A csinos, hosszú szőke hajú Clark Zsuzsannára ismerősök hívták fel a figyelmemet, akik olvasták a népszerű Mail on Sunday vasárnapi újságban a vasfüggöny leomlásának és a rendszerváltás kezdetének huszadik évfordulója alkalmából megjelent cikkét. Az irigylésre méltó angolságú írás érdekessége, hogy egy olyan Magyarország-képet tükröz, amely gyökeresen eltér a szigetországban kialakult elképzelésektől és a legtöbb magyar felnőttnek a Kádár-korszakhoz fűződő emlékeitől, vagy legalábbis azok mai felidézésétől.

Mint ahogy ez nem sokkal később az ódon egyetemi városban, Zsuzsanna lakhelyén, Oxfordban megszervezett személyes találkozásból is kiderült, az 1968-as születésű Zsuzsanna hallani sem akar arról, hogy, mint írta, „a hetvenes–nyolcvanas évek a titkosrendőrségről, kenyérért való sorállásról és az egypártrendszer egyéb megnyilvánulásairól szóltak volna”. Ifjú kora ellenére a fiatalasszony már memoárszerűséget is írt a kommunista éra Magyarországáról. A Gulyás és szolidaritás címet viselő visszaemlékezés csupa vidámság és barátság, ahol „mindenkinek volt munkája, megfelelő oktatást és egészségügyi ellátást kapott, erőszakos bűnözés pedig nem létezett”. Az Esztergom-Kertvárosban felnőtt Zsuzsanna idilli vakációkat töltött a Hungaroton lemezgyár balatoni üdülőjében és más táborokban. A kor szlogenje, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” olyan értékekre tanította meg, amelyekre mai nagy-britanniai életében is támaszkodni tud, könnyen ismerkedik, nyitott, és kész a közösség javára tevékenykedni. Kijut a dicséretből a Magyar Televíziónak is, nemcsak az igényes kulturális műsorokért, az éra felejthetetlen brit szappanoperáinak, a Forsyte Sagának és az Onedin családnak az átvételéért, hanem még a családi életet erősítő hétfői szünnapért is.

Zsuzsanna bizonyos missziót tölt be. Úgy érzi, Nyugaton csak a gazdag bevándorlók és az antikommunista disszidensek perspektívájából ismerik az életet a vasfüggöny mögött. Az elmúlt húsz év pedig csalódást okozott neki a munkanélküliség, a létbizonytalanság, az egyszerű dolgozóknak a kulturális életből való kirekesztettsége, a tévéadások elbutulása, de leginkább a barátság, összetartás szellemének eltűnése miatt. Könyvével, ha a megjelenés végre valósággá válik, meg akarja győzni a brit olvasókat, hogy minden bürokrácia és a szabadságjogok kétségtelen korlátozása ellenére a kommunista rendszer pozitívumai meghaladják a negatívumokat. Az eddig megkeresett kiadóknak problémát okozott, hogy a keskeny kötet vegyes műfajú, a visszaemlékezés és az esszé keveréke, de az eltökélt házaspár bízik abban, hogy rövidesen megtörik a jég.

Zsuzsanna tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg férjével, Neil Clarkkal, aki abban az időben angolnyelv-tanárként dolgozott Magyarországon. Most szabadúszóként publikál nyomtatott és világhálós kiadványokban, a tekintélyes The Guardianben, a baloldalhoz közel álló New Statesmanben és másutt. Egyik specialitása Overdose kalandos pályafutásának követése a brit médiában. Ahhoz, hogy a gyors elhatározással Oxfordban letelepedett asszony viszonylag hamar megjelenhessen a brit sajtóban, rengeteg erőfeszítésre, sok beszélgetésre, nyelvtani gyakorlatok elvégzésére volt szükség, de nem titok, hogy Neil stiláris segítsége nélkül még nem boldogulna. „Nem tartana itt”, mondja, „ha a magyar oktatási rendszer nem vetette volna el a szívében az ismeretszerzés szeretetét”. Ahogy kiérkezett Angliába, Zsuzsanna folytatta az otthon megkezdett orosz tanulmányokat, angolból pedig, miután viszszaült az iskolapadba, letette az érettségit.

Negyvenegy éves korára a University of Westminster úgynevezett egészségügyi tudományok szakán diplomát is szerzett az ambiciózus asszony. Egyetemi fokozata alapján gyógynövény-terapistaként helyezkedhet el, amint ezt a szakma várhatóan 2011-ben megvalósuló hivatalos elismerése lehetővé teszi. Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve alanyi jogon, az ingyenes egészségbiztosítás keretében mindenki számára igénybe vehető lesz a gyógyfüvekkel való kezelés, nem csak azok választhatják kiegészítő gyógymódként, akik ezt anyagilag megengedhetik maguknak. Zsuzsanna, aki nem kínai, hanem nyugati gyógyászatot tanult, jelenleg 200-300 gyógyfüvet tud megkülönböztetni, köztük azért ázsiai eredetűeket is. Tervei szerint belátható időn belül saját termesztésű növényeiből kis klinikát nyit, mint ahogy erről, illetve az embereken való segítésről már tizennégy éves kora óta álmodott. Pontosan be kívánja tartani a természetgyógyászat határait, nem keltve illúziókat emberekben, hogy az orvostudomány kikerülésével meg tud menteni reménytelen eseteket.

Addig is meg kell élni, és a fix keresetről Zsuzsanna gondoskodik: napi öt órában dolgozik a híres Merton College felszolgálójaként. Most, hogy már letette a vizsgáit, vissza tud térni egyik szenvedélyéhez, az énekléshez is a kollégium kórusában, melyet egyébként egykor Kodály Zoltán személyesen is támogatott. A felszolgálói munkát, különösen annak közösségi oldalát kifejezetten szereti, és addig nem gondolja feladni, amíg a klinika be nem indul. Nemcsak a kereset miatt, hanem hálás az intézménynek, amiért tanulmányai idején támogatta.

Zsuzsanna otthon érzi magát Oxfordban, de felhőtlen boldogságát mérsékli, hogy nem tudott még bensőséges barátságokat kötni, a felületes kapcsolatokkal pedig nem tud igazán érdemleges dolgokról beszélgetni, ami, érzése szerint, nem független a brit iskolarendszer fogyatékosságaitól. Beilleszkedési nehézségeinek megpróbált tudományosan is utánajárni, megérteni, miért olyanok az angolok, mint amilyenek, és neki mit kellene tennie ahhoz, hogy jobban elfogadtassa magát. Mint mondta, Müller Péter írásai sokat segítettek, hogy mindenkit, akit csak lehet, feltételek nélkül mint emberi lényt tiszteljen, és megszabaduljon az előítéleteitől.