Szappan József

"Egyszerre fogok meginni két korsó sört", közli emberünk, és valóban: mindkét kezében egy-egy korsó sört szorongat. Szappan József ahogyan ígérte, tényleg egyszerre issza meg a két korsó sört. Kritikusunk szerint az RTL Klub Csillag születik című műsorának zsűrije a kínos produkcióknak még éppen idejében vet véget, az előadókat nem gúnyolja, ilyenformán a műsor nem lesz otromba.

Jön egy bajuszos ember, viszonylag kevés foga van, talán önbizalma se sok, de azért megpróbálja. Mit fogunk látni? - kérdezi az egyik zsűritag. Egyszerre fogok meginni két korsó sört, közli emberünk, és valóban: mindkét kezében egy-egy korsó sört szorongat. Szappan Józsefnek hívják, és látszik, izgul egy kicsit, de azért, ahogyan ígérte, tényleg egyszerre issza meg a két korsó sört. Az egyiket szinte fulladozva kortyolja, a másikból tölti a helyére a pótlást. Miután magába szörcsögte az italokat, lihegve áll a számára szokatlan, szúrós fényzuhatagban, bajszáról csöpög a sörhab, várja a zsűri döntését. A zsűri tagjai tanácstalanok. Most mi van, néznek egymásra, aztán egyikük, hogy oldja a zavart, azt kérdezi: sokat edzett erre a mutatványra?

Szappan József az elmúlt héten lépett a televíziónézők milliói elé az RTL Klub Csillag születik című műsorában, melyet szigorú írásokban ekéznek az ítészek: micsoda dolog félnótás csodabogarakat a képernyőre kergetni, idős asszonyokat hejehujáztatni, fahangú énekeseket és talponállóból érkezett, trükkös sörivókat mutogatni. A szigorú kritikusok szerint nem elég, hogy az RTL Klub lényegében egy hasonló angol tehetségkutató műsort koppint, valamint a vetélkedővel csupán saját magának gyűjti a néhány hónapig csócsálható érdekes embereket, mindezeken felül még önértékelési zavarban szenvedő szerencsétleneket is a kamerák elé enged, hadd röhögjön a nép.

De azt hallom, hogy a nép nem röhög.

A nép (hiszik vagy sem), mintha kezdene kijózanodni az elmúlt évek hasonló sokkjaiból. Mind elnézőbb és megértőbb azokkal, akik bár önkontrollal valóban nem rendelkeznek, de önmaguk megmutatásának szomorkás kis vágyával igen. Akik azért a bizonyos néhány percnyi hírnévért vállalják, hogy valódi profik mellett (tényleg ők hogyan kerülnek a műsorba?) lehangolt gitáron pötyögnek, csikorgó dallamokat énekelnek, ügyetlen bakugrásokkal szórakoztatják a közönséget és a zsűrit. Mely mindannyiunk szerencséjére mégsem csinál belőlük bolondot. Oroszlán Szonja, Fáy Miklós, Hernádi Judit és Szirtes Tamás a kínos produkcióknak még éppen idejében vet véget, az előadókat nem gúnyolja, nem leckézteti, ilyenformán a műsor nem lesz otromba, sőt. Valahogy emberibb és elfogadhatóbb, mint hasonszőrű elődei.

Jól járt tehát Szappan József is, akit a zsűri végül persze eltanácsolt a folytatástól, ám ő nem nagyon bánta. Ha nem, hát nem, vonta meg halványan a vállát, aztán biccentett, majd kivonult a színfalak mögé. Látszott, igazán ő sem hitt a sikerben. De látszott az is: megkönnyebbült, hogy nem gúnyolták ki, és ezt az estét élete végéig párás szemmel fogja felidézni a kocsmahivatalokban, ahol azért ő mégiscsak csillag lett. Igaz, csak egy kicsi csillag, de azért annak is van fénye, mely ott szikrázik a hófehér sörhabon.

 

Szappan József produkciója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.