Peskó Zoltánnal legutóbb 2006-ban beszélgettünk, amikor leváltották az előző budapesti operadirektort. Akkor ő azt javasolta, kérjenek fel kormánybiztost, aki szervezetileg átalakítja az Operaházat, de előtte a politika határozzon arról, milyen dalszínházat akar. Luxust vagy népoperát, esetleg mindenevőt. Ez azóta sem történt meg, igaz, nagy szervezeti reformokról sem számolhatunk be. Inkább nyugalom van, és az új vezetés, Fischer Ádám karmester és Kovalik Balázs rendező fölkavarta az állóvizet. Noha Peskó sosem vezényelt az Operaházban, (csak egyszer az Erkelben), pontos képe van arról, mi történik a hazai zenei és politikai életben.

A politika amúgy erősen átszőtte az életét. Itthon zeneszerzőként végzett a Zeneakadémián a hatvanas évek elején. 1962-ben Goffredo Petrassi olasz zeneszerző, karmester, aki a nagynevű Accademia Nazionale di Santa Cecilián tanított, keresett pár magyar ifjú zeneszerzőt. Amikor őt beajánlották hozzá, azt mondta neki a mester, ha kijut Rómába, szívesen foglalkozik vele. Az utazást tanárának, Szabó Ferencnek köszönhette Peskó, aki - noha állandó politikai vitapartnere volt - aláírta az útlevélkérelmét.

Míg az ifjú Peskó Petrassinál és a nagybeteg karmesternél, Franco Ferraránál tanult, a betevő falatért "néger" volt olasz komponisták mellett. Ők a filmzene vázlatát adták, amelyet Peskónak kellett hangszerelnie. Felesége a római magyar akadémián dolgozott ingyen, pontosabban egy szobabérletért. Peskóék Hruscsov 1964-es bukásakor váltak disszidensekké. Amikor minden külföldön tanulót, dolgozót hazarendeltek, ők leadták az útlevelüket Rómában.

Egyszeriben a vezénylés kezdte el izgatni a komponistát. Noha máig foglalkoztatja a zeneírás, de ez szerinte elmélyülést, befelé forduló személyiséget igényel. 1965-ben debütált az olasz rádió zenekarának karmestereként, majd bejárta szinte az összes operaszínpadot. Vezető karmestere és vezetője volt több olasz és német dalszínháznak, zenekarnak. Most éppen a római opera karnagya.

Ferencsik János javaslatára hívták vissza először Magyarországra a nyolcvanas évek elején. Próbálták kapacitálni, legyen a nagybeteg Ferencsik utódja az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) élén, de ezt Peskó akkor elképzelhetetlennek tartotta. Az ÁHZ-val húsz évvel később találkozott újra, amikor már Nemzeti Filharmonikusoknak hívták őket. Kocsis Zoltán zenekarán kívül ma a Fesztiválzenekart és a Telekom Szimfonikusokat is nemzetközi színvonalú együttesnek tartja. Elégedett az Operaház csapatával is, akikkel a Figaro házasságára készül, Rost Andreával, Keszei Borival és Kálmán Péterrel a főbb szerepekben.

- Nem a magyar zenei élettel van a probléma - mondja. - Leginkább a finanszírozással, azzal, hogy a politika mindig a kultúrán spórol. Ha az első hegedűs könyvesboltban dolgozik napközben, kizárt, hogy este jól muzsikáljon. Még 2000-ben, mikor az akkori kulturális miniszter, Rockenbauer Zoltán felkért, hogy pályázzak az Operaház főigazgatói posztjára, mondtam, meg kellene oldani az Erkel Színház áldatlan helyzetét. Rockenbauer megértette ezt, de a kormányváltás miatt minden abbamaradt. Most, kilenc évvel később ott tartunk, hogy két éve zárva az Erkel, és nincs helyette más, pedig az Operaház vezetésének most is ez az elsőrendű problémája.

Peskó Zoltán 2001-ben megírta a pályázatát, amelyet viszsza is vont, hiszen nehezen értették meg a politikusok, hogy neki lekötött szerződései vannak, és csak két év múlva tudna munkához látni Pesten. Szerinte egyébként a mostani vezetés nagyon jó úton jár, a dalszínház - művészeti szempontból - pillanatokon belül talpra állítható. A magyar zene olyan érték, amelybe érdemes befektetni.

A csodás zeneszerző-karmestert, Pierre Boulezt 2000-ben megkérdezték: maestro, mi a véleménye a II. világháború utáni zenéről? Mire Boulez: "Négy fontos nevet mondok. Berio, Stockhausen, Ligeti György, Kurtág György". Bár mindkét magyar disszidált, a kultúránk részei - mondja Peskó. - Ligeti, aki az egyik legjobb barátom volt, halála előtt Weöres Sándor-verseket zenésített meg. Kurtágot is több mint ötven éve ismerem.

Újra és újra azt hozza fel a karnagy: a politikusainknak figyelniük kellene a hazai zenei életet. Nemcsak akkor, amikor majd mondjuk Kocsis Zoltán kivándorol.

- Mondhatják, hogy mi, zenészek beképzeltek vagyunk. Mert így is van.