Üstbe ment terv

Vannak pár ezren, akik augusztusi naptárukban évek óta foglaltra satíroznak négy-öt napot. Őket az idén először elmaradó Művészetek Völgyéért az ötnapos baranyai Ördögkatlan Fesztivál kárpótolhatja.

A színész- és zenészgázsik helyett osztogatott zsíros kenyér a tavalyi Művészetek Völgye főszervezőjének utolsó kísérlete volt a pénzosztók fölrázására. Fontolják meg még egyszer, utoljára, hogyan tarthatnák életben a Balaton-felvidéki művészeti találkozót. Az ideiglenesen Bűvészetek Völgyére keresztelt - huszadik szülinapját a méltó megünneplés reményében elhalasztó - fesztivál ott kurtított költségein, ahol csak tudott. Azóta bebizonyosodott, hogy a nadrágszíjat nem lehet szorosabbra húzni: az idén elmarad a falufeszt.

Hogy minden rosszban van valami jó, erre 2008 júniusában még nem gondolt a Bárka Színház szerkesztő-rendező-dramaturg-fesztiválszervezője, Bérczes László. Inkább dühöngött. Nem Mártáékra volt mérges, hanem a körülményekre, és fogalma sem volt, mit tegyen többtucatnyi föllépővel, akiket majd' féléves munkával a Művészetek Völgye egyik főhadiszállására, Pulára szervezett. A budapesti színház hat nyáron át horgonyzott a faluban, a Bárka Kikötő fesztivál lett a fesztiválban. A tavalyira is megvolt már pénz, művész, közönség - tripla kár lett volna érte. - A Kikötő-programokra Európa leendő kulturális fővárosától, Pécstől is kaptunk apanázst - meséli Bérczes. - Sem nekik, sem nekünk nem volt kedvünk veszni hagyni ezt a kultúrára szánt pénzt. Egyetértettünk abban, hogy telepítsük át a kész programunkat három Baranya megyei faluba, Nagyharsányba, Kisharsányba és Palkonyára. Így hirdettük meg rohamtempóban tavaly augusztusra az első Ördögkatlan Fesztivált. A nevén nem kellett sokat agyalnunk, csak elcsenni egy nagyharsányi legendából. Úgy tartják, hogy a falusi hegy oldalát maga az ördög szántotta föl, így akarta elnyerni a környék legszebb leányának a kezét.

Bérczesék a katlanba tavaly belefőztek mesét, színházat, filmet és táncot, megspékelték irodalommal, s időnként az egésznek alágyújtottak rockkal. Az idei ördögüstbe - a Nemzeti Kulturális Alap, Pécs városa meg a részt vevő falvak jóvoltából - valamivel több színházat szórhatnak. A szabadkai társulat Szomorú vasárnapja és Zárórája, valamint a pécsiek Sóska, sültkrumplija mellett két sajátot: a Mulatságot és a szintén Bárkás Tengerent, az ír Conor McPherson darabját.

Bérczesék zenében, mondhatjuk, egy tornáccal följebb kúsztak az idén: hazai lieblingjeinken - Lajkó Félixen, a Quimbyn, Péterfy Borin, Rutkai Borin, Ferenczi Györgyön, Harcsa Veronikán, Dreschéken és a Kiscsillag zenekaron - kívül az amerikai tenorszaxofonos, Chris Potter is tiszteletét teszi Baranyában. Sőt az Alexander Balanescu vezette vonós workshopról is bátran elmondhatjuk, hogy exkluzív. Még nem szóltunk a gyerekszínházról, a filmvetítésekről, a felolvasóestekről meg a lepedőnyi street art fotókról a kisharsányi főutcán - de erre ott a fesztivál friss honlapja. Amit egyébként nemcsak a programok miatt leszünk kénytelenek hamarosan átböngészni.

- Kapolcsra és környékére komplett vendéglátó-hálózat épült a két évtized alatt. A baranyai falvak ebből a szempontból még teljesen érintetlenek - meséli Bérczes. - Jó néhány működő szálláshelyet a fesztiválhonlapon megadtunk ugyan, de egyelőre győzködnünk kell a helyieket, hogy adjanak ki szobát.

Persze, nem az a legnagyobb rizikó az Ördögkatlanban, hogy valaki fedél nélkül marad egy rafinált dzsessztől meg villányi boroktól pityókás nyáréjszakán. Hanem, hogy átteszi-e székhelyét Baranyába a jó néhány ezer gyakorlott falufesztiválozó. Nullszaldós költségvetést ugyanis csak a tízmilliós jegybevétellel kalkulálva prezentálhat a főszervező Bérczes László, aki egyelőre nem tűnik idegesnek.

Végül is az ördöggel cimborál.

A Kiscsillag zenekar
A Kiscsillag zenekar
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.