Első fecskék

A vasárnap meghalt Kováts Nórának fontos-fordulatos éve volt 1953.

Swanildát táncolta Harangozó Gyula Coppélia balettjében. Kossuth díjat kapott, férjével, Rab István virtuóz szólótáncossal együtt. A Kossuth díjasok listáján ők voltak a legfiatalabbak.

Filmfőszerepet játszott az Első fecskék című munkásvígjátékban. Fitos Juli volt a Dunántúli Porcelángyári munkaverseny Capulet Júliája. A porcelángyári Romeót Kállai Ferenc mosolyogta. Lett-e a munkaverseny-vígjátéknak közönségsikere, vagy sem, soha meg nem tudjuk. Egy héttel a mozi-bemutató után eltűnt, mintha sose lett volna. Nem beszéltünk róla. Címét sem említette senki. A főszereplő, az Operaház prímabalerinája férjével Kelet-Berlinben vendégszerepelt. A város két felét még nem választotta el fal egymástól.  A Rab-házaspár továbbmentek egy megállóval az U-bahnnal. Átmentek egy másik világba. Más elszámolási rendszert választottak. Ők voltak az első határon átrepülő híres első fecskék két nagy kivándorlási hullám között.

A párizsi Opera szólistái. Szerződés a London Festival Balettnél.

Az Egyesült Államokban is megéltek tehetségükből.

Rab István halála után Kováts Nóra ismét férjhez ment. Az óceánon túlra szakadt operai táncosnők évente egyszer összegyűltek felidézni operaházi emlékeiket. Legutóbb széken ülve, fodros szoknyában eltáncolták önkímélő módon Offenbach kánkánját. A kicsapongó jókedv és a kacérság még a régi volt bennük, csak a szerkezet nem állt ellen az időnek.

Kováts Nórát évek óta többször megműtötték rákkal. Mindannyiszor sikerrel talpra állították az orvosok. A tünetek elmúltak. Minden telét Floridában töltötte. Az elmúlt héten elgyengült. Kórházba vitték. Fokozatosan romlott állapota. Vasárnap délelőtt meghalt Miamiban. 77 éves volt dollárban, de akik még emlékeznek rá: forintban 21 éves szépséges fiatal lány. Fehér és fekete hattyú Csajkovszkij: A hattyúk tavában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.