A meredek tájba a romantikusan csengő nevű Fém utca felől ereszkedtünk alá. Nyugalmunk megzavarására sokáig semmi sem bizonyult alkalmasnak, vagyis a budapesti kultúrparkok egyetlen attribútumát sem sikerült felfedeznünk, bővebben, sehol egy tonna szemét, egy folyókilométer pisa, sőt törött padot, kutyaszart is csak nyomokban tartalmazott. Nagy, árnyas fák, kulturált aljnövényzet, a talajjal szigorú derékszöget bezáró szemetesek és délceg galambok, melyeknek szemében, akárhogy vizslattuk, nem leltük a kolera baljós jeleit.

Dögunalom - köptünk ki hegyesen, és már fordultunk volna vissza a Fém utcába, mert arra jutottunk, hogy ennél még talán az is izgalmasabb. Egy utolsó esélyt adva a parknak, még elnéztünk egy játszótérre a Dózsa tér fölé, hátha ott azért lesz pár rekesz törött üveg, legalább egy széttépett mászóka, néhány tucat szipuszacskó netán, de csak egy babakocsis kismamát láttunk, és az se szórta a szotyihéjat, teljesen a bucifejű gyerekével volt elfoglalva. Üldögélt ott ugyan még három középkorú atyafi bicskával - na mégis van itt élet, lélegeztünk fel egy pillanatra -, de amikor jobban megfigyeltük őket, láttuk, hogy Erős Pistát esznek homoki muskotállyal, és arra jutottunk, hogy ez azért mégsem teljesen az Élet. Ez se.

A feneketlen csendben bóklászva párás szemmel idéztük fel a Zórád Ernő-féle sorozatot, meg Krúdy csavargásait, szóval hogy micsoda klassz nyüzsgés lehetett itt, amíg ki nem radírozták ezt a darab várost, és tele nem ültették ún. fákkal és bokrokkal. Egészen elkámpicsorodtunk.

De aztán egyszer csak szép sorban elkezdtek szivárogni az apró ingerek.

Az első egy meglepő artézikúttorzó volt; kis kék teste a talajszint feletti huszadik centinél indult hangtalan, nem volt neki feje és egy eb örökbefogadására buzdító hirdetmény volt ráragasztva, azzal az ígérettel, hogy az állat "végtelenül barátságos, úriember módjára nevelt kutyus". Később megláttunk egy igen csinos, majdnem meztelen szőke hölgyet, aki az '56-os emlékmű fehér kőtalapzatának erős fényvisszaverő képességét kihasználva próbált beszerezni pár különösen masszív melanómát esztendőre, majd pedig találtunk egy egészen kifogástalan állapotú, szögekkel kivert piros lakkbőr nyakörvet, amelyről azonban nem lehetett eldönteni, hogy állat avagy ember viselte-e korábban. Póráz nem volt.

Míg e rejtélyen rágódtunk, lassan eljutottunk a híres Rác fürdőhöz, ahol nyugtázhattuk, mily nagy elánnal fejlesztik a zöldterületet. Százméteres kerítés, nagy, kék konténerek, építőanyagok mázsaszám, sőt még két munkást is láttunk. Többé-kevésbé már áll az új fürdőszálló, jelenlegi állapotában nagyjából úgy fest, mint egy agglomerációs ipari park alsó széle közepe, de végül biztos nagyon szép lesz, rettentően fogjuk szeretni.

Mindent egybevetve azonban meg kell állapítanunk, hogy a Tabán mint kultúrpark, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a jelek szerint évi egy-két alkalomtól és napi nyolc-tíz embertől eltekintve a kutya se kíváncsi rá. Parlagon hagyni egy ekkora területet, ilyen frekventált helyen? Több mint luxus. Ezért javasoljuk újbóli, a lehető legnagyobb szintterületi mutató alapján történő beépítését, amely a Rác fürdőnél - nagyon helyesen - már elkezdődött.