A párizsi Carnavalet Múzeum a forradalom kétszázhúsz éves évfordulóját rendhagyó kiállítással ünnepli: hogyan látták a korban a Csatorna túlpartjáról a karikatúrarajzolók ezt a „borzalmas és veszedelmes felfordulást”, melyből a modern politika ered?

Magyarországon kevéssé ismert tény, hogy a politikai karikatúra egyik fénykorát a XVIII. század végi Angliában élte: esztétikai minőségükben – és a korban természetesen már színesben – olyannyira verhetetlenek voltak az angol karikatúrák, hogy számtalan európai (elsősorban német) lap átvette őket. Így befolyásolták az egész kontinens forradalomképét.

Persze mégis a korabeli angol politikai sajtóról, a kor Angliájáról mondanak el a legtöbbet ezek a képek: nemcsak a francia forradalom végzetes rebellióként való értékeléséről, hanem a franciákról szóló korabeli nemzeti sztereotípiákról is. A kiállításon – köszönhetően az igen alapos, a kontextust megvilágító kommentároknak – képet kaphatunk arról, hogyan viszonyultak az angolok a forradalomhoz. Az emberi és polgári jogok között feltűnik a „jog a gyilkoláshoz”; a forradalmárszokás szerint ültetett szabadságfa, mint a bibliai bűnbeesés fája jelenik meg, ahonnan a kígyó a „liberté”-t nyújtja a fékevesztett népnek; a „szabad”, rongyos sans-coulotte és a „rab”, gazdag angol polgár... Mindez persze nemcsak, sőt elsősorban nem a franciák ellen szólt, hanem belpolitikai használatra szolgált: a korabeli angol radikális politikusok francia ruhában való ábrázolása természetesen a forradalom importjától való félelmet tükrözte.

A köztársaság kikiáltásáig, a király kivégzéséig, a forradalmi háborúk megindulásáig a karikatúrákat inkább gúny és szatíra jellemzi, mely nem kíméli a királyi családot sem. A dolgok komolyra fordultával a hangnem patetikussá, frankofóbbá válik, a karikatúrából egyre inkább egyszerű angol kormánypropaganda lesz.

A kiállítás konzervatívoknak kötelező, a szabadság-egyenlőség-testvériség híveinek: tanulságos.

XVI. Lajos búcsút vesz a családjától