Bächer Iván: Derűs zsidók

Aki manapság elkeveredik a Dohány utcai zsinagógába vagy annak közvetlen előterébe, és körbevizslat az ott lévő ajándékboltban, annak azonnal feltűnik egy képeslapsorozat, melyen eredeti, lendületes, derűs, zsidó tárgyú grafikák fekete-fehérlenek.

Első látásra karikatúráknak tűnnek, de jobban megnézve mégsem azok. Vagy ha mégis azok, akkor nagyon jók. A pörgő, pezsgő, zengő-bongó figurák közé észrevétlenül a zsidó héber betűk indáznak, hogy aztán önálló életre keljenek, átlényegüljenek, új alakot kapjanak. Minden mozog, hullámzik, táncol Köves képein.

A rajzok visszaköszönnek gyufásdobozok címkéiről, pólókról, bögrékről, mindenféle csetreszekről is.

Kíváncsi lettem, ki rajzolta meg ezt a sok táncoló, danoló, muzsikáló, hejehujázó, tótágast álló, vidám kövér zsidót.

Egy kérdés elég volt, és három percre rá már ott is ültem az ifjú mesterrel, Köves Tamással és Gáborral, Tamás mentorával, menedzserével, főkarolójával a szemközti teraszok egyikén.

Mindketten itt dolgoznak a zsinagóga körül; Tamás az itt igencsak sűrű idegenforgalmat vezérli, hoszteszeket, gájdokat, segítőket koordinál, ki- és beléptet, számol, pénzt kezel. Gábor a mondott bolt tulajdonosa.

Azt mondják, őket tényleg a sors hozta össze, a jó.

Pár évvel ezelőtt a már akkor is rajzolgató, de igazi helyét épp nem lelő Tamás valami boltot gondolt nyitni. Hirdetés nyomán vetődött el egy körúti üzlethelyiségbe, melynek gazdája töviről hegyire kikérdezte őt, ráadásul Tamás édesanyja gyermekkori pajtásának is bizonyult.

Évekkel később itt, a templom tövében botlottak egymásba újra, kezdtek együtt átjárni kávéra, Gábor kérdezte, mi van a rajzolással, Tamás mondta, hogy megesik vele néha, Gábor kérdte, miket rajzol, Tamás mondta, hogy zsidókat, mire Gábor kérte, rajzoljon egyet, és odadugott egy szalvettát, amelyre Tamás fölskiccelte a három táncoló zsidót, mire Gábor mondta: meg van véve.

Így kezdődött.

Azóta nem csupán a bolt lett teli a vidám zsidókkal, de a rajzokból már megjelent egy gusztusos könyvecske, és e héten Köves Tamásnak a Bálint Házban megnyílt tárlata is, sorrendben a hetedik immár. Tavasszal, Purimkor várható a hetedik, a Zsidó Múzeumban.

Kérdem, miért zsidókat rajzol, és miért csupa vidámat.

Mondja, mert ahhoz van kedve, de rajzol, sőt fest már egyebet is. A vidámsághoz meg ragaszkodik, ne csak ez maradjon meg, ha zsidó jut észbe, a bánat, a szomorúság, a vég, no meg a hetedik kerületi ingatlanosok. Ő vidámságot, vigaszt akar csempészni ebbe az elfuserált világba, országba, elorozott, bánatos hazába.

A most harminchat éves Tamásnak mind a négy nagyszülejét zsidó vallású ősökkel áldotta-verte meg a szerencse-balsors. Dacára, hogy vidéken születtek, negyvennégyben ketten ott is éltek, mind megmaradtak: a férfiak a munkaszolgálatból, az asszonyok, pontosabban lányok a lágerekből tértek vissza - utóbbiaknak szerencsére nem volt még gyermekük, akikkel elmehettek volna a gázba.

A külkeres családban - ahogy az a Kádár-korban oly gyakori volt - zsidóságról nem esett szó. Az óvodában más probléma adódott Tamással: az óvó néni vélekedése szerint egyedül ő nem tudott rajzolni a csoportban.

A ferencvárosi Telepi utcai iskola másodikosai aztán már kunyorogtak, hogy Tomi rajzoljon nekik valamit.

Ötödikben az iskolából megtérő gyerek harsányan kezdte a büdös cigányokat felemlegetni. Ekkor a mama az ölébe vonta Tamást, és azt mondta neki, hogy ez itthon nem hangzik jól, ugyanis őket is büdösözték annak idején, csak éppen nem mint cigányokat.

Ez a dolog meg így kezdődött. Folytatódott figyeléssel, érdeklődéssel, olvasással, lassan beleéréssel, beleszokással, nem föltétlenül vallással, de hagyománytudással, -ápolással. És megértéssel és vidámsággal - és rajzolással.

Sokasodnak a vidám zsidók, gömbölyödnek, hegedülnek, táncra kélnek, imádkoznak, ünnepelnek.

Itt a zsidó újév, a Ros Hasana, most jól fogynak a képeslapok, még az e-mail korban is szokás jókívánságot küldeni azokon ilyenkor.

El is kél a kis - nagyon kicsi - jövedelemkiegészítés; Tamás három gyönyörű kislányával él Pilisszentlászlón. És nem különben takaros asszonyával, aki lélekben zsidó, akkor, ha annak lenni szottyan kedve éppen vagy annak muszáj lennie - vagyunk ezzel páran így.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.