ROMAvilág Berlinben

Művészeti alkotásokkal mutatja be a közép-kelet-európai cigányság világát a Collegium Hungaricum Berlin kiállítása. A festményekből, fotókból, valamint installációból és filmvetítésből álló tárlat több korszak roma és nem-roma művészeinek szemszögéből ábrázolja a cigányság életét, kultúráját, művészetét.

Moholy-Nagy László Großstradtzigeuner című 1932-es dokumentumfilmje a berlini cigányok mindennapjaiba vezeti be nézőit, amíg Szauder Dávid médiaművész „Roma Subculture" című installációja a budapesti romák hiphop- és rapkultúráját mutatja be. A lengyelországi roma családból származó, Berlinben élő Katarzyna Pollok festményei és szobrai a romák indiai eredetére reflektálnak, Horváth János miskolci képzőművész mélyszegénységben élő roma fiatalokkal és gyerekekkel létrehozott 2009-es művei, Bódvalenke házfalainak freskói pedig helybeli legendákat és meséket elevenítenek meg. A képzőművészeti alkotásokat Zádor Tamás és Maly Róbert Magyarországon, valamint a Gömöri Fotóklub Szlovákiában készült szociofotói egészítik ki.

A berlini Szlovák Kulturális Intézet közreműködésével létrejött kiállítás kerekasztal beszélgetéssel összekötött megnyitóján nemzetközi szakértők és politikusok vitatják meg a közép-európai romák integrációjának problémáit és azok lehetséges összeurópai kereteit. A beszélgetést Manfred Sapper, az OSTEUROPA című német folyóirat főszerkesztője vezeti. Résztvevői: Izsák Rita a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke, Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke, Markus Meckel, 1989-ig ellenzéki evangélikus lelkész, majd 1989/1990-ben az NDK fordulat utáni utolsó kormányának külügyminisztere, Katarzyna Pollok roma származású berlini képzőművész.

A kiállítás 2010. július 9-től szeptember 12-ig látható minden nap 10-től 19 óráig a Collegium Hungaricum Berlin Moholy-Nagy Galériájában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.