Galéria a heti filmbemutatókról. Klikk a képre!

Ugyanis sem a félelemkeltés kliséit számba vevő Elhagyott szobához, sem A szállítmányhoz nem kellett különösebb direktori tehetség: egy bizonyos szint fölött bárki levezényelhette volna. Antal Nimród tehetsége legfeljebb egy-egy jeleneten, szokatlanabb beállításon, hangulaton üthetett át, és inkább az előbbiben, A szállítmány ugyanis a kimondottan jó szereposztás ellenére is tucatáruként funkcionált.

Antal Nimród eddigi legnagyobb feladatát kapta Hollywoodban, még ha nem feltétlenül erről is álmodott. Kritikusunk, Papp Zsigmond Sándornak bejött a Kontrol rendezőjének új filmje. Lássuk a heti bemutatókat!

S bizony annak indult a Ragadozók is. Elvileg a franchise harmadik része lenne ez, ráadásul úgy, hogy két bőrt már az alienekkel való találkozás is lenyúzott róla. Veszélyes terep tehát, hiszen roppant nehéz megsaccolni, hogy vajon hány rajongója maradt a nyolcvanas évek egyik akcióklasszikusának. A megoldás ugyanis most is a jól bevált trükk: a Ragadozók sok szállal kötődik ugyan az Arnold Schwarzeneggerrel felálló első részhez, és semmit sem tud a másodikról, így akár önálló filmként is megáll.

A Ragadozók egy másik scifi alaphelyzetével, a kultikussá vált Kockáéval nyit: maroknyi ember idegen terepen találja magát. Nem tudják, hogy kerültek oda, és mit akarnak tőlük. Mondjuk, ez utóbbi csakhamar kiderül. Azt kell tenniük, amihez a leginkább értenek: ölni. Mert ha nem, őket ölik meg. A Ragadozók legnagyobb csapdája, hogy egy tipikusan nyolcvanas éveket idéző, „ne csinálj semmit, csak lőj” forgatókönyvből kellene egy XXI. századra rímelő filmet készíteni. És Antal Nimród kiválóan feloldja az ellentmondást: hagyja, hogy a könyv kihozza minden régies bukéját, az odavetett tőmondatokat, a fegyverek mármár misztikus dominanciáját, a tesztoszteronnal csordultig telt macsós helyzeteket. És mindezt úgy, hogy frissnek, helyenként ironikusnak és egészében véve tökéletesen fogyaszthatónak tűnik. Hibátlan a ritmus, az átlátható cselekményt nem bonyolítja semmi: letisztult, örömteli, alapos vadászatot látunk.

És még van egy pozitívuma a filmnek: Adrien Brody. A zongoristáért kapott Oscar-díja óta némiképp eltűnt színész a kissé mindig szomorú tekintetével, rekedtes hangjával képes elérni azt, amit Schwarzenegger méretes bicepszével: tekintélyt, megkérdőjelezhetetlenséget, profizmust. Nem kétséges, hogy szikár alakjával ő a maroknyi ember egyetlen esélye, a Ragadozóval egyedül felérő gyilkos. Aki épp annyira humánus, amennyire a hely engedi. A többi karakter is rendben van: az összesen két mondatot mondó jakuzafőnök, a kemény nő, a csöndes pszichopata. Egyedül az egyre torzultabb állapotban feltűnő Laurence Fishburne okoz csalódást. Pedig az ő szerepe lenne a helyzethez mérve a legösszetettebb, de ő mindent megtesz, hogy ezt is kétdimenzióssá redukálja. Ripacskodik, s ez a minimálalakításokra építő filmből nagyon kilóg.

Mindent egybevéve, Antal Nimród harmadik álomgyári rendezése sokkal többet nyújt, mint amit elvárhattak tőle. Így joggal várhatná el, hogy most már valamivel izmosabb feladattal is megkínálják odaát. Mert a mindent megbütykölő ezermester szerepét már láthatóan kinőtte.