Háború, halál, szerelem
József Attila, Weöres Sándor, Kányádi, sőt Babits műveinek fordításai után Berglund ismét új arcát mutatta meg. Azt már megszokhattuk, hogy a svéd nyelv tökéletesen eltérő struktúrája ellenére műfordításait hallgatva - már ha jól ismerjük az adott költő műveit - felismerhetjük a verseket, az azonban új, hogy a fordító, aki történetesen született skandináv, képes leereszkedni a közép-európai történelem poklába is.
A Radnóti-versek zenéje fájdalmas, a hexameterek lüktetése az örökkévalóságba menetelés ritmusa. A gondolatok koppannak, hiába a gyönyörű művészi forma, a valóság mindent letaglóz. Vajon átültethető-e ez a kettősség svéd nyelvre is? A Berglund-fordításokat olvasva elképed az ember, hogy az amúgy szikár svéd nyelv mire képes. A skandináv költészetben honos szigorú, rímtelen sorok, a mereven követett verstani szabályok olyan természetességgel oldódnak fel Radnóti képeiben, hogy az ember már-már azt hiszi, Radnóti svéd költő volt.
A tartalmában kissé önmagába forduló, formavilágában "zenétlen" svéd költészet környezetében ez a kötet - a Krig, död, kärlek (Háború, halál, szerelem) -, akárcsak a többi Berglund-fordítás, szépségbombaként hat. A könyv a Radnóti-évfordulóra jelenik meg decemberben, a Brända Böcker stockholmi kiadó gondozásában; létrejöttét a Svéd Királyi Akadémia is támogatja. De már most bátran állítható, hogy Ove Berglund megtalálta a kulcsot a svéd átlagolvasó" befogadói aktivitásához is, mivel a skandináv költészet formavilágát tökéletesen ötvözte a lefordított versek értékeivel, így a fordítások eredeti svéd műveknek hatnak. Az a néhány engedmény, amit formailag tesz - néhány rímtelenítés, avagy tudatosan megbotlasztott hexameter - nem ár azért, ami ezáltal létrejön.
