– A karrierje, mondhatni, meseszerűen alakul.

– A Varga Katalin balladája hivatalosan az első filmem ugyan, de már készítettem több etűdöt, és számos sikertelen nagyjátékfilm-próbálkozásom is volt 1992 óta. Tényleg szerencsésnek tartom magam, mert rengeteg tehetséges alkotó és produkció merül feledésbe. A Katalin elkészülte tulajdonképpen óriási megkönynyebbülés volt. Elértem arra a pontra, hogy feladom, kész, elfogyott az energiám: 2007-ben, amikor az első vágott verzió elkészült, úgy éreztem, vége. Aztán egyszer csak a film elindult a maga útján.

– Azért eltartott még további két évig, mire elért a Berlinaléra. Mi történt ezalatt? Hogy sikerült a világ egyik legnagyobb fesztiváljának versenyébe bekerülnie?

– Őszintén? Csupán tippjeim vannak. Amikor a román producerek látták a filmet, amelyet addig mindenki elutasított – ők voltak az egyetlenek, akiknek tetszett –, készek voltak befektetni az utómunkába. Kétszer annyi pénzt, mint amennyit addig a forgatásra és a vágásra elköltöttünk! Ez a 70 ezer eurónyi összeg, amellyel „kifényesítettük” a filmet, azt eredményezte, hogy azok az emberek, akik eddig elzárkóztak, hirtelen megváltoztatták a véleményüket. A Memento (a világ egyik legnagyobb nemzetközi művészfi lm forgalmazója – a szerk.) gondozásába vette a művet, és ez is rengeteget jelentett. Nagyon furcsa egy szakma a miénk. Én a poklot és a mennyet megéltem egyetlen filmmel.

– A Berlinalén és az Európai Filmakadémia díjkiosztóján kapott elismeréssel a háta mögött már nem kell szerénykednie.

– Már tényleg állíthatom, hogy filmrendező vagyok… Frusztráló volt, hogy több mint 15 évig senki sem vett komolyan. Egy londoni producer például azzal utasított el, hogy nem is vagyok igazi filmkészítő, mert saját pénzből dolgoztam.

– Pedig voltak páran, akik saját pénzből készítették el első filmjüket. Francois Truffaut például…

– …vagy Francis Ford Coppola. Hosszú a lista.

– Az EFA-díjátadón azt mondta, hogy rengeteg mindent áldozott fel. Mégis mit?

– Nincs se autóm, se lakásom – de ez csak pénzkérdés, nem zavar. Ami ennél nagyobb áldozat, hogy elvesztettem a normál, polgári élet lehetőségét. Számos barátom indult el fiatalon a filmkészítői pályán, de mindenki választott magának egy hátteret, megélhetést, egy megbízható szakmát. Legtöbbjük végül fel is áldozta ezért az álmait. Amikor két évvel ezelőtt visszamentem Angliába, szembesülnöm kellett azzal, hogy senki sem akar alkalmazni egy 35 éves embert. Még egy egyszerű irodai munkára is huszonéves friss diplomást keresnek.

– Miért forgat egy brit állampolgár magyar színészekkel filmet Romániában?

– A Varga Katalin balladája a brit társadalom utóbbi egy évtizedét jelképezi. Azért forgattam Erdélyben, mert el akartam egy kicsit emelni ezt a borzasztó történetet a valóságtól. Csupán egyetlen kritikus ismerte fel, hogy amiről mesélek, az tipikusan angol jelenség. Az is bosszantott, hogy a bosszúfilmek szinte mindig csak az erőszakra koncentrálnak. Én inkább az erőszak és boszszú következményeit akartam bemutatni, és azt, hogy a vallás mennyire legitimálja mindezt. Túl akartam lépni a műfaj fekete-fehér technikáján is, provokálni akartam a nézőket azzal, hogy egy bűnös férfit tisztességesen ábrázolok.

– Mivel egyetlen magyar producert sem sikerült meggyőznie, hogy pénzt fektessen a Varga Katalin balladájába, a szabályok szerint a film nem is minősül magyarnak. Még akkor sem, ha magyar művészek dolgoztak benne és magyar nyelvű.

– Eleinte bosszantott, hogy mindenki visszautasított Magyarországon. De amikor rájöttem, hogy ezek nem a személyem ellen szóló döntések voltak, lenyugodtam. Pusztai Ferenc és Dávid András például nagyon támogatóan állt hozzám. Angliában is szinte mindenki visszautasított, de volt, aki már azért felállt az asztaltól, mert meghallotta, hogy magyar nyelvű lesz a film. Ezek sokkal jobban fájtak. Nem hiszem, hogy a filmeket nemzetiség alapján kellene besorolni. Talán azért érzem így, mert sosem volt erős nemzeti identitásom: félig angol, félig görög vagyok. Ha valaki azt mondja, hogy a Varga Katalin balladája magyar film, örülök, ha amellett kardoskodik, hogy nem, az se baj. Felőlem hívhatják európainak vagy senkifilmjének is.

„Elvesztettem a normál, polgári élet lehetőségét”