Makacs színházi rémhír bravúrszerepnek vélni, ha színész egyazon estén többféle szerepben megjelenik. Bravúrnak, persze, bravúr. De nem a színészé. A fodrászé, aki másodpercek alatt szőkéről feketére vált parókát, középen elválasztott helyett kontyba tűzi a műszőröket. Bravúr az öltöztetőké. Lerántják a csizmát. Telitalpú papucscipőt nyomnak lábra.

Csákányi Eszter: A hét asszonya/ SzépRóza monológok

A technikai személyzet bravúrja a Csákányi-esten elmarad. Izsák Lili jelmezei sok nehézséget okoznak. Legkisebb baj, hogy nem szépek, nem kifejezők és rosszul állnak Csákányinak. Veszélyesebb, hogy a gyorsöltözések csigalassúságúak. Csákányi kimegy. Fél-sötét a hodályban. A kulisszák mögül a színésznő magánbeszéde csordulgat. Arról morfondíroz hörögve, lesz-e sikere, érdekli-e egyáltalán a nézőket, hogy egymaga áll ki a placcra. A hangszóróból közvetített monológok ál-bensőségességet helyszíni közvetítenek. Az öltözőben ilyenkor már nem elméleti problémákkal viaskodik a színész, hanem technikaiakkal. Önbizalmát nem kérdőjelezi meg. Hanyatt-homlok mélyvízbe vetette magát. Önbizalma a mentőöve.

A múlt századelő vidékről fővárosba szerződött kövér táncoskomikusa félelemkergető strófákat íratott magának:
Bellák Miklós a nevem,
A híres táncos komikus.
Hogy lesz-e Pesten sikerem,
Az nem prob-le-má-tikus!

Vagyis aki nálam jobb színész, az csal. Kijátszom a szemeteket a fejetekből! Ilyent még nem láttatok! Vívódni késő már.

Parti Nagy rádióközvetítéses közjátékai szószátyárak. Mellébeszélnek. A nézők kínlódva várják, mikor jön már új parókával Csákányi.  Anger Zsolt rendező előkelően tartózkodott a csinn-bumm, vagy bumsztradáré-bumsztadra fejezet elválasztó hanghatásoktól, zongoraszótól, énekbetéttől, umcacca-slussztól, vagy cintányérpergetéstől.

Gyöngyöznek a jellemfejezetek. Az elsőben a költő verbalitása a színészi virtuozitás elé áll. Konyhai falvédőket, csámpás házi áldásokat a kanavászra rajzoló és stikkelő asszonyi rabszolga siráma. Rokona Sárbogárdi Jolánnak. A vásári giccset ontó szétesett arcú, szemét fölemelni sem merő, kizsákmányolt asszony panaszát halljuk, akinek művészi eredményeit is férje aratja le. Nyomorú asszonyi sors jön. Különös: Csákányi üde pályakezdetein két véglet szakelőadója volt. Robbant, mint a dinamit. Pörgött motollaként. Duci lábát felrúgta a füle mellé. Egyfelől. Másfelől: az elhagyatottságnak, érzelmi rabszolgaságnak egyetemi szintű színész-esszéistája volt. Életkorát megelőzve az asszonyi besavanyodottság mindentudójának mutatkozott. Parti Nagy legtesthezállóbb tízpercese egy félőrült villamos vezetőnő. Semmi magány. Állandó emberközeliség. Semmi unalom. Pörgés. És olyan őszintén, tiszta szívből utálja az embereket, egyesével, emberiségként összegyűjtve, mint egyetlen megvalósítani érdemes életformát.

Kinyúlt, fekete parókával bárnőként zongorához ül, Wagner Ringje hossznyi schmachtfezent bájnyivákol hamiskásan. Nem szteppel. Nem görkorcsolyázik. Nem megy le spárgába.

Hét etűd Csákányi-hangra. Némi aszús mélabúval az alján. A világ menthetetlen. Már panaszkodni sem érdemes.