Persze a könyvhétre kezdettől úgy is tekintett az irodalom, mint legfontosabb eseményeinek egyikére, ennek megfelelően nyolcvan év alatt a fővárosi és vidéki megnyitók során sokszor nyolcvan beszéd hangzott el, még többször nyolcvan beköszöntő írás jelent meg, azaz nagyjából mindent elmondtak róla, ami elmondható. Terjedelmes kötetet tennének ki, talán ha megéri a százat, érdemes lesz összegyűjteni az ünnepi könyvhétre.

A nyolcvanéves könyvhét persze tagadhatatlanul az öregedés jeleit is mutatja. Minden ízével baj van. Mivel az írott kultúra ünnepe, nehéz tapintatosan úgy tenni, mintha a kiadók, a terjesztők, a szerzők, a hivatásos olvasók és a közönség között nem húzódna mély ellentét. Igaz, lehetne például arról is beszélni, milyen volt annak idején Mándy Iván Zsámboky mozijába beleszagolni, Kassák Lajos összes verseit hazacipelni, Pilinszky vagy Tandori már az első napon elfogyott köteteit hajkurászni. De ez is csak azt jelezné, hogy ma már nem így van.

Hogyan van hát? Van közel négyszáz új könyv a könyvheti listán. Irdatlan szám, tíznél több évi rendes antológia, félszáz verseskötet, ugyanennyi esszé és tanulmány, száz prózakötet, negyven gyermekkönyv, igaz, csak fél tucat dráma, de még sok egyéb. Aztán vannak azok az új könyvek, ki tudja, hány, amelyek nincsenek a listán. Összesen lehet akár félezer új kötet is. Köztük érdekességek, ritka kincsek, Zolnai Béla tanulmánya, egy Ottlik-kötet (majd belelapozva derül ki, a címe pontosan mit takar). Aztán a sorozatgyűjtőknek itt vannak a Krúdy-életmű, a Márai teljes napló, a Balassa Péter-életmű újabb kötetei, az In memoriam-sorozat záródarabjai. Huszadik századi klasszikusokból bő a kínálat, kortárs versből és prózából mintha kevésbé lenne az, de ez majd az olvasáskor válik el. Az esszé- és tanulmányszekció gazdag, bár ez főleg egy belsőbb, szakmai kört mozgósít. Van olyan könyv, amely elé némi várakozással tekinthet az olvasó: ilyen Ortutay Gyula naplójának első kötete. És akár lehet botrány is, Bán Zoltán András vagy Kukorelly Endre provokatív könyve annak ígérkezik.

Valahogy mégis fáradtabb az egész. Nem gondolom, hogy az irodalommal lenne baj. Irodalmi szerkesztők tudják, hogy az esetlegesen beérkező írásokból némi szűrés, ide-oda rakosgatás, szerzők noszogatása után, némi kicsikart szerencsével jó lapszámok állnak össze. A könyvhét persze nem lapszerkesztés, de évek óta belengi valami esetlegesség. Nem tett jót neki, hogy régi házát nemigen újították fel (nekem persze így romosan is tetszik), hanem egyszerűen eléemeltek egy új, magasabb, impozáns másik épületet, a könyvfesztiválét. Más kilátás nyílik onnan, talán tágasabb, mindenesetre meg is indult az áthurcolkodás. A Weöres-öszszes, a Spiró-drámák új kötete, Szilágyi István válogatott novellái, vagy akár Csaplár Vilmos regénye és más író-költők kelendő új művei nem olyan régen még nem a fesztivál, hanem a könyvhét újdonságai lettek volna. Most is kint lesznek a standokon, hogyne, de nem azt jelzi-e ez a váltás, hogy az öreg kissé hátrébb szorult?

Van közel négyszáz új könyv a könyvheti listán. Irdatlan szám, tíznél több évi rendes antológia, félszáz verseskötet, ugyanennyi esszé és tanulmány, száz prózakötet, negyven gyermekkönyv, igaz, csak fél tucat dráma, és még sok egyéb.

A Literatura különszáma az első, 1929-ben rendezett könyhétre