Fáy: Így szép az egész

Azt a hibát tényleg nem érdemes elkövetni, hogy bárki is hangosan vagy magában a filmhez hasonlítsa a musicalt, az ihletadó Fellini-fimet a hatvanas években született musicalhez, a Cabiria éjszakáihoz a Sweet Charityt, mert távoliak a műfajok. A Cabiria nem változhat musicallé, mert akkor a musical nem volna az, ami, a dalok nem bírnak el olyan erejű jeleneteket, amilyenekből a film áll. Könnyíteni kellett tehát az eredetin, rögtön egy vidámságba hajló felütéssel kellett kezdeni, Charityt bedobja a pasija a tóba és meglép a retiküljével. Lehetne dráma is, de nem az, jönnek a megmentő sportolók, viccesen bizonytalankodnak, a közönség nevet, Charity énekel. Így szép az egész.

Nyilván azt a hibát sem szabad elkövetni, hogy a Magyar Színház társulatát valami rendes, erre a műfajra szakosodott színészcsoportosulással vessük össze, mert az utóbbiak énekelni és táncolni szoktak, és erre a Magyar Színházban nem készítették fel a színpadiakat. Így aztán a rendezés nem csekély részben azzal foglalkozik, hogy ezt az aprónak nem nevezhető hiányosságot feledtetni tudja –mérsékelt sikerrel. Aki mégis táncol és énekel, az rögtön a főhősnő, Auksz Éva, a címszereplő, és a fenti helyzet tudomásulvételével: nem ok nélkül. Ha ennek alapján mégis Charityt keresnénk benne, akkor persze keserű a csalódás: Auksz Éva nagyon eminensen viselkedik a színpadon, kimagaslóan jól mozog, és ha igaz is, hogy a hangjához oda lehetne támasztani a cintányért, azért énekel, kapcsolatban van az árokból megszólaló zenével. A lényéből, alakításából, színpadi viselkedéséből éppen csak a szerep lényege hiányzik, a nő, az elpusztíthatatlanság, a nyers, naiv életerő. Charity magánjeleneteit nyilván szándékosan rendezte Pelsőczy Réka többször is üres színre, jelzendő, hogy ez a nő az egész világot be tudja tölteni, fel tudja deríteni. Ha az üres szint látva az ember mégis azt érzi, hogy jóságos ég, milyen hatalmas ez a színpad, akkor valami nem egészen a terveknek megfelelően alakult.

Auksz Éva és Szatmári Attila
Auksz Éva és Szatmári Attila

Ha azonban Auksz Évát csak önmagához mérjük, akkor a darabbal helyzetbe került, ő pedig acélosan mosolyogva, riszálva, énekelve élt is a lehetőséggel, a darab végén rózsaszín Jackie Kennedy-szerelésben söpri be a tapsokat, és meg is dolgozott a sikerért. Nyilván a többiek is dolgoztak, de hogy, mondjuk a Fillár István–Benkő Nóra páros pontosan mit is csinál, amikor a kettősük zajlik, azt nem tudnám megmondani. Szerintem ők sem. Menet közben úgy éreztem, hogy jók Zöldi Gergely dalszövegei, ami már azért is értékelendő, mert egyébként a prózában nagylelkűségnek fordította a charity szót. Mindenesetre otthon már gondolkodni kellett, hogy mit is talált ki a „big spender”-re. Végül eszembe jutott: „sármos pasi”, jól énekelhető, bár az egész jelenetből a feszültség nagyon hiányzik, nem építik fel a dalt, igaz, még a darab elején vagyunk, nem unta elmagát senki.Másfelőlmeg ott az „I’m gonna get up, I’m gonna get it” sor, amire azt találta ki, hogy „otthagyok csapot, otthagyok papot”, és akármennyire valószínűtlen is, hogy amerikai táncosnők Petőfit olvassanak, jó a sor, jár a pont érte. A művet amúgy nem vették nagyon komolyan, nyilván ezért kerülhetett bele egy félamatőr cirkuszi szám, míg lent énekelnek, Horváth Zoltán két függönydarabon lóg, forog, csúszik, semmi értelme, de olyan, mintha történne valami.

Talán ez érvényes az előadásra is: semmi értelme, de olyan, mintha a Sweet Charityt játszanák. Kedves tőlük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.