Zumbakurzus a Szigeten

A kilencvenes években történt: Alberto Perez kolumbiai aerobic-oktató annyira sietett a tanóráját megtartani, hogy a szokásos zenéit otthon felejtette, így az autójában lévő CD-k latin ritmusú salsa és merengue dalaira rögtönözte óráját. Tanítványai azonnal beleszerettek az új mozgásstílusba, amely hamarosan a zumba nevet kapta.

A zumba a 2000-es évek elején hódította meg az Egyesült Államokat, hamarosan pedig Nyugat-Európát is. Magyarországot az utóbbi egy évben érte el a zumbaőrület. A zumba a hagyományos latin táncokat és az aerobic-mozgást ötvözi, s hatalmas előnye, hogy bármilyen tánctudás nélkül is azonnal elsajátítható. New York egyik legismertebb zumbaoktatója Eduardo Fajardo tánc- és előadóművész, koreográfus, aki – a Sziget Fesztivál meghívására – 2011. augusztus 8-ától naponta zumbakurzust tart a Szigeten, illetve egy alkalommal, augusztus 9-én az A38 hajón is.

Fajardo Hondurasban, szülőhazájában kezdte pályafutását, ahol a SECTUR (Secreteria de Cultura y Turismo) néptánccsoport tagja volt. 1992-ben telepedett le New York-ban: az Arthur Murray Tánciskolában (Long Island) társastánc-tanulmányokat folytatott, majd később ugyanitt klasszikus és latin táncokat kezdett tanítani: szamba, salsa, mambót, cha-cha-cha, paso doble, merengue, tangó és rumba. Long Island több színházában dolgozik koreográfusként és táncoktatóként. 2002-ben egyike volt az akkor induló amerikai Zumba Program kidolgozásának, majd annak okleveles nemzetközi oktatója, illetve a Zumba Team szóvivője lett. Számos jelentős televíziós műsor állandó vendége. Jelenleg a Balley Total Fitness klubhálózat New York-i, jerseyi, bronxi, queensi és Long Island-i termeinek állandó oktatója. Folyamatosan részt vesz amerikai és európai nemzetközi turnékon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.