Új székházat kapott a bukaresti magyar kultúra

Részint a gazdasági válságnak, a román restitúciós törvényeknek és némi diplomáciai szerencsének köszönhetően tegnap a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet új székházát avathatta fel a két ország kulturális minisztere, Hiller István és Kelemen Hunor.

Az új, impozáns és roppant barátságos székház története valamikor '91-ben kezdődik, mikor is a kulturális intézet a Batistei utcába költözött. Az akkori épületet közel százmillió forintból alakították át, hogy a különféle programok céljára megfeleljen. Ezért is érhette hideg zuhanyként a hír az illetékeseket, hogy a román törvényeknek megfelelően az egykori tulajdonosok visszaperelték a román államtól az ingatlant. Tíz évig tartó pereskedés kezdődött, bizonytalansággal és rövid távú tervekkel, hiszen a bérleti szerződést évről évre újra kellett kötni a román állami vagyonkezelő képviselőivel. A helyzet nem kedvezett sem a kiérlelt stratégiának, sem a távlatos munka lehetőségének, és a helyzet csak rosszabbodott, amikor tavaly a Legfelső Bíróság a tulajdonosoknak ítélte oda az épületet.

Akkor egy ideig az is bizonytalan volt, hogy mi lesz az intézet sorsa, ugyanis egyetlen megfelelő ház sem szerepelt a kiutalható székhelyek listáján. Ekkor szólt közbe a világválság: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kénytelen volt elhagyni Orlando utcai székházát, és kisebb irodákba költözni. Az épület rövid, ám annál bonyolultabb diplomáciai egyeztetést követően így a kulturális intézet új főhadiszállásává válhatott.

S hogy mennyire kivételes értékű gesztus ez a román hatóságok részéről, talán csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor belép az ember az 1936-ban épült, mintegy 1200 négyzetméteres villába. Gyönyörű kupolaterem, kiállítóhelyiségek, koncertterem, pazar alagsori könyvtár. A felújítási és fejlesztési munkák január végén fejeződtek be, március végétől pedig a román vagyonkezelő veszi át a stafétát, hogy az épület külseje is megújuljon, és elkészüljön az udvar is, ahol szabadtéri mozi, színpad vagy akár egy kávézó is fogadhatja majd a magyar kultúra iránt érdeklődőket.

Mert érdeklődőkből biztos nem lesz hiány, hiszen az új székház Bukarest első kerületében fekszik: kormányzati épületek és egy diplomata-negyed közelében, a város egyik ütőere mellett. Szemben Nigériával és Indonézia szomszédságában - már ami a nagykövetségeket illeti. A különféle programok máris belakták a teret: a Mediawave fesztivál fotóműhelyének alkotásaiból nyílt érdekes tárlat, majd a megnyitó ünnepséget követően Tátrai Tibor vezetésével a magyar jazz-élet is bejelentkezett. Mert az csak természetes, ígérték meg ünnepélyesen a szervezők, hogy messze nem ez lesz az utolsó hangos buli.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.