Ugyanis a nagy beruházási násztáncok végére leginkább az szokott eltűnni, amiből kiindulni látszott: a nyitott piacok szabad áramlása.

A metamorfózis általában úgy indul, hogy a régi szűk/korszerűtlen/egészségtelen/életveszélyes - a megfelelő jelző ki- vagy aláhúzandó -, de legfőképp nem felel meg a kor követelményeinek, ezért fejleszteni kell, ami nagyobbítást és részben az eredeti funkciók megváltoztatását vagy elvesztését jelenti. Ma egy új piacnak (vásárcsarnoknak) mindenképpen valami plázafíling felé kell közelítenie - a szabad tér helyett lefedett és ellenőrizhetőbb komfortosság, és virágostól a kínai boltig minél több funkció betuszkolása egy fedél alá.

Nem vagyok miskolci, de azt hiszem, az új vásárcsarnok reklámszlogenje itt amúgy nemcsak üres duma: ahol a miskolciak összefutnak. Kevés ilyen óriástér van már az országban, mint a Búza tér, talán csak a szegediek Mars tere (oda is éppen mostanában terveznek új vásár-, rendezvény- és mindenféle csarnokot): minden egymás mellett, templomok és folyamatos csúcsforgalom, piacok, pláza és buszpályaudvar. Persze, hogy itt vásártér volt mindig, méghozzá állatvásárok és a nagybani terménykereskedelem színhelye magtárakkal meg malátatárolókkal, a Szinva patak vizéhez közel és a valahai város szélén, hiszen mindez nem fért volna el a szűk belvárosban. És a piac persze vonzott magához mindent, amitől egy tér Tér lehet: pecsenyéseket és kocsmákat, vámszedést minden létező hivatalos és nem hivatalos formájában.

Aki hajlandó itt eltölteni egy óránál többet, megérezheti ennek a továbbélő zsongásnak a tenyeres-talpas báját. Mert még mindig agóra ez, a legnagyobb válság közepette: városi szinten is erős kocsmafelhozatallal (Búzavirág, Betyártanya, Magyar tanya, Zöld Ász), placcokkal, összefutó vagy félnapokat a padokon trafikáló, egymásnak átkiabáló emberekkel. Nyilván ebbe kívánt modern rendet vágni az új csarnok - a korszerűség jegyében teret foglalt vissza tőle, de bölcsen hagyott is neki.

Jelentős jobb- és baloldali bővítmény ez, hiszen középen szerencsére megmaradt a régi, 1926-ban emelt, amelyet Münnich Aladár székesfővárosi építész tervezett. Szerencsére megmaradt, de vaskos eleganciájának javát sajnos benyelte az új - csak a főbejárati homlokzat érzékelteti régi patináját. Terveit szintén fővárosiak készítették, Csikós Mihály építész és irodája; a megvalósulás utolsó tervváltozatait aztán már miskolci tervezők. A bővítés oldalépítményeivel majdnem megháromszorozta az addigi fedett eladóteret, ennek viszont meglehetősen vegyes látvány az ára. A régi csarnok sátortető sziluettjét jobbra és balra egy-egy V alakú üvegtető hivatott folytatni, ami aztán bástyaszerű téglatömbökben végződik. Jó látni, hogy a tervezők nem akartak mindenáron "felülkalibrálni", tehát a csarnoktömb - plázaértelemben - nem akar feltétlenül "elegánsnak" látszani, de a három eltérő stílus és minőség egységbe formálása is csak nehézkesen sikerült. Az épület legnyugodtabb (rusztikusan masszív, tégladíszes) képét még két oldalán nyújtja, de bent az amúgy még több bérbe adható teret biztosító üvegtetők kisebb vizuális cunamit okoznak. Különös kontraszt ez a régi csarnok gyönyörűen felújított betonboltozatához képest: két oldalt jóval több a fény, de ipari fémtechno keveredik itt faintarziákkal, belső ereszcsatornák (?) többszörösen imitált fa álmennyezetekkel.

Ugyanakkor az új piactömb hátsó része igen bölcsen enged a hely szellemének: középen tekintélyes placcot hagy a kistermelőknek, és félig nyitott-félig zárt belső terével fokozatosan olvad bele a Búza tér hátsó, nem annyira tetszetős, de keletien mozgalmas, vásári forgatagába. Mert a piactér nem ér véget a csarnoknál, és szerencsére nincs is kizárva onnan.