűen, azonnal figyelmeztessen a következetlenségekre, a botlásokra, a tévedésekre, a mulasztásokra – a kurzuskorrigálás, az átértékelés, az újragondolás és -tervezés határozott igényével. Sok más mellett, a szerzőnek ezért a közéleti és közösségi elkötelezettségért is hálával tartozunk.