Rendben van, tényleg követhetetlen, nehezen felfogható, hogy mi történik a gyorsítókban, a génlaborokban vagy éppen a vegyi üzemek boszorkánykonyháiban, de egy kis erőfeszítéssel érthetővé válhatna a tudomány. Csak épp el kellene magyarázni. Ezt tennék a tudományos közírók, teszik is, ha kapnak segítséget a tudósoktól, de nem mindig kapnak. Angier is és mi is, itthoni pályatársai megannyiszor tapasztaltuk, hogy a kutató képtelen hétköznapi nyelvre lefordítani, hogy mit és miért csinál. Ilyenkor Angier és mi is arra gondolunk, hogy a szakértő maga sem tudja, mit szakért. Vagy arra, hogy milyen keveset tudunk, amin gyorsan változtatni kéne.

Angier dühében elment megannyi amerikai tudóshoz – lévén ő is amerikai –, hogy kicsikarja belőlük a tudománnyal kapcsolatos véleményüket. Azt, hogy hol rontottuk el a természettudományos képzést, az ismeretátadást. Kapott egy rakás választ, gondolatot, gyakorlati példát, aminek segítségével emberközelivé tehető a tudomány. Élmé nyeiből, tapasztalataiból írt egy terjedelmes bevezetőt, de a félezer oldalhoz közelítő munkája alapvetően és döntően a fizika, a kémia, a geológia, a molekuláris biológia és az evolúcióbiológia népszerűsítését vállalta fel.

Tudom, az előző mondatban van néhány szó – mindenféle biológia, miegymás –, amit együtt látva az ember máris gyönyörű röppályára veti azt az irományt, amiben ezek így együtt szerepelnek, de most fékezzük egy kicsit magunkat. Angier ugyanis valóban szórakoztatóan szól ezekről a komoly tudományokról. Bizonyítja, hogy anyagi világunk megérthető az atomokkal, fehérjékkel, evolúcióval együtt is. Hithű ateistaként, pontosabban a természeti törvények feltétlen tisztelőjeként olykor odavág a kreacionistáknak, rámutatva, hogy bármennyire is hihetetlen, a mögöttünk hagyott évmilliárdok igenis lehetőséget adtak arra, hogy az egykor izzó bolygó idővel kihűlve őslevesben fürdesse meg magát, amelyben mindenféle kezdetleges, majd egyre komplexebb élőlények fejlődjenek ki.

Angier mint afféle misszionárius egy rakás példával teszi érthetővé a körülöttünk lévő világot. A termodinamika fő tételeit nem egyenletbe rendezett számokkal és betűkkel teszi fogyaszthatóvá, hanem példákkal. Nem szájba rág, hanem szórakoztat. Írja, hogy amikor felemelünk egy téglát, gyakorlatilag potenciális (helyzeti) energiát „fecskendezünk” belé. Amikor elejtjük, a helyzeti energia mozgásivá alakul át, és vagy a lábfejünkön „sül ki”, vagy a porba, betonra hull. Írja, hogy a mi Napunk másodpercenként 700 millió tonna hidrogént olvaszt össze héliummá, miközben mindennap valamennyivel többet sugároz szét saját anyagából,melegben és fényben fürösztve az egész Naprendszerünket. Beszél egy kicsit a valószínűségről – akiért a harang görbe –, full extrás sejtek titkait osztja meg, hogy néhány oldallal később arról értekezzen, mégis mozognak a kontinensek.

Mi ebben az újdonság? – sokszor semmi, mármint a tényekben, de újdonság az előadásmód, a megközelítés. Ha csupán anynyit ér el Angier, hogy náluk, nálunk, másutt néhány százzal több tudományt értő ember lesz, már megérte az erőfeszítés.