A Helló, náci! az iskolapadban
Megdöbbentő tanulmányrészletetmellékel sajtóanyagához a Kolibri Színház. Az Idegengyűlölet a kamaszok körében című, 2005-ös – az ELTE, a Pécsi, a Szegedi, a Debreceni Egyetem szociológia tanszéke, valamint az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet öszszefogásával végzett – vizsgálat szerint a megkérdezett hatezer középiskolás több mint felét zavarná, ha roma, harmadát ha román, 31 százalékát pedig ha zsidó lenne a padtársa. Kínaiakkal 24, szlovákokkal 22 százalékuk nem közösködne. A felmérést 2008-ban az eredeti kutatás legtöbb helyszínén, Budapesten, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megismételték. Kiderült: e három év alatt alapvető változás nem történt. Az is világossá vált, hogy a diákok többsége a kisebbségek jogainak megóvását nem sorolja a demokrácia értékei közé.
Ebben a káoszban próbál irányt mutatni a Kolibri. A tizenéves korosztályt izgató témákra építi ifjúsági produkcióinak jó részét, és a drámapedagógiai foglalkozásaival együtt megadja a lehetőséget az előítéletek átértékelésére.
– A Hello, náci! című darab szerzője ismeretlen. Írója nem vállalta nevét, félt a botránytól – állítja a színház igazgatója, Novák János, aki egy fesztiválon találta a színművet, amely mindenhol felkavaró élményt szerzett, de skandalum sehol sem lett belőle. A Kolibri most itthon is bemutatja a német drámát. A Bolyaiban két tanóra áll a színészek és a diákok rendelkezésére. A kettéosztott térben nemcsak a történetet, de egymást is figyelhetik a hallgatók. Egyórányi feszült csend. Egy NDK kisváros rendőrőrsén járunk. Előzetesben ülnek ketten az autószerelő műhelynél történt esti verekedés miatt, a német neonáci Rudi és a lengyel, illegálisan dolgozó Jan. Közös cellában várják a kihallgatást. Nincs lehetőség a menekülésre, felesleges a verekedés, kénytelenek figyelembe venni egymás érveit. A harmadik szereplő a történetet újabb és újabb információval előre lendítő rendőr, aki próbálja feloldani a két fél közötti ellentétet. Fontosságának teljes tudatában rajzolja meg a kereteket, miközben a néző azon töpreng, ha levenné a rendőregyenruhát, kivel és miért szimpatizálna inkább: a falubeli (neonáci) sráccal vagy az „üldözött” (feketén dolgozó) figurával.
A darab erénye, hogy elénk tárja mindennek a színét és fonákját. Nem ítél és nem ítélkezik, hanem azt a rést feszegeti, amelyen a szélsőséges érzelmektől mentes emberek ritkán bújnak át. Mi motiválhat egy fiatalt arra, hogy egy náci csoporthoz tartozzon? Mit tart értéknek és követendőnek, milyen minták hiányában keresi a társaságot, ahol elfogadják és szerepet adnak neki? Milyen közös téma kell ahhoz, hogy az eszme háttérbe kerüljön egy jó beszélgetésben? És hogyan válik a csapatára és vezérére építő Rudiból eldobható papírember? Hogyan kerül patthelyzetbe, mikor főnöke helyett kell elvinnie a balhét? Ha magára vállalja ugyanis a gyilkosságot, évekre börtönbe zárják, de ha magával húzza a társait, akkor sem kerülheti el a cellát. Ha ártatlannak vallja magát, azaz elmondja az igazságot, borítékolhatja a megtorlást. Az előadás után Egervári György koordinálja a drámapedagógiai órát, kezdve onnan, hogy mit gondolnak az előadásról a fiatalok, odáig, hogy miként látják a szereplőket. Egészen pontosan ítélnek a diákok, igaz, mikor három csoportra osztva jellemzik a figurákat, a melléjük ültetett színészek kérdéseikben sugalmazzák a válaszokat. De az azt következő beszélgetésből kiderül: értették a történetet, az indítékokat, és meglehetősen jól körvonalazott véleményük van a témáról.
Azt mondják, elég egy rossz emlék, vagy bármilyen incidens ahhoz, hogy egy ingatag érzelmi talajon álló, kevés szeretetet, megértést kapó tizenéves csatlakozzon a szélsőségesekhez. Főként, ha a bűnbakkereső fajtából való. Az iskolában több ilyen srác is akad, de barátaikat nem innen gyűjtik. (Legalábbis azok, akik válaszoltak a kérdéseinkre.) Szerintük a gazdasági válság, a munkanélküliség erősíti a náci csapatokat, és az is, hogy bár létezik cigánykérdés, ezzel a politikusok nem akarnak szembenézni.
A náci Rudit játszó Ruszina Szabolcs úgy véli: a darabbéli náci főnökhöz hasonló alakok elég erős, szuggesztív személyiségek, és ezzel könynyen megragadhatják egy fiatalember figyelmét. A darab során eljutnak oda: teljesen mindegy, milyen eszme áll a háttérben, a csoporthoz tartozás élménye egy elég erős vezető esetében már épp elég vonzó.Mivel az osztályteremszínházi előadásukat még nem vitték túl sok helyre, nincs sok tapasztalata arról, hogyan fogadják a diákok. Ahol eddig jártak, bölcsen reagáltak rá. Igaz, nem is volt közöttük neonáci, bár igazság szerint nincs vészforgatókönyve arra, hogyan érvelne, ha valaki elkezdene fröcsögni az előadás után. Egyelőre a diákok csak azzal szembesülnek: ezek a színészek is hús-vér emberek, megfoghatóak és megszólíthatóak.
És hogy miként kezeli Ruszina Szabolcs, ha megkérdezik tőle, miben játszik mostanában? Az utcán valahogy nehéz kimondania, hogy a Helló, náci!-t adja. Ezért kollégáival inkább átkeresztelték a darabot, és csak úgy emlegetik: Szervusz, Ignác!
