Hegy hasítja a vizet

Seamus Heaney: Hűlt hely Kalligram, 392 oldal, 2990 forint

Hűlt hely – ez nem pusztán egy jól sikerült szószerkezet, amely attól költői, hogy alliterál. Sokkal több ennél: egy színvonalas költészet mélyről sugárzó középpontja. Az 1939-ben született és 1995-ben Nobel-díjjal kitüntetett Seamus Heaney lírája ugyanis éppen ezektől a „hűlt helyektől” nyeri energiáit. Olyan líra ez, amelynek olvastán mindig az az érzésünk, a szöveg „nem mond el mindent”, olyan titkokat rejt, amelyekről talán neki magának sincs tudomása, illetve ha van, csak messze a sorok mögött. „Idáig hozott kézen fogva a szeretet, / Kétely és gúny nélkül, józanul / És bölcsen, fütyülve a világra. / És itt meg-

állt, állt és nem engedett el.” (A séta – 332.) Mindenki arra számít, itt, a világ peremén, elengedte a kezét; a tagadás visszahajít a versbe, miközben folytatjuk az olvasást (ez az első rész vége, a második még előttünk van), és kiderül, két fénykép leírását böngésszük. Egyfelől tehát mozgás, másfelől nagyon is mozdulatlanság; egyfelől folyamat, másfelől lezártság; ebből a lezártságból azonban nem következik örökkévaló, érettségi tablóra kívánkozó bölcsesség.

Ugyanezekre a kettősségekre épül a Látómező (264.): egy tolókocsiban ülő nőt mesél el, aki évekig „bámulta / Az utca végén lombjaikat hullató / És bontogató platánokat.” Ebben a versben kapunk egy kulcsot a Heaney-művek értelmezéséhez: „Sohasem panaszkodott, és soha nem / Terhelte egy grammnyi érzelemfölösleg.” Nos, a Hűlt helyet sem terheli egygrammnyi sem: a szövegek epikusak, ám a történetek nem zárulnak értelemadó következtetésekkel. Jellemző, hogy mindkét idézett opus hoszszan, hat soron, illetve két szakaszon keresztül fejeződik be, s egyik sem úgy, mint egy sajátos formájú gázel vagy egy szonett, melankolikusságában vagy drámaiságában is megnyugtatóan valamiképpen. Zárójeleneteket látunk inkább, erős képekkel, amelyek azonban hosszan épített képek, erejük a szerkesztésben rejlik, nem abban, hogy tömörek és meglepőek.

Az északír költő világa tág. Ez a címadásban is látszik: Séta, Látómező, Színhelyek, Átkelések, Felmérések stb. Jelentős szerepet játszik a múlt, a mitológia és az álom, olyan világok tehát, amelyek egyfelől kérdésessé, másfelől gazdagabbá teszik a mindig-jelenlevőt. Az Álom a féltékenységről (134.) egy elképzelt séta (!) leírása, amely azonban nagyon is valóságos önváddal és fájdalommal zárul: „Jaj, sem vers, sem tapintat / Sebzett tekinteted, drágám, nem gyógyítja.”

„Szerette az ihletett hibákat, / Mint amikor spanyol unokája / Megköszönte a hajóutat: Nagyapa / Olyan jó volt járni a vízen!” (A kaszakő – 329.) Heaney is az ilyen „ihletett hibákat” szereti, de körülírja őket, beilleszti abba a környezetbe, ahonnan származnak – talán innen ered a versek rejtélye és erotikája. Mert az is érdekes, hogy ez a költészet, bár szóhasználatában rendkívül visszafogott és nem óvakodik az olyan kifejezésektől, mint amilyen az ódon hangulatú „kebel”, megfejthetetlen mélységei révén megmutat valamit, amit mégsem mutat meg. „Számold őket –ennyit mondott, mielőtt / A barna delfineket észrevettem. / Mint csillámhabos malomkerekek, / Úgy bukfenceztek. Olyasvalami / Érzés volt, mintha hegy nőtt volna oda / Egyszer csak, a vizet hasítani. / Farok és orr közt izom abroncsozta őket, / A (Parti asszony – 67.) A pontosság leír valamit, amiről nem beszél, vagy inkább éppen így beszél: a pontos leírással. Mintha egy Mészöly-novellát olvasnánk, a Wimbledoni jácintot vagy a Merre a csillag járt.

A kötet igazi csemege az érdeklődők számára. Remek fordítók magyarították a és szerkesztették az összegyűlt anyagot, Ferencz Győző alapos utószót írt Heaneyről. Olyan munka ez, amely modell is egylentős alkotót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.