"Mit mondjak még neked... lezárva már a boríték."

Szokták volt mondani, örökre.

"Jönnek az új szavak... valamit nagyon mondanék..."

Igen, valamit még kéne mondani. Csak éppen nem tudok.

Tele lesz három pontokkal ez az írás.

Mert hogy rezümét fölösleges írni, majd megteszik mások, jobban, szebben, okosabban.

Nem írok életműösszegzést...

Írtak rólad eleget: könyvet, riportot, interjút, minden létezőt. Szerepeltél filmben, színházban, majd a Bárka Színház úgymond saját... vagy a Kamra.

Ki tudja? Esetleg mindkettő.

A Kamra. Ahol esténként az öltöződben ültünk kettesben, többnyire csendben, te meg néztél a ki tudja milyen csavarokkal fölfelé törekvő szellőzőre, hogy várd a sugallatot, odaföntről, hogy jó legyen az előadás. És jó volt. Mindegyik jó volt.

Jók voltak?

Jók voltak a dalok. Jók ma is. Ugyanúgy le lehet majd írni róluk, hogy azokat a bizonyos kádári éveket senki nem énekelte meg jobban, mint te, meg Bereményi.

No meg Csengey, akit rövid időre befogadtatok, ugyanúgy, mint engem. Csengey cigarettafüstje beleivódott a falakba. Amikor nagy lelkesen nekiláttunk, hogy lekaparjuk a régi falfestéket és újrapemzlizzük az egész lakást, Csengey dohányfüstje még mindig ott élt a lakásban. Vagy az emlékekben.

"Emlék, emlék..." énekelted.

Minden emlék lett, azzá vált ma reggeltől. A habzó cseh sör az étkezőkocsiban, az NDK fülbevaló, Krakkó főtere a galambokkal, az ékköves gyűrű, amit még Dubrovnyikban...

Cseh Tamás, 2006. augusztus, Bakáts tér
Forrás : Wikipédia Tele három pontokkal ez az írás.

Lám csak, három pontos lett Neszebar is, a bolgár halászfalu a sziklákon, örökké a sóvárgó tengerre nézve... Neszabriai Boldogtalan Tamás. Ezt a nevet is kaptad egyszer, meg az indiánt is, fönt a Bakonyban, ami harmadik, vagy ki tudja, hányadik otthonod lett...

A színház volt az igazi. Másik Jancsival, meg egyedül is. Ott lehetett mindent kilehelni magadból. Az albérleti éveket, a fájdalmakat, a dühöt, a csalódásokat, a boldogságot, a szerelmeket, a fényt és az árnyékot, mindent, ami csak lakozott benned.

És oly sok minden lakozott benned.

Nekem a jóságod marad meg örökre. Ahogy ülünk a hajdani Szonáta teraszán. Éva a boltból hazafelé átvág a Gárdonyi téren, te meg úgy fogadsz el, olyannak, amilyen vagyok. Betereltél, visszatereltél az életbe, amikor kiköltözött mellőlem első felségemmel együtt az élet.

Rák. Csak ennyit mondtunk, és ittunk tovább. Délután volt, fényes délután. Felfénylett előttem újra az élet, mert ott voltál te, meg a dalok. Visszafogadtatok Évával, Andrissal, Borival az életbe.

Kinek jutott volna akkor eszébe, hogy újra a rák...

Tele pontokkal, három pontokkal ez az írás.

Mert emlék mától kezdve minden. A kővágóörsi ház, a kert, ahol először énekelted el a Holdfény dalt, és soha többet úgy nem, mint akkor: "Ha holdfényre ébredsz és felülsz az ágyban, magad találod egy úszó szobában..."

Telehold volt.

Mi lesz a kerttel, ahol annak idején Andrissal fociztunk, meg ültünk kettesben, hármasban, négyesben, és sokadmagunkkal, mert jöttek, egyre jöttek a barátok, az ismerősök, a vendégek, hívottak és hívatlanok, csak özönlöttek, véget nem érő sorokban. Hát persze, hogy miattad jöttek, Cseh Tamás miatt, aki az énekesük.

Volt. Lezárult egy korszak végleg.

Cseh Tamás volt a korszak énekese.

Ma reggel óta múlt időben, meg jelen időben, meg jövő időben.

Én meg csak ülök, lent a Káli-medencében, a kertben, ahol annyiszor ültünk együtt, és hallgatok. Hallgatag lettem, mióta beteg vagy. Feléd se mentem. Pedig karnyújtásnyira laktunk egymástól. Utoljára akkor találkoztunk a Bartók Béla úton, amikor Évával jöttetek haza a postáról. Fáradtan, bottal.

Megígértem, hogy átmegyek, de nem mentem. Hiába biztatott Argentin feleségem, hogy menjek. Nem mertem. Gyáva voltam a halállal szemben. Mert nem akartam elhinni, hogy, meghalhatsz egyszer te is.

De vagy.

Szokták volt mondani örökre.

"Mit mondjak még neked, lezárva már a boríték, jönnek az új szavak, valamit nagyon mondanék..."