A kötet bevezető írása pontosan eltalálja jelenkori dilemmáink centrumát: egy soktényezős válsághelyzetben a hatékony cselekvéshez finom elemzés kell, a tömeghatáshoz meg durva általánosítás. A bajok gyökérzetének a feltárásához sokfelé kell keresni az okokat, a fölgyülemlett társadalmi feszültségek levezetéséhez pedig bűnbakot kell fölmutatni. Ezek a föltételek szembenállnak egymással, így aztán nem azok vagy/és nem azzal nyerik el a cselekvés lehetőségét, akik/ amivel racionálisan tudnának cselekedni. A ráció így hitelét és erejét veszti, s vele a haladás eszméje, a modernitás értéke is.

A kötet főhősei a külső-belső emigrációba szorult lúzer haladárok, a nagy magyar fal szomorú borsóhányói, kiknek roppant szellemi erejéhez csekély társadalmi hatóerőt rendelt a sors. Grünwald Bélától és Méray-Horváth Károlytól Csécsy Imrén és az ifjú Lukácson át Fejtő Ferencig sokan fölbukkannak, de a borsóhányók fő sorát az öreg Kossuth, Jászi Oszkár, Litván György váltó alkotja. Ez a három szellem kísérti végig a kötetet, nagyon jó szellemű kötettel van tehát dolgunk.

Az örömünk mindazonáltal korlátozott, ami a műfaj és a szerző korlátaiból következik.

Vannak fontos idézetek és gondolatok, melyek több tanulmány gondolatmenetéhez szükségesek. Ha ezek a dolgozatok úgy sorakoznak föl egymás mellé egy kötetben, hogy nem szerkesztik őket össze, akkor bizony jó pár szövegrészt háromszor-négyszer is átismételhet a szorgos olvasó, míg végül már csak a névre pillant, s kívülről fújja, mondjuk, a derék Hofstadter leírását a paranoid politikusról.

Ami a szerző korlátait illeti – hát nem teremhet minden bokorban egy Hanák Péter, Szabó Miklós vagy Litván György. Pók remekül nyitja ki a kérdéseket, ragadja meg nagy dilemmáink lényegét, kiváló, izgalmas, na cio nalistákat és populistákat pukkasztó anyagot szolgáltat hozzájuk releváns tényekből és teóriákból, ám e gondolatok továbbvitelét, teóriák továbbépítését ne várjuk tőle. A Tanácsköztársaságról szóló írás például nagyon meggyőzően igazolja, hogy a közhasználatban lévő klisékkel nem lehet megragadni ennek a 133 napnak a lényegét, nem lehet megmagyarázni számos sajátosságát. A tanulmány végére érve az olvasó már készen áll véleménye újragondolására, de fogalma sincs, hogy a szerző esetében az újragondolás milyen eredményre vezetett.

És még valami. Az, hogy 2010 Magyarországán egy foghatós kötetben, melynek középpontjában a bűnbakképzés problémaköre áll, egyetlen érdemi szó se essék a cigányságról... Nos, ez képtelenség.