Számításaik szerint ugyanis akkorra a főváros lakosságának száma 2 millió 250 ezerre emelkedik, s 1 millió 820 ezer köbméter vizet használ majd el naponta. Ettől megijedhettek kicsit, mert mindjárt tervezni is kezdték a Gellérthegy északi lejtőjébe építendő óriás víztározót, két 40 ezer köbméteres medencével. Persze nem sejthették, hogy Budapest lakossága az ezredfordulón 1,8 millió alá csökken, s hogy a vízfogyasztás még a 0,8 millió köbmétert sem éri el.

De nem baj, hogy a Sánc utcai tározó 1975 és 1980 között megépült, s hogy ekkora lett, mert egyrészt lehet még Budapestből 2,2 milliós város, másrészt pedig ma már valószínűleg nem épülhetne meg ekkora műtárgy a hegyen. A környezetvédők odakötöznék magukat a sziklákhoz, és nem engednék, hogy ekkora gödröket vájjanak a hegybe.

Ahogy az akkori leírásokat olvasom, a lyuk mérete még a korabeli, kevéssé környezetérzékeny laikusokat is meghökkentette. „Elhordták a hegyet” – fogalmazott például az egyik írás címében a Magyar Nemzet cikkírója, bár a szövegben megjegyzi, hogy csak 150 ezer köbméternyi földet és sziklát távolítottak el, mintegy 45 ezer dömperfordulóval. Körülbelül egy futballpályányi területen.

Amikor ez a kép készült, 1978 márciusában, a két medencéből az egyiket már felépítették, s épp ekkoriban végezték a próbaüzemét. A másikat pedig itt látjuk, még nincs teteje, még nincs minden oszlop sem a helyén. Az oszlopok statikai megfontolásból lettek trombita végűek (az építők gombáknak nevezték őket), a medencék pedig áramlástani okból zongora alakúak.

Sokáig tartotta magát a legenda, mely szerint egy HP-65 zsebszámológéppel egy délután alatt számolták ki az alakjukat a BME Áramlástani Tanszékén. A legenda csak annyiban hamis, hogy az eszköz egy korai asztali számítógép volt. Az ideális áramképet biztosító medence alak ötlete egyébként Gruber József tanszékvezetőtől származott, később az ő nevét vette fel a tározómű.

Az oszlopok tíz méter magasak, s mindkét medencében 106 áll. A falak az akkor legkorszerűbb (nyugat)német módszerrel épültek, utófeszítéses technikával. Nem itt alkalmazták először, a rákosszentmihályi tározó építésekor néhány évvel korábban próbálták ki. A Gellérthegyen különben már volt két régebbi víztározó medence: 1904-ben és 1950-ben is épült egy a déli oldalon. Ezeket most egy 900 méteres csővezetékkel (a hegy gyomrában) összekötötték az új tározóval.

A gellérthegyi tározókba a szentendrei-szigeti és a Csepelszigeti hatalmas Duna-kutakból jön a víz, több kilométeres csővezetéken át. A medencéket éjszaka töltik fel, s ezt a szomjas város másnap rendszerint kiiszsza. A Sánc utcai lett Magyarország legnagyobb ivóvíztározója, s az első olyan, amelynek környezetét nem zárták el a nagyközönség elől. Amikor elkészült a betonszerkezet, a dömperek visszahordták rá az innen kitermelt föld nagy részét, a környezet rendezésére pedig pályázatot írtak ki. Támfalrendszert és kényelmes sétányokat alakítottak ki a medencék fölött.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Egy futballpályányi víz