Bábel Tour - ezt a nevet viselte az idei felvonás, nem véletlenül, hiszen a felolvasások, kerekasztal-beszélgetések és szinte minden program a négy nap során a nyelv köré szerveződött. Mit jelent ma a nyelv; ijesztő vagy megnyugtató, hogy rohamosan változik a változó világgal; háttérbe szorult-e a vizualitás előretörésével? - tették fel a kérdést mindjárt az első napon. S bár pszicholingvista, teológus kántor és költő is kereste a megfelelő válaszokat, az érdemi felelet mégis a közönség részéről érkezett, akik zsúfolásig megtöltötték a dísztermet Agota Kristof estjére. A hetvennégy éves, Svájcban élő írónő a fesztivál díszvendégeként érkezett Budapestre. Az 1956-ban, huszonévesen emigrált író fordítójával, Petőcz András íróval beszélgetve elevenítette fel az anyanyelv elvesztését, illetve az ellenséges, később mégis alkotói nyelvvé szelídülő franciát.

- Eleinte az anyanyelvemen írt verseimet kezdtem szórakozásképpen lefordítani, de a próbálkozásokból nem francia vers, sokkal inkább próza született, kisebbfajta történetek. Nagyon furcsa, hogy végül ezeket fordították vissza az eredeti nyelvre, magyarra - elevenítette fel némi öniróniával mindmáig legnagyobb sikerének, A nagy füzetnek a keletkezéstörténetét. A később trilógiává nőtt regényt igazi irodalmi szenzációként fogadta a világ, csak Japánban több mint 400 ezer példányban fogyott el.

Súlyos betegsége és az utazás fáradalmai ellenére mindvégig szikár humorral válaszolt a kérdésekre, bár többször csak Petőczön múlt, hogy a beszélgetés továbbgördülhetett. Ám a másfél óra is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, nem akármilyen hit mozgatta a sokáig óragyári munkásként dolgozó, fiatal anyát. Minden ember arra született, hogy írjon egy könyvet, vallja Kristof, s abban is biztos volt, hogy bármilyen országba, bármilyen nyelvi közegbe vetődött volna, akkor is megírta volna a műveit. Legfeljebb annyi engedményt kérne a sorstól, hogy ha visszamehetne az időben, akkor bizony megölelné azt a négyéves, de már szenvedélyesen olvasó kislányt, és elmondaná neki, hogy mi lesz belőle. Hogy bizony Csikvánd mégsem esik olyan messze a világhírnévtől.

A fordítás, a soknyelvűség és a belga modell kérdését járta körül a Verscsempész nevet viselő programban Bernard Benno Belgiumban élő, holland-flamand író és fordítója, Lackfi János.

- Ha Európa nem lesz Belgium, akkor Európa sem lesz - lepte meg közönségét Benno, aki a tolerancia és a megegyezés szigeteként festette le a kétnyelvű, kívülről néha polgárháborús viszonyokkal riogató Belgiumot. Majd versei kapcsán arról beszélt, hogy bizony úgy van berendezve az agyunk, hogy mindig szükségünk lesz archetípusokra. Mint például a teljhatalmú atya nélkülözhetetlen alakjára. Isten, Ferencz József, apa - sorolta máris, majd némi kajánsággal olvasta fel a remegő kezű Albert királyhoz írott versét, akinek egy belga vicc szerint tíz palack whiskey-t kell venni, mert a felét kilöttyinti. Lackfi pedig, bizonyítva a politikai és a lírai átjárhatóságot, a böszme szó beemelésével próbálta visszaadni a poéma eredeti, áthallást sem nélkülöző alaphangulatát.