Ám nem csupán ezzel készültek az egyetemi nyitott kapuk napjára. Különleges díszlettel és háttér-dekorációkkal színesítették a regény már amúgy sem szürke világát. A happeningben részt vevők maguk is rövid történeteket idéztek fel a kiállított plakátokon a saját családjuk legendáriumából. A sztoriknak mindössze két feltételt kellett teljesíteniük: a kommunista időkben játszódjanak, és „Édesapámmal” kezdődjenek, ezzel is bővítve a regény hatókörét. A különleges légkört csak fokozta, hogy a résztvevőknek, akár egy mecset bejáratánál, a cipőjüket is le kellett vetniük, hogy a szőnyegekkel letakart, kissé átalakított osztályterembe, vagyis a „szentélybe” beléphessenek. Aki tehát hétfőn az Andrássy Egyetem felé vette útját, azt a sustorgó beszéd csöndje és a levetett cipők látványa fogadta, amely ezen a tájékon mindig hordoz valami furcsa védtelenséget és szelíd tragikumot. Elég csak a Duna-parti „társaikra” gondolni.

A terembe egy dobozokból és ruhatári fogasokból összeeszkábált, kissé ormótlan és szűk „folyosón” lehet bejutni, melyre több feliratot is felfüggesztettek: Csendet kérünk! Vigyázat, lépcső! Az összkép inkább egy tanárok háta mögött szervezkedő diákcsínyre emlékeztet, mintsem irodalmi eseményre, de ez nem is baj: túl sokat komolykodtunk mostanság a regény és szerzője körül. Odabent pedig oldja a rosszabb irodalmi szakkörök hangulatát, hogy egy kicsit mindenki a regényben szereplő hősnek érzi magát.

A főszervező és rendező feladatkörét egy Timea Djerdj nevű, egy kicsit magyar, kicsit német és kicsit szerb diáklány vállalta magára, aki zongoraművésznek tanul a Zeneakadémián. Ezért is érkezett két éve Pestre, meg azért is, hogy tanuljon valamit a magyar, illetve közép-európai térség kultúrtörténetéről. A happening ötlete az ő fejéből pattant ki, s azon melegében Esterházy Pétert is meghívta, akit most először láthattunk talán zokniban. A diákokkal való esti beszélgetésen aztán szóba került szinte minden: a Caelestis keletkezés- és fogadtatástörténete, írói cselek és stratégiák. A felolvasó-délután igazi hozadéka azonban nem is ez volt, hanem annak érzete, hogy valami, botrányok és felesleges kanyarok után észrevétlenül a helyére került. Egy regény az olvasói, néhány számozatlan mondat pedig a regény közé.

Egy kicsit mindenki a regény hősének érzi magát