|
Hozzátette: kéri a döntéshozókat, hogy ne lehetetlenítsék el a tizenhét éves rendezvényt. Mint Horváth lapunknak elmondta, még február elején nyújtott be pályázatot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához, tudván, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány nem írt ki pályázatot nagyrendezvények számára.
A kérelmet nem támogatták, és a Hungarofest sem állt melléjük. Horváth György hangsúlyozta: épp a minisztérium kérésére lettek öt évvel ezelőtt versenyfesztivál. Az idei program - mintegy 63 film, ebből három magyar koprodukció - már 95 százalékig összeállt.
|