Minden, ami nem város - fotón
A kortárs fotó túlságosan városközpontú, gondolták a FotóFalu Alapítvány létrehozói: fotográfusok, grafikusok és kulturális szervezők. Nyilván drámaibb szituációkat lehet lefényképezni egy metropolisban, izgalmasabbak a fények, többfélék az arcok, mondták, de minket most pont nem ez érdekel. Ezért idén nyár elején meghirdették a Minden, ami nem város című digitálisfotó-pályázatot, amelyre valóban falusias témákat vártak, de némi csavarral. A verseny alcíme ugyanis igyekezett a figyelmet a természetre irányítani: szóval a városból a még nyomokban föllelhető természetet, a vidékből pedig épp az urbanizálódó szeleteket várták.
– Úgy látszik, a jelentkezők nem olvasták el figyelmesen a kiírást, így az első körben irtó könnyű dolgunk volt: kiszórtuk az összes romantikus napnyugtát, kisfalusi idillt – meséli Kasza Gábor fotográfus, a FotóFalu egyik alapítója. Ez volt a szerencséje a fényképezést sosem tanult Vedres Áginak: hogy ő nem az a naplementébe révedő alkat.
– Ugyanakkor nem is ironizáltam ezzel a sorozattal – szabadkozik a FotóFalu pályázaton díjnyertes Falusi épületek című anyaga miatt.
– Izmos kollekció – mondja róla az egyik zsűritag, az ugyancsak autodidaktából fotóművésszé lett Kerekes Gábor.
– Igen, azt is mondhatjuk, hogy ezek csak vidéki bodegák.
Másrészt viszont egy nagyon sajátos kelet-európai, sőt balkáni tárgykultúra részei.
– Szerintem ezek az építmények gyönyörűek – győzköd Vedres Ági, és egy tökéletes libafos színűre festett katonai jármű fotóját tolja elém. – Nézze meg azt a műgondot, amivel a lángos feliratot pirossal odakanyarították! Vagy itt a méhkaptár, amelyet a régi vasúti kocsiból eszkábáltak, Behajtani tilos! és Vigyázat, méhek! táblával.
Majd következik a kis vukos ház, egy hevesi cigány család okkersárgára meszelt falú otthona, ablakai közt az ismert rajzfilmfigura kicsikét csálé portréival. Az apuka a gyerekeknek akart örömet szerezni ezzel a díszítéssel, a házikót állítólag belül is gazdagon dekorálta. – Miért tartom szépnek?
Ezt nehéz megmagyarázni. Sokszor éreztem már, hogy valahogy rétegelten látok –mondja a fotós. – Ami másnak egy fólia, az nekem ilyen vastag – nyitja ujjait legalább tízcentisre. – A vukos épületről eszembe jutnak azok a házikók, amiket az óvodában rajzoltunk, és szerintem a mai napig ilyet rajzol minden gyerek. Földszint, két ablak, tető, kémény, füst. Aztán az, hogy Dargay Vukja hungarikum, de jó messziről beúsznak az ázsiai wayang bábokról gyűjtött emlékeim is. Állítom egyébként, hogy ezek közül az épületek közül bármelyik megállná a helyét a kasseli Dokumentán! Gyönyörűek attól az igyekezettől, ahogy a gazdájuk a maga sajátos ízlésével szebbé akarja varázsolni, ami az övé. Hogy a Tűzoltó söröző ablaka köré festett keret színe rímel a fölirat bordójára, és hogy valaki képes a puszta közepén UFO élelmiszerdiszkontnak elnevezni az éjjel-nappaliját.
Ami mellesleg lehet, hogy szebb volna űrhajónak, mint háznak, de ez már egy következő kérdés.
A fotós kedvence mindenesetre a Pöttyös ABC. Az, hogy egy kisközségben valakinek eszébe jut pöttyösre festeni az ilyen nevű élelmiszer-boltocskát, mert belátja, hogy ez így esztétikus, így kerek. Még azt sem bánja Vedres, hogy egy régóta dédelgetett ötletének lőttek ezzel. Évekig járt ugyanis a hármas metróval, és a Pöttyös utcai megállónál mindig elfogta a kísértés, hogy egyszer kivonuljon oda a barátaival, és bepöttyözze az egész állomást.
A Minden, ami nem város című pályázat legjobb munkáiból kiállítást rendeztek a Millenáris Parkban. Vedres Ági, Hajdú B. András, Pál Richárd, Móró Máté, Gál Mónika, Rapi Mariann és mások munkái november 23-ig láthatók.
