- Szerdán védte meg a doktoriját a Zeneakadémián. Ez miért volt fontos?

- A lelkemnek kellett. Énekeltem és tanítottam a zsűri előtt, ezt szoktam amúgy is. Két éve már megírtam a disszertációt, de ez olyan, mintha a nemi aktust kellene leírni. Egy gyakorlati dolgot szavakkal megfogalmazni.

- És miért Budapestet választotta erre? Hiszen Svájcban él.

- Mert a zürichi konzervatórium nem egyetemi rangú.

- Amúgy jól érzi magát Svájcban?

- Kezdetben utáltam, mert elvette tőlem Magyarországot, de most hálás vagyok, mert meghozta a nyugalmamat. Enélkül már rég abba kellett volna hagynom a pályát. Kényszerpályán voltam, mikor a zürichi operához szerződtem. 1990-1991-ben nem lehetett tudni, merre megy Magyarország. De hogy őszinte legyek, eszembe sem jutott, hogy ide lyukadunk ki. Most kéne egy óriásit sikítani. Olyat, mint Munch Sikoly-képén.

- És kinek kéne megtennie?

- Mindenkinek. Én például a zsinagógában fogom. A magam művészi módján olyat teszek, ami még nem volt. De ne kérdezze meg, hogy mit. Titok.

- Most jótékonysági koncertet ad barátaival a Dohány utcai zsinagógáért. Ennyire fontos önnek ez a szentély?

- Nélküle nem tudtam volna elvégezni a Zeneakadémiát. Anyám nyugdíja 860 forint volt, ebből nem lehetett megélni a hatvanas években sem. Péntek esténként és szombat délelőttönként a zsinagóga kórusában énekeltem, ezért 840 forintot kaptam, és mivel elég jó tanuló voltam, a tanulmányi ösztöndíjam is segített.

- Gyakran énekel ma is zsinagógákban?

- Nem. A szegedi rekonstrukciójáért kétszer is felléptem, a nyáron a miskolci adott helyet a koncertemnek. Végre együtt muzsikálhattam a lányommal.

- Katival, aki énekesnek tanult?

- Nem, Judittal, ő zongorista. Tíz évet vártam erre. Nem akartam, hogy azt mondják: azért ő lép fel, mert a lányom. Mivel tehetséges, saját jogán kérték fel. A harmadik lányomat, Évát is megfertőzte a zene. Ő most klarinétosnak készül.

- Fontos önnek a zsidósága?

- Nem vagyok vallásos. Nagyszüleim neveltek, akik kóser háztartást vittek, hittanra járattak. Fájlalom, hogy a Biblia ismeretét nem adtam meg a gyerekeimnek. Azt gondolom, ez a kultúra bölcsője, enélkül nincs műveltség, nem lehet érteni a világot. Persze nem tanultunk a történelemből, hiszen minden megismétlődhet.

- A zsinagógabeli koncerten Komlósi Ildikó lesz az egyik vendége, akivel a Mundruczó Kornél rendezte Kékszakállú herceg várában is énekelt a tavaszi fesztiválon. A szcenírozott koncert után az énekeseket dicsérték, de a koncepciót és a háttérben futó reality show-t átkozták.

- Nem láttam az előadást.

- De ön játszotta Kékszakállút!

- A főpróbán egyszer hátranéztem, és éppen fogat mosott valaki. Akkor úgy döntöttem, többet nem fordulok meg. Egyszer a nézőtérre pillantottam, Orbán Viktort láttam a családjával, a gyerekeinek le kellett hajtaniuk a fejüket. Utólag tudtam meg, hogy a színpadon egy hölgy épp meztelenre vetkőzött. A másnapi operaházi, koncertszerű Kékszakállút már vállalom, azt mintha megáldották volna. De a MüPa-ban sem hagytam zavartatni magam. Az egész koncepciót nem értettem, bármennyire tehetséges rendező is Mundruczó Kornél, akinek a Delta című filmje zseniális. A mi előadásunk kicsit el volt átkozva. Eredetileg pingpongoznunk is kellett volna benne. A Muzsika című lap fotósa kedvéért ezt ki is próbáltuk, és Ildikó egyik ütésekor beestem az első sorba. Lila foltokkal megúsztam, úgy látszik, valaki vigyázott rám. Védelemképpen szöges dróttal kerítették be a színpadot.

- Volt már színpadi balesete?

- Sosem. Ellenbalesetem igen.

- Az mit jelent?

- Kékszakállút játszottam tavaly Genfben, és a színpadot hat méterre süllyesztették. Előtte A csodálatos mandarin ment, és az egyik balettos elvesztette a fülbevalóját. Szegény maszkmesternő kezdte el keresni, és a sötétben bezuhant előttem a színpadra. Mikor felgyulladt a villany, és megláttam, hogy meghalt, elöntötte egyfajta édes íz a számat, azt hittem, elájulok. Azt is túléltem. Lehet, hogy rám tényleg vigyáz valaki?