Pótpecsétek kitartó őrei

Önkéntes idegenforgalmi szakemberek, felkent múzeumbarátok, kiállítás-megnyitók és hangversenyek biztos résztvevői. A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület tagjairól van szó, akik országszerte lehetnek vagy hatezren, s nem csupán közönséget jelentenek a kultúrának, de ha kell, alkalmi természetvédőkké vagy tájépítőkké is válnak.

Közel harmincöt éves a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, amely a múlt rendszerben is – a kevés kivételezettek egyikeként – civil szervezetként működhetett. Emblémájukat egykor tízezrek pecsételtették múzeumok portáin, plébániákon, elhagyott kolostorokban, várak, romok őreinél. Volt, hogy tizennégyezer tagot számláltak, az utóbbi években több mint negyven helyi csoportban hatés kilencezer közötti volt a tagdíjat fizető tagok száma. Füzeteiket pedig újranyomják, s ha új pecsétek ma már nem is készülnek, a régieket időről időre pótolják.

A salgótarjáni csoport szervezőtitkára, Nándori Ferencné áprilistól elnöke a Kós Károlydíjas Tájak–Korok–Múzeumok Egyesületnek. Hangsúlyozza, hogy ők nem csupán közönségét adják a kultúrának: nemcsak látogatják, de feltárják, gondozzák is kulturális és természeti értékeinket. Igazolja ezt az a műemlékeket népszerűsítő,majd négyszáz kisfüzet, amely a kiadásukban látott napvilágot: esetükben a nógrádi várakról, a világörökségi Hollókő fatornyos templomáról vagy a maconkai kistemplom freskómaradványairól, melynek feltárása és bemutatása is a nevükhöz kapcsolódik.

A Tarjánka-patak szurdoka, vagy a faopálokat rejtő Páris-patak völgye nemhogy az alkalmi kirándulók, de nagyon sok természetjáró előtt is rejtve marad. A Muzsikál az erdő rendezvényének látogatói, illetve a Mátrát járó turisták is kevesen tudják, hogy a Tuzson János Arborétum egykor kivágásra ítélt is azért menekültek meg, mert a területet a TKM tagjai elkerítették. Ugyanígy amikor a Karancshegyen lévő kilátó a Határőrség számra már feleslegessé vált, az egyesület tagjai mentették meg az elbontástól, s fogtak az állagmegóvásához. A nógrádimegyeszékhelyen a nyolcvanas években úgy volt, eltávolítják Báthory szobrát is. A Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület a lengyel testvérszervezetük tagjaival közösen parkosította a környékét –így a szobor is maradt.

Hazánk kulturális kincseinek felfedezését olcsóbb térképekkel, útikönyvekkel, szaklapokkal segítik, tagsági igazolványuk ráadásul ingyenes vagy legalább kedvezményes múzeumi belépőt biztosít, öt éve pedig már szálláshelyek, éttermek is beszálltak partnerhálózatunkba. Az országos egyesület új füzeteit is bemutató sétával népszerűsíti. Hamarosan Isaszegre, Nagycenkre és Mezőkövesdre utaznak majd. Egyetlen problémájuk, hogy ma már javarészt csak nyugdíjasok kelnek útra velük, fiatalok csak a távolabbi vidékekre szervezett túráikba kapcsolódnak be. Idén Hédervár, Lébény, Hidegség, Kismarton, Fraknó látnivalóit tekintették meg, legutóbb pedig Dél-Erdélyben, egyebek közt Herkulesfürdőn jártak. Itt már sikerként könyvelték el, hogy hatvan év alatti volt az átlagéletkor. A keszthelyi szervezetnél is hasonló a helyzet: nekik a hazai úti célokon túl elsősorban Ausztria kínál felfedezni valót. A Balatonparti városban az egyesületi tagok közt ugyan akad 12 éves is, de a többség nyugdíjas, ám büszkék arra, hogy a legidősebb aktív tájak–korok–múzeumos ott egy 97 éves hölgy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.