Gulyás Gábor művészettörténész, a Műcsarnok igazgatója fogalmazott így – elsősorban a kortárs képzőművészet gondjai kapcsán – azon a nyilvános konferencián a Parlamentben, amelyet Állapotfelmérés: a hazai kulturális ágazat helyzete címmel tartott a Ház kulturális bizottsága. Ezzel a szakember a nyílt nap egyik fő mondanivalóját fejezte ki.

Voltak más, összecsengő motívumai is a sokórás előadássorozatnak, ám ezek olykor elvesztek a rövid, gyakran elvi fejtegetéseket tartalmazó szövegekben. Szinte valamennyi kulturális terület (konzervatív) képviselője szót kapott, negyed órában. Különös azonban, hogy e logika szerint a zeneművészet és az építészet helyzetértékelése kimaradt a programból. L. Simon László, a kulturális bizottság elnöke bevezetőjében két világháború közötti kultúrpolitikusra, Klebelsberg Kúnóra és egykori államtitkárára, Korniss Gyulára hivatkozott, akik a kultúrát az állam egyik fundamentumaként határozták meg, és a kultúrpolitikának is központi szerepet tulajdonítottak. „Ma viszont a kultúrpolitika leértékelődését figyelhetjük meg”, mondta, hozzátéve: a folyamat az első és a mostani Orbán-kormány működésében is tetten érhető. Ám úgy vélekedett, a kultúra gyenge érdekérvényesítő képessége miatt mégsem elsősorban a politikusok a felelősek, hanem a kulturális szféra képviselői, beleértve az újságírókat is, mert marginális kérdésekkel, álbotrányokkal foglalkoznak (mint például a Kertész-ügy vagy az Új Színház-ügy), és ezzel aláássák a kultúra tekintélyét. Mindazonáltal L. Simon a jelenlegi törvényhozás javára írja, hogy számos, szerinte pozitív szabályozást hoztak az a kultúra működésének elősegítésére.

Már idézett fölszólalásában Gulyás Gábor arra is kitért, hogy jelentős hazai képzőművészeket nem ismernek külföldön, hiányoznak a róluk szóló elemzések, kiállítási katalógusok, és fórumok, ahol az aktuális művészeti kérdések fölmerülnek. A szakember úgy látja, művészeti területen tovább él a kádárizmus: a politika befolyása most is nagyobb, mint az esztétikai értékrend szerepe. Szerinte a külföldi kapcsolatok elmélyítése érdekében a tervezett fővárosi múzeumi negyed létrehozása mellett szükség van egy Budapesti Biennáléra.

Gulyás Dénes operaénekes, Fidesz-képviselő arra tett javaslatot, vonják össze az ország öt, opera-tagozattal is bíró színházát, mert a műfaj jövője nem függhet a városok anyagi helyzetétől. Az énekes-politikus hosszan ecsetelte – Márai-idézetekre hivatkozva – a „barbárok” (jelesül a kommersz képviselői) megjelenését a magyar kultúrában. Az nem derült ki, hogy a „barbárság” kikre vonatkozna, de ez a motívum aztán másoknál is fölbukkant, különösen a televíziós kultúraközvetítéssel kapcsolatban. Antal Zsolt médiakutató be is jelentette: jövőre lejár a két országos kereskedelmi tévécsatorna koncessziója, és az egyik fölszabaduló csatornát a köztévének kell adni, hogy megerősíthesse pozícióját, nagyobb reklámbevételhez juthasson. Szerinte a kereskedelmi tévék szerkesztői „be vannak oltva a magyar kultúra ellen”, ezért ezen is változtatni kell. A közmédiában dolgozóknál alapkövetelmény – tette hozzá –, hogy lojálisak legyenek a magyar kultúra és a magyarság iránt.

Váratlan ötletet jelentett be az irodalmár Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke. Szerinte a hazai könyvterjesztés anomáliái miatt „nemzeti bolthálózatot” kellene fenntartani, amelyben az állami támogatással megjelent könyveket árulnák. Ezt azonban nem helyeselte Osztovics Ágnes szerkesztő, akinek felszólalását betegsége miatt távollétében olvasták föl. Ő a hosszabb távú kiadói programok támogatását szorgalmazza, amelyek lehetőséget adnak a művek megjelentetésén túl arra is, hogy „irodalmi utógondozás” történjen: kellő marketing-akcióval, író-olvasó találkozók szervezésével keltsenek nagyobb figyelmet egy-egy könyv iránt.

Új törvényi szabályozást sürgetett a hazai országos közgyűjteményekről Takács Imre művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum igazgatója. Szerinte az intézmények finanszírozása eddig hiányos és pazarló volt, jövőre azonban súlyosabbá válhat a probléma: az állami költségvetési terv húsz százalékos elbocsátással számol – 1,6 milliárdos elvonás miatt. Ez részben magasan képzett szakemberek elküldését is jelentené. A terület képviselői javaslatot tettek csupán tíz százalékos leépítésre, és föláldoznának „pazarlónak tekinthető” elemeket a működésben. A szakember kifogásolta, előkészítés nélkül merült fel a Magyar Nemzeti Galéria összevonása a Szépművészeti Múzeummal, állítólag azért, mert a Galériát az ötvenes években szovjet példát másolva hozták létre, tehát kommunista formáció. Takács elmondta, ez tévedés, csupán annyi történt, hogy a gyűjtemények akkor elérték a kritikus méretet, és ésszerűvé vált különválasztásuk. „A Galéria nem szovjet diktátum, sokkal inkább ’56 vívmánya”, jegyezte meg.