Szerelemtánc - Béjart Ballet módra

A világhírű Béjart Ballet Lausanne társulata speciálisan a szegedi Dóm-térre szerkesztett előadásával, a Szerelemtánccal vendégeskedik pénteken és szombaton a szabadtéri játékokon.

A Szerelemtánc című produkció Maurice Béjárt, a 2007-ben elhunyt koreográfus és táncos művész alkotásait, a Rómeó és Júliát, a 80 nap alatt a Föld körült, valamint a társulat új útjait is bemutatja. A társulat egykori táncosa, Gil Roman művészeti vezető Szegeden koreográfusként mutatkozik be: a Szellemek kaszinóját láthatják tőle a nézők. A produkciót Béjart egyik leghíresebb darabja, a Bolero zárja.


A társulat az év 80 százalékában turnézik, rengeteg szabadtéri helyszínen lép fel. Vendégjátékuk illik is a szegediek koncepciójába, páros években ugyanis néptánc premiert, a páratlanokban pedig kortárs táncbemutatót tartanak.


Maurice Béjart Maurice-Jean Berger néven született 1927-ben, Marseille-ben. Tehetségére hamar fény derült, 14 évesen már a párizsi Opéra National színpadán táncolt. 1953-ban alapította meg első saját együttesét. 1987-ben költözött Svájcba, Lausanne-ba, ahol létrehozta legsikeresebb társulatát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.