Film, színház, muzsika...
Polgári család második gyermeke; apja nemzetközi szállítmányozó, anyja háztartásbeli, a maga részéről pedig hét tantárgyból bukik a pesti Kölcsey gimnáziumban ("Szilágyi Gyurit csak hatból vágták: máig nagyon irigyel engem"). Kamaszként éri a második világháború; fagyott hullákat stószol a gettóban, miközben bátyja Sopron környékén végzi ("a Berzsenyi gimnázium munkaszolgálatos osztályából senki sem tért vissza"). A borzalmak dacára kalandként éli meg a történteket, így azt is, amikor bujkálás közben elkapja egy nyilas, s többedmagával elindítja a Duna-part felé. Már közel járnak, amikor a menet mellett katonai teherautó fékez, s a kocsiról leugró főhadnagy a tizenhat éven aluliakat kikapja a tömegből. Ennek köszönhető, hogy Kállai megírhatja A veréb is madár (1968) című sikerfilmet, amelynek végső munkafázisában a vágó hátrafordul: nem más ő, mint a majd' huszonöt éve nem látott főhadnagy, Zákonyi Sándor. Hat esztendővel később az író beteg munkatársát, Verebes Istvánt látogatja meg, s újfent elhűl: ez az a lakás, ahol - a kimentés után - Zákonyi egy féllábú horthysta ezredesre bízza, a tiszt gyönyörű, szőke kislányáról pedig kiderül, hogy ő Verebes édesanyja, Szántó Klári táncművész... Snitt.
Kállai a világégés után két dolgot tudott. Egyfelől azt, hogy felnőtt. Másfelől azt, hogy nincs, aki megfélemlítse.
Kisvártatva színjelesre érettségizik, legalábbis a háború végi zűrzavarban egy link haverja kitűnő bizonyítvánnyal lepi meg, ám édesanyja szelíd ráhatása nyomán elvégzi a Wesselényi kereskedelmi iskolát. Az érettségi bálon pedig fölkér egy roppant csinos lányt, aki a tánc közben nyomkodni kezdi a hüvelykujját: "Ha lekérnek, kérj vissza!" Visszakéri: Erzsivel a kapcsolat hatvan, a házasság ötvenhét éve tart.
Kállai 1952-ben, a Közgázon végez; agrárgazdaságot Nagy Imrétől hallgat. S bár az övéké az első szocialista évfolyam, István már rég kiábrándult az összes rendszerből. Különben is, barátaival, Kertész Imrével és Bokor Istvánnal (Stephen Barlay-vel) arról ábrándozik, hogy nagy vígjátékszerzők lesznek. Kertész a Nobel-díj átvétele után szomorúan meg is jegyzi: "Pisti, neked sikerült, nekem sajnos nem..." A két író Duna-parti sétái során hajnalokat beszélget át; vagy éppenséggel elhatározza, hogy Kertészék elhasznált, gigantikus méretű tévéjét behajítja a folyóba. Ehhez képest - mivel mindig jött arra valaki - a készüléket apatikusan hazacipelik. Vicces szituáció amúgy akadt szépen a kissé szórakozott Kállai családban. Például, amikor a népi pingpongbajnok apuka átnézi a telefonkönyvet, s a kiolvasott címre elmenvén azt mondja: "Jó napot kívánok, van egy nyurga fiam, aki szeretne asztaliteniszezni!" A megszólított arcizma se rándul: "Ennek nagyon örülünk, de ez a sakkszövetség."
Kállai - a Beruházási Bank csoportvezetői állását visszautasítva - 1952-ben, a Magyar Rádióban kezdi karrierjét; aztán hamarosan be is fejezi ott. Például mindig köszön a folyosó végén álló Sztálin-szobornak ("Szervusz, Józsi!"), de megesik, hogy egy ártatlan folyosói kijelentése után ("Milyen kár, hogy szegény fiút behívták katonának!") három kollégáját igyekeznek vallomásra bírni ellene. Kettő kivágja magát, így a tekintetek a harmadik "tanúra", Kovalik Károlyra szegeződnek: "Én nem hallottam semmit, mert délelőtt fürdőben voltam, és bedugult a fülem".
Persze kirúgják; családja megélhetését hangfelvételeket rögzítő boltjával fedezi, majd 1956-ban beül az ablaktalan New York kávéházba, s megír egy komédiát. Ekkor odalép hozzá Fejér István, a kor híres írója, szerkesztője, színigazgatója: "Hová írod?" "Fogalmam sincs." Mire Fejér karon fogja, a József Attila Színház pedig 1957. március 14-én bemutatja a művet: Irány Caracas! A premier előtt Lendvai Ferenc főrendező csak annyit mond: "Ha a nézők az első poén után nem dobálják föl a székeket, és nevetnek akkor siker lesz. Ha viszont nem nevetnek, akkor futunk!" Az első poén után hosszú csend ül a teátrumra, majd kitör a nevetés...
Kállai keze alól csaknem kéttucatnyi kedves, szatirikus, emberi színdarab, illetve film kerül ki. Egy mondat: "Tankkal nem járható utcában háromszobás lakás eladó". Mondták: "Ő az új Molnár Ferenc." Mondják: "Írásai ma is olvashatók, vállalhatók". A Kötéltáncért 1959-ben József Attila-díjat kap, az 1958-as Majd a papa pedig amiatt is emlékezetes a számára, mert az "hozza meg" a Kállai család második fiát, Gábort. Erzsi e darab sikerétől tette függővé a famíliabővülést; a színművet Kabos László főszereplésével több mint ötszázszor játsszák... Más is jól jár: a Kis Színpad portása nyaralót vesz a feketén értékesített jegyekből.
Kabos, Bodrogi, Garas... Sorolhatnánk napestig, kiknek a neve forr össze Kállaiéval. S akkor itt a Luxor törzsközönsége: Kállai Salamon Béla, Kardos G. György, Bajor Nagy Ernő asztalánál ül, jobbra Kassák Lajos, balra Orbán Ottó... Kállai a visegrádi alkotóházban megismeri Tamási Áront is, akit elhív az Ugorj ki az ablakon! bemutatójára. Az előadás lemegy, az írónak gratulálnak, órákkal később pedig jön a takarítónő: "Egy úr nem akar elmenni a nézőtérről!" Kállai az üres székek egyikén meglátja Tamásit: "Na, Áron, hogy tetszett?" Mire ő: "Várom a darabot".
A televízióba Ágoston György hívja; 1974-ben megalapítja az MTV szórakoztató osztályát (későbbi főosztályát), és mai fejjel felfoghatatlan sikereket ér el. Akkoriban egyetlen csatorna volt, de mégis: ki ne emlékezne a Mit tenne Ön az én helyemben?, az Ön például hogy folytatná? vagy a Hogy képzeli 2073-ban? című műsorra? "Fogalmam sem volt, mit csinálok" - összegez a több millió nézőt vonzó Kállai, akit túlmozgásosságáról is úgy kell leszoktatnia a pályája legelején levő rendezőnek, Marton Lászlónak (a Vígszínház későbbi igazgatójának). "Ne gesztikulálj, inkább pipázz!" - fegyelmezi Marton. Így születik meg "A pipás Kállai", akinek elég lemennie a piacra, hogy tudja: jó volt-e a tegnapi adás. Az Örkény-, Tabi-, Karinthy-féle humornak akkortájt nagy keletje van. Hogy manapság mi a helyzet? "Hiányolom a gondolatot a humorból" - tömörít Kállai.
A tévés korszak után, 1989-ben Németh Sándor hívja az Operettszínházhoz: "Nem nagyon értettem, de megtanultam a műfajt". Kállai azóta - a társulat örökös tagjaként - folyamatosan fordít, átdolgoz és színpadra alkalmaz; Angliától Oroszországon át Japánig az ő műveit játssza az Operett. Nyolcvanadik születésnapján, Kerényi Miklós Gábor direktorral az élen, úgy köszöntik, mint egy Istent.
"Rosszat senki nem tud mondani róla" - bólint Bodrogi Gyula, a Nemzet színésze, aki megszámlálhatatlan színműben és filmben dolgozik Kállaival. "Úgy alkotta meg a szöveget, hogy azt jól lehessen elmondani, hogy az passzoljon hozzánk. Mondhatni: a színészeknek, a színészekre írta a darabjait. A mondat születésétől a bemutatóig ott volt velünk, egy volt közülünk. Nála nem éreztünk bizonyítási kényszert, hogy itt a nagy író. Vele mindent meg lehetett beszélni, ha kellett, a saját szövegét többször is átírta, hogy a darabnak, nekünk jobb legyen. Nem ragaszkodott minden szavához: a gondolatot tartotta fontosnak" - mereng Bodrogi.
"Először a fiamnak és feleségemnek mutatom meg a kéziratot. Erzsi finoman közli, ha valami nem jó: Ezen még dolgozol, ugye? Gábor belecsap a közepébe, legutóbb a Menyasszonytánc egy részéből hiányolta a konfliktust: igaza volt" - említi István, aki nemzetközi sakknagymester fia szerint "a saját tehetségét sose menedzselte".
Mostanság két vágya van. Az egyik az önéletrajza, amelyért a felesége nyaggatja. A másik: "írni valamit" arról a Népszínház utcai lakóközösségről, amely a háború végén ellenállt a németeknek, a nyilasoknak. S mivel tömegközlekedési eszközökön utazva tud a legjobban gondolkodni: "Ha milliomos leszek, veszek magamnak egy villamost".
"Sok láthatatlan díja van: számos művész rengeteget köszönhet neki. Éppen ezért sajnálom, hogy az ő különleges tudását, a kivételes pályát még nem ismerték el igazán. Ha a címemből adódóan tehetek ilyet, ezúton jelzem: Pistát szeretném felterjeszteni a méltó kitüntetésre" - súgja Bodrogi. Az írót 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerik el, habár akkori ajánlója "magasabb" elismerésre jelölte. De ne gondolja senki, hogy Kállai Istvánt megérintik a díjak: neki világéletében az írás volt a fontos. Hogy tudniillik: "Adjak valamit".
