Ott ugyanis éppen húsz éve kezdték el a városrész akkor körülményesnek és persze kevésbé látványosnak tűnő rehabilitációját: az addigi utcaszerkezetben megtartották a hagyományosan zártfrontos, keretes beépítésű utcatömböket, de az addig zárt belső udvarokba egységesen zöldkerteket telepítettek. Az akkor új házak stílusán szerintem gyorsan túlfutott az idő, de ebből is látszik, kevés csak a homlokzatokat nézni: a többszörösére nőtt – és az azóta megderekasodott – zöldterületekkel és parkokkal a hely sokkal élhetőbbé vált – elég csak ránézni a megváltozott ingatlanárakra. És akkor menjünk át az Üllői út józsefvárosi oldalára.

Végül is a méret nem esztétikai kategória

„Itt épül a belváros legnagyobb bevásárlóutcája, legnagyobb belső kertje, legnagyobb wellnessközpontja! ” – ilyen feliratok takarják ki a még épülő sétányon folyó terepmunkákat, és ha ki is vonjuk ebből a kötelező reklámnagyotmondást, a méretek tényleg elképesztőek. Ez a kerület láthatóan más konstrukcióban próbálja kirángatni magát a lepusztult (szlöm) övezeti létezésből: itt a tabula rasa módszerével éltek, gyakorlatilag egy teljes kerületrészt dózeroltak el. (Nagyrészt alacsony komfortú vagy komfort nélküli lakásokat.) Helyükre teljesen új negyedet teremtve, ami majd vélhetőleg más életet (irodák, boltok) és fiatalabbakat (lakások) vonz a környékre – a gigaberuházás generálta, kiemelt médiajelenlétről nem is beszélve.

És tényleg nem folyik a belvárosban hasonló méretű ingatlanberuházás (figyeljünk azért a város utolsó egybefüggően beépíthető belterületére is a Lágymányosi hídtól délre, ahol a régi nagyvásártelep helyén csendesen készülődik egy még nagyobb város a városban, a Dunacity), de végül is a méret nem esztétikai kategória. Az egyik első lakóház, a Premier Ház tervezője például korábban vidékről felköltözött, egészséges vérvonalú, jó nőhöz, amolyan kelet-európai gésához hasonlította az épületegyüttest, miközben az hatalmas, hideg felületeivel és anyagaival inkább középszerűen macsósnak tűnik. Kilenc emeletével a Premier Ház is inkább agyonnyomja az utca túloldalán álló Pál utcai fiús grundjátszóteret, minthogy hajlásai mediterrán könnyedségként érvényesülnének.

A Corvin Sétányból – most, így tél végén és még jóval a végső simítások befejezésén innen – egyelőre csak az első fele, a Corvin gigantikus főtömbje ítélhető meg (a Sétányról majd tényleges használatba vétele után derül ki, valódi sétány lesz-e), és annyi már mindenképpen látszik, hogy éppen rendkívüli méretei a problémásak. A Corvin mozi mögött kezdődő új városrész az Üllőivel párhuzamosan egészen a Szigony utcáig húzódik majd, ebből eddig a Nagytemplom utcáig húzódó központi tömb készült el. Ez a Corvin Átrium belül plázásan fedett sétány természetes felülvilágítással, miközben tömbje utcákat vág ketté, és nem igen volt tekintettel a régihez való illeszkedésre. (A jóval alacsonyabb régi házakra kényszerített alukéménysorok látványáról most nem is beszélek.)

Az első, ami feltűnik: a készülő városrésznek nincs igazi nyitánya, emblematikus arcépülete. Valamit megidéz ebből az Üllői útra kihúzódó bankos függesztett üvegfal, és imponáló a mozi mögötti főbejárat rozsdás fémidoma (ugyanez a túlsó oldalon már jobban elsikkad a sétány nagy felületei között), de egy pillanatra sem éreztem itt, hogy az építészet felülírná a beruházást, az ingatlanfejlesztést. A méretekhez nem találták meg azt a játékosságot, amitől ez nemcsak nagy, de izgalmas is lehetne: maradnak a fáradásig körbehurcolt plázamotívumok és a szokásos lakásgyárfíling.

A józsefvárosi Corvin Sétány nagyjából olyan, mint az elmúlt tíz év hazai építészete. Práter utcai két szélső pontján, mint valami egyéni véletlen áll két kimagaslóan színvonalas épület, Balázs Mihály pázmányos egyetemi tömbje, illetve Kis Péter fekete szociális bérháza, a képzeletbeli idézőjelben pedig a fősodor: az a rutinosan formalista plázaépítészet, amelyet már minden nagyobb város centrumából ismerhetünk. Ma még újnak hatnak, gazdagságot sugallnak, de a pénzhez sokkal több közük van, mint a XXI. század valódi, nagy építészeti kérdéseihez, mondjuk az energiatudatossághoz és a fenntarthatóságnak valóban elkötelezett innovációhoz. Várjuk a tavaszt és várjuk a zöldet.