Minden, ami a színen van, fájdalmasan amatőr

Müpa - Pető Zsuzsa

Minden, ami a színen van, fájdalmasan amatőr, és csak azért nem lehet teljes nyugalommal szembeállítani mindazzal, ami hallható, mert a Budapesti Énekes Iskola teljesítménye legalább annyira goromba kiegészítés volt, mint a színpad, szerencsére ez rövidebb ideig tartott, csak a hópelyhek táncoltak a kegyetlen kisgyermekek danájára. Ami az előadás többi részét, a lényegét, a zenekart illeti, még mindig nem olyan egyszerű a helyzet. Háromszor néztem meg az előadást, persze, hogy nem azért, hogy azt halljam, amit otthon is meghallgathatnék, vagy amit az Operában szoktak játszani, ennek ellenére megriasztott a Kocsis Zoltán által választott tempó a nyitányban. Nemcsak engem riasztott, de a fúvósokat is, bár a harmadik alkalomra már a klarinét is utolérte a többieket, de abban a sebességben képtelenség árnyalt, kifejező zenélést bemutatni, inkább mintha kétségbeesett búvárok vennék észre bugyogva, hogy eltömődött a szelep. Még egy hasonló, talán kellemetlenebb meglepetés ért, a második felvonás végén a pas de deux bevezetőjénél, ahol a csellók többnyire szívet tépően szokták a dallamot játszani, most meg meglepően kemény és peckes zene szólalt meg. Talán rabja vagyok a megszokásoknak, de nem érzem meggyőzve magam, nem látom be, hogy így miért jobb, mint amúgy. Persze, hogy mindez benne volt az ajánlatban: amit Kocsis elvesz érzelmekben, a hangzás szépségében, azt bőven adja vissza másutt. Ha kibírhatatlan az az éles csörömpölés a második felvonás elején, ahogy sípolnak a sípolók, akkor nem nehéz figyelmeztetni magam, hogy ennyire még soha nem tetszett a Virágkeringő, és voltaképpen ugyanebből az okból, mert nincs rajta a cukormáz, mert elég szép ez a zene anélkül is, hogy bele kellene omolni. Kétségtelen, hogy ha táncolni kellene rá, igencsak kapkodhatnák a lábukat a balettművészek, de miért ne lehetne kihasználni, hogy nem kell az izmos talpak alá dolgozni?

Mindez fordítva is érvényes, ha egy tánczene igazi tempóját kell megtalálni, kézenfekvő, hogy táncolható sebességet kell választani, Kocsis tempóit pedig csak könnyűatléták bírnák tartani. Végig ezt érzem: térdre kényszerítik a darabot, de a végén az csakugyan megadja magát. Nem ez volt álmaim Diótörője, de arra jó volt, hogy álmaim Diótörője még messzebb kerüljön a valóságtól.