Szerdán indul a debreceni Campus Fesztivál

Szerdán startol Debrecen legnagyobb nyári zenei rendezvénye, az ötnapos Campus Fesztivál, amelyen több mint kétszáz program várja a vendégeket: a nagyszínpadon többek között fellép a Kispál és a Borz, a The Rasmus és a Quimby, szombaton este pedig a helyi Tankcsapda zenekar ad koncertet.

A fesztivált az elmúlt években a Vekeri-tó mellett rendezték, idén azonban bekötöztették a debreceni Nagyerdőbe, ahol a nagyerdei stadionban felállított nagyszínpadon, a Campus Arénában, s más színpadi helyszíneken zajlanak majd a fesztivál központi eseményei. Nemcsak koncerteket rendeznek, hanem más jellegű műsorokat is, így például lesz dumaszínház Hadházi László, Kovács András Péter, Kiss Ádám és Kőhalmi Zoltán humoristák részvételével, föllép a L`art Pour L`art Társulat és Galla Miklós,  színpadra lép Réti Szabó Sándor mesemondó, és FOKK Egyszálgitár címmel megrendezik az utcazenészek versengését is.

A stadion északi kapujától száz méterre lévő régi nagyerdei kempingbe várják a sátrazókat, de a szervezők gondoltak a sátrazást nem kedvelő fesztivál-látogatókra is: a rendezvény területétől néhány száz méterre, gyalogosan is csupán pár percre több ezernyi színvonalas kollégiumi férőhely, illetve szállodai szoba is található. A Fesztivál Kempingtől és a Fesztivál Falutól öt percre található a Nagyerdei Strandfürdő, illetve a fedett Aquaticum Élményfürdő, de tíz perc alatt villamossal könnyen megközelíthető Debrecen belvárosa, a Déri Múzeum, a MODEM, a Nagytemplom és a város főtere is. Bővebb információ: www.campusfesztival.hu

 

Tankcsapda
Tankcsapda, 2009-07-21,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.