– Óriási a szakmai lemaradásunk az olasz gyümölcstermesztőkhöz képest. Olyan nagy, hogy arra talán már üzletet is lehetne alapozni. A 90-es évek elején meg voltam erről győződve, és egy olasz kertészmérnök ismerősömmel céget alapítottunk, szaktanácsadásra, kertészeti gazdaságok modernizálására. Az ötlet talán jó volt, de a távolság áthidalhatatlannak bizonyult: ha a fejekben rend van, a környezet – a szervezetlen termesztés és értékesítés – miatt igazi sikerre akkor sincs esély. Az itáliai szakember néhány év alatt belefáradt a hiábavaló erőfeszítésekbe, és hazautazott, én meg itt maradtam a tanulsággal: csak akkor juthatunk előbbre, ha alulról mozgósítunk, az egyszerű hobbikertészt, őstermelőt szólítjuk meg – kezdi a történetet Varga János.

Az előítéletekkel hadakozó magyar kivitermesztő sztoriját érdemes korábbról indítani, az iskolás évektől, amikor a család Lovásziban egy zsebkendőnyi kertecskét művelt, és az ifjú Varga vadnövényekkel kísérletezett: az erdőből hazamenekített málnával, egy tisztásról kiásott vadcseresznyével. A kiskert néhány év alatt benépesült a gondoskodást megháláló, bőven termő, ízletes gyümölcsökkel, Varga Jánosban pedig meggyökerezett az újító kedv és a metszés, oltás szenvedélye.

– Aki kertésznek születik, kert nélkül is kertész marad – szögezi le. – Olasztanárként végeztem az ELTE bölcsészkarán, de a szakmámban nem találtam állást. Egy nevelőotthonba kerültem, mai kifejezéssel élve problémás gyerekek mellé, majd egy általános iskolában lettem napközis és univerzális helyettesítő. De a hivatásom az olasztanítás volt: évekig tartó küzdelemmel rávettem az igazgatót, hogy fakultatív tárgyként iktasson a tanrendbe egy nyugati nyelvet. Politikai ellenszélben, kisiskolásoknak szóló tankönyvek nélkül dolgoztam egész a rendszerváltásig, de csöppet sem bánom: a helyzet rákényszerített a kísérletezésre, új dolgokat próbálhattam ki, egyedi módon taníthattam.

’89 táján hirtelen megnőtt az igény az olaszul tudó tolmácsok, fordítók iránt. Varga János életét kétszeresen is megváltoztatta a fordulat: a rendszeres olaszországi utak révén korszerű kertészeti „világnézethez”, az új szakma egyik gyümölcseként pedig egy saját szőlőhöz jutott –ez a földdarab lett a fentebb már említett tanácsadó vállalkozás referenciakertje. Itt jött rá, hogy olyan gyümölcsfajokkal kell foglalkozni, amelyek nem igényelnek kémiai növényvédelmet – az ugyanis túlságosan megdrágítja a termesztést. Így került a képbe a kivi is, amelyről az olasz kolléga – aki a hazájában a kertészeti tudományok doktoraként gyakorló kivitermelő volt – annyit biztosan tudott, hogy igénytelen, szívós és nagy hozamú gyümölcs.

– Amint elkezdtem a hazai kivihelyzet után kutakodni, kiderült, hogy néhány növény korábban Magyarországra is bekerült: hobbikertekben létezik, de a szükséges termesztési ismeretek híján nem válhatott sikergyümölccsé. A hibás felfogás szerint kényes, nem bírja a fagyot, déli fekvésű terület kell neki – holott már a felépítésén is látszik, hogy árnyék- és nedvességkedvelő növény. Itthon a rendszerváltás előtt Siklóson létesítettek kiviültetvényt, ahol a növény klímaigényeinek teljes félreértelmezésével egy déli kitettségű, száraz domboldalra ültették a csemetéket, amit a kivi egyáltalán nem szeret.

Varga János úgy látja: a kivinövény lassan induló hazai karrierjét a kertészetek tudatlansága is fékezi. Többnyire magról kelt, hímnemű egyedeket adtak el kezdetben – ezek önmagukban sosem fognak termőre fordulni. Árulnak hímnős, öntermékeny növényeket is, ám ezeken az elégtelen önbeporzás következtében rosszminőségű és csekély mennyiségű gyümölcs terem. A szűkszavú termesztési útmutatók a „szőlőéhez hasonló metszésre” ösztönöznek, amit itthon gyakran rövidcsaposként értelmeznek – ezzel aztán megtörténik az egyébként akár porzóval is rendelkező, termőképes kivi „tavaszi szürete”, lévén, hogy a leginkább elterjedt Hayward fajta csak teljes szálvesszőn terem(ne). Magyarázat és érdemi tanácsadás nincs, a sok negatív tapasztalat viszont lassan „ráragadt” a kivire: kialakul a legenda, hogy ezzel a gyümölccsel Magyarországon fölösleges kísérletezni.

– Úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban. Egyrészt a kiviben komoly üzleti potenciál van, hiszen egyetlen tövön bizonyítottan akár 250 kilogrammnyi gyümölcs is megteremhet. Másrészt rengeteg fogy belőle az országban, és sehol sincs előírva, hogy nekünk az olasz, spanyol vagy Európán kívüli termesztőket kell gazdagítanunk a vásárlásainkkal. Elhatároztam, hogy indítok egy mozgalmat: megismertetem az érdeklődőkkel a termesztés fogásait, elmegyek azokhoz, akiknek egynemű növényük van a kertben, oltok rá, vagy rábeszélem őket, hogy szerezzenek mellé másik nemű társat. Vagyis a helyére teszem ezt a többre hivatott gyümölcsöt, és bebizonyítom a szakmának, hogy van realitása a magyar kivinek.

A kertész első körben az internetet választotta ameggyőzés eszközéül. – Regisztráltam egy fórumra, elkezdtem írni, és a bejegyzésekből meg a mellékelt képekből lassan összeállt egy folytatásos szakirodalom, amihez bárki hozzáférhet. Nekem is van egy kisebb saját lugasom, egy barátom pedig közel ezertöves kivibirtokkal rendelkezik, innen merítjük a tapasztalatot.

– Mint egy nyomozó, úgy ásta bele magát a kiviügybe – meséli róla a már említett internetes fórum egyik levelezője, aki Győr-Moson-Sopron megyéből, az osztrák határ mellől drukkol a zalai kivi sikeréért. – Jó megfigyelő: Olaszországban rögtön feltűnt neki, hogy a kivivel a korábbi síksági szőlőültetvények helyén kezdtek el kísérletezni. Régi kalendáriumokat, archivált meteorológiai adatokat, mezőgazdasági szakkönyveket böngészett, míg végül kiderítette, hogy a hazai talaj és éghajlat is tökéletesen megfelel a kivinek. Rengeteget tud a gyümölcsről – nemcsak a kiviről, hanem például a fügéről és a datolyaszilváról is, de egyáltalán nem féltékeny az ismereteire, hanem vérbeli pedagógusként önzetlenül és örömmel osztogatja.

A pedagógiai hajlam sem kopik ki egykönnyen az emberből: Varga János nemrég egy keszthelyi egyetemista konzulense volt, aki a magyarországi kivitermesztés lehetőségeiről írta a diplomamunkáját.

– Nagy siker volt az országos TDK-n is, az egyetemen mégsem lett folytatása, mintha a tények nem lennének elég meggyőzőek –mondja. Olaszországban az újítások – akár az egyetemi szférában, akár a kertgazdaságokban születnek – sokkal gyorsabban elterjednek a gyakorlatban. Nálunk viszont az egyetlen „hivatalos” termesztési kísérlet kudarca évtizedekre előre elhomályosítja az amatőr kertészek sikereit.

Varga Jánosnak ma már százas nagyságrendben vannak követői, elsősorban a nyugati országrészben. Az internetes hobbikertészklub nem csak virtuális segítséget nyújt: közös metszéseket tartanak, vagy ha kell, szívesen bekapcsolódnak az ültetésbe, szükség esetén a szüretbe is. A kis parcellák egy olyan referenciahálózatot alkotnak, amelyből már az agrárszektor irányítói is elegendő tapasztalatot meríthetnének, ha érdekelné őket a téma.

– A legtöbb magyar kivi ma még családi körben fogy el. Mivel jól eláll, télen is fogyasztható, igazi vitaminbomba. Ugyanakkor a háztáji kereteket még a kisebb kiviligetek kapacitása is gyorsan túlnövi. Itt Letenyén volt egy 8 éves, nem termő kivitő: rosszul metszették, olyan volt, mint egy málnabokor. Miután kialakítottuk a termő ágait, az első évben nagyjából 100 gyümölcsöt termett. A következő évben több mint ezer kivi lógott rajta, a harmadik szezonban már közel negyed tonna volt a termés – vázolja a perspektívákat a kivikertész. – A növényt a második tavasztól már a tulajdonos alakította, a metszés fortélyait könnyű megtanulni. Más munka pedig nincs is vele –persze a szüreten kívül. Vegyszert a közelébe sem szabad vinni, de nem is érdemes: nincs természetes ellensége.

A problémát az okozza, hogy a nagy elosztóláncokhoz néhány mázsa kivivel nem lehet bekerülni, a falusi, kisvárosi zöldségesnek pedig még ez a mennyiség is túlságosan sok. Kisebb forgalmazói szervezetekre lenne szükség, ilyenek azonban nincsenek. – De nem a piaci kereslet hiányzik, hanem a középső láncszem – hangsúlyozza Varga János, majd megemlít egy másik fontos, de elhárítható akadályt: a kivi pillanatnyilag nem szerepel a támogatható fajok listáján, azaz kiviültetvényre nem lehet uniós pénzt szerezni. Pedig szerinte az értékesítés megszervezése esetén a kiviből kényelmesen meg lehetne élni: a termésbiztonsága nagyobb a legtöbb „magyar” gyümölcsénél, a kezelése egyszerű, a tárolhatósága pedig hűtés nélkül is szinte végtelen.

Fagylalt, lekvár, befőtt, sőt bor is készíthető belőle, Chilében állítólag legendásan finom kivibort érlelnek. – Biztos vagyok benne, hogy egyszer be fog indulni – szögezi le, azt is hozzátéve: ha csak a magyar piacot látnánk el itthonról, már az is sok-sok háztáji gazdaság számára biztos megélhetést jelentene. – A bizonytalanoknak tréfásan azt szoktam mondani: amenynyit egy este eliszol, abból egy hosszú évtizedekig termő, az egész családot ellátó kivilugast telepíthetsz.

Mint egy nyomozó, úgy ásta bele magát Varga János a kiviügybe